My Blog

Címke: kihalás

  • Klímaváltozás miatt kihalt emberfajok

    Egy új tanulmány megállapításai szerint az éghajlat megváltozása valószínűleg kulcsszerepet játszott a korai emberfajok kihalásában. A tanulmány egy éghajlati modellt és a fosszilis rekordot ötvözve vizsgálta, hogy mi okozhatta a Homo nemzetségbe tartozó emberelődök vesztét.

    Az eredmények azt mutatják, hogy a régi Homo fajok nem voltak képesek túlélni az intenzív klímaváltozást az olyan technológiai újítások, mint a tűzhasználat, a kifinomult kőeszközök, az összetett szociális hálózatok kialakulása, a neandervölgyiek esetében a ragasztott lándzsahegyek, a testreszabott ruházat és a Homo sapiensszel való kulturális, valamint genetikai keveredés ellenére sem.

    https://galaktikabolt.hu/termek/a-viking-visszater/

    „Keményen próbálkoztak ugyan, felkutatták az elérhető legmelegebb helyeket, ahogy az éghajlat egyre hidegebbé vált, ám végül ez nem volt elegendő a túléléshez.

    A Homo fajok, köztük a H. habilis, a H. ergaster, a H. erectus, a H. heidelbergensis, a H. neanderthalensis, valamint a H. sapiens (másik alfaja) kihalásának vizsgálatához a kutatók az elmúlt ötmillió évre vonatkozó éghajlati modellt és egy régészeti adatbázist ötvözve vizsgálták meg, hogy az egyes Homo fajok számára melyek voltak a legkedvezőbb éghajlati feltételek és, hogy miként reagáltak a klíma megváltozására.

    A tanulmány szerint három Homo faj, a felegyenesedett, a heidelbergi és a neandervölgyi ember számára pontosan a kihalásuk előtt váltak szélsőségessé az éghajlati viszonyok.

    Ezzel párhuzamosan a globális éghajlatban is hirtelen, kedvezőtlen változások mentek végbe. A neandervölgyiek helyzetét valószínűleg a mai, modern emberrel való versengés is nehezítette.

    Fagyos Éden

    Az eredmények egyfajta figyelmeztetésként szolgálhatnak a jelenleg példátlan klímaváltozással szembenéző emberiség számára.

  • Katasztrófa, amely elhozta a dinoszauruszok felemelkedését

    Nemzetközi kutatócsoport egy eddig ismeretlen nagy kihalási eseményt azonosítottak, amely 233 millió évvel ezelőtt történt. Ez készítette elő a terepet a dinoszauruszok uralmához.

    Az eredmények szerint a tömegkihalás legvalószínűbb kiváltó okai a mai nyugat-kanadai Wrangellia területén koncentrálódott masszív vulkánkitörések voltak. Az akkor kiáramló bazalt alkotja a mai Észak-Amerika nyugati partvidékének jelentős részét.

    A kitörések a karni korszakban tetőztek, és azok jelentős hatással voltak a bolygó légkörére. Hatalmas kitörések voltak, amelyek során óriási mennyiségű üvegházhatású gáz, például szén-dioxid került a levegőbe és hirtelen globális felmelegedések következtek be.

    Sötét fény

    A melegedést megnövekedett esőzések kísérték, amelyet az 1980-as években Mike Simms és Alastair Ruffell geológusok egy nagyjából egymillió évig tartó nyirkos epizódként írtak le.

    A klímaváltozás a biológiai sokféleség jelentős hanyatlását eredményezte az óceánban és a szárazföldön egyaránt, ám rögtön a kihalási esemény után új csoportok váltak uralkodóvá, egy sokkal modernebb ökoszisztémát alkotva.

    Az éghajlat megváltozása kedvezően hatott a növényzet fejlődésére és elkezdtek teret hódítani a modern tűlevelű erdők.

    Ma már tudjuk, hogy a dinoszauruszok mintegy 20 millió évvel a szóban forgó esemény előtt jelentek meg, de csak kis létszámban fordultak elő és jelentéktelenek maradtak egészen a karni pluviális eseményig. A nedves időszak után hirtelen beköszöntő száraz környezet adta meg a lökést a dinoszauruszoknak.

    Ez az időszak azonban nem csak a dinoszauruszok számára volt kedvező, nagyon sok ma élő növény- és állatcsoport jelent meg, köztük az első teknősök, krokodilok, gyíkok és emlősök néhány képviselője.

    Vissza az Édenbe

    A karni pluviális esemény az óceán élővilágára is hatással volt. Akkor jelentek meg a maihoz hasonló korallzátonyok és számos plankton, ami az óceánvíz összetételének alapvető változását sugallja.

  • A nagy perm-triász kihalás kérdőjelei

    A késő perm időszak végén, mintegy 250 millió évvel ezelőtt zajlott le a földtörténet egyik legnagyobb kihalása. A tudósok legújabb vizsgálata szerint azonban a kihalás nem egyszerre történt meg a szárazföldön és az óceánokban.

    A kutatók olyan maradványokat vizsgáltak meg, amely az adott időszakból Ausztráliában és Dél-Afrikában találtak. A kihalás után nem sokkal élt gerincesek fosszíliáinak kormeghatározásából az derült ki, hogy a kipusztulás előidéző események a szárazföldön több százezer évvel korábban kezdődtek meg, mint az óceánban.

    Ez volt a földi élet egyik legnagyobb katasztrófája, a szárazföldi gerinces fajok hetven százaléka, a tengeri élőlények csak nem kilencvenöt százaléka tűnt el az élet színpadáról. A perm-triász határon a legnagyobb veszteség a tengeri gerincteleneket érte. A részletesen vizsgált dél-kínai szelvények alapján 329 tengeri gerinctelen nemzetség közül 280 veszett ki.

    A legelfogadottabb elmélet szerint a perm időszak végén bekövetkezett kihalási esemény oka vulkánkitörések sorozata volt, amely több mint egymillió éven át tartott és létrehozta a Szibéria trappot. A kihalás időtartamára vonatkozó becslések még mindig bizonytalanok. Valószínű azonban, hogy a kihalt élőlények túlnyomó része a perm időszak utolsó egymillió évén belül tűnt el.

    A vizsgálatok szerint azonban a nyílt vizekben később következett be tömeges kihalás,és több tízezer év alatt mehetett végbe. A déli féltekén bekövetkezett szárazföldi, illetve az északi féltekén végbement tengeri kihalás közötti időbeli eltolódásnak azonban akár különböző okai is lehetnek. A szárazföldi és a tengeri körülmények annyira mások, hogy az adott környezetben teljesen másképp játszódhattak le a kihalást előidéző folyamatok.

  • A bolygó harmadát kell védett területté tenni

    A természet pusztulásának és a fajok kihalásának megállításának érdekében közel kétszáz ország részvételével csúcstalálkozót rendeznek októberben. Az ENSZ grandiózus javaslattervezettel érkezik a konferenciára. A szárazföldek és a vizek felszínének 30 százalékát kellene védelembe venni 2030-ig. Ez lesz a 15. értekezlet a témában 1994 óta.

    Egymillió növény- és állatfajt fenyeget kihalás. Az elmúlt két évtizedben a politikai támogatás hiánya, a hatályba lépés és a kivitelezés elmaradása miatt az ENSZ nem érte el az ökoszisztémák védelmében kitűzött céljait.

    A cselekvést nem lehet tovább odázni. A kihalásért egyértelműen az emberi tevékenység a felelős. A legutóbbi évtizedekig a Homo sapiens szaporodása, táplálkozása, orvvadászata sodort számos fajt a kihalás szélére, másokat el is tüntetett a Föld színéről. A globális felmelegedés hatásai is jelentkeztek már, a szakértők szerint ezek a nem túl távoli jövőben csak pusztítóbbá válnak.

    Most nyilvánították kihaltnak a kardorrú tokhalat, amely faj a dinoszauruszokkal egyidős, 200 millió évvel ezelőtt tűnt fel.

    A faji sokszínűség gócpontjainak védelméért a Föld jelentős területeit kell védelem alá venni. A felszínnek legalább 30 százalékát kell védelem alá, és legalább 10 százalékát szigorú védelem alá vonni. Erről kell az ENSZ égisze alatt rendezendő találkozókon kell megállapodni, a folyamat ahhoz lesz hasonló, amilyen a párizsi klímamegállapodáshoz vezetett.

  • Afrika a tömeges kihalás szélén

    A veszélyben lévő, kihalás szélén álló növényekkel kapcsolatban általában Európáról, az esőerdőkről és Amazóniáról olvashatunk. Pedig ez a veszély Afrikában is jelentős, a trópusi növények egyharmada a kihalás szélén áll.

    A veszély országokat, és egész régiókat fenyeget. A kipusztulás legjobban Nyugat-Afrikát, Kongói Demokratikus Köztársaságot, Etiópiát, Tanzánia egyes részeit sújtja. Itt a helyzet olyan súlyos, hogy a térségek növényeik több mint 40 százalékát veszíthetik el. A probléma a teljes növényvilágot érinti, a veszélyeztetett fajok között ugyanúgy vannak fák, mint cserjék, gyógynövények és liánok. A biodiverzitás számtalan előnnyel jár, és hosszú távon hasznot hoz az embereknek. Ennek elvesztése veszélybe sodorja a jövőnket.

    A trópusi Afrikában a legnagyobb a faji diverzitás, ezért a faji sokszínűség csökkenése ezen a területen különösen nagy gond. Itt évtizedek óta jelentős társadalmi és politikai változások zajlanak. Ráadásul itt a következő évtizedekben nagy lakosságnövekedésre lehet számítani.

    A veszélyeztetett fajok vörös listáját a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) tartja nyilván hivatalosan. Eddig az emlősök zömének, a madarak kétharmadának kockázatát értékelték, de a növények esetében csupán 8 százalékos a felmérés.  A kutatás hasonló, de gyorsabb módszerrel több mint 20 ezer növényfaj kihalási kockázatát mérte fel. Megállapításaik szerint a vizsgált fajok 33 százalékát veszélyezteti a kihalás, egy másik harmaduk pedig a közeli jövőben kerülhet a kihalás szélére.  A fajok főként az emberi tevékenység, köztük az erdőirtás, a földhasználat megváltozása, a népességnövekedés, a gazdasági fejlődés és a klímaváltozás miatt vannak veszélyben.

  • Még a barlangi medvét is mi irtottuk ki

    A barlangi medvék számának gyors csökkenése 40 000 évvel ezelőtt kezdődött. Épp akkor, amikor a modern ember őseinek Európába érkeztek.

    A faj egyedszámában 40 ezer évvel ezelőttől kezdve drámai hanyatlást látunk, ami egybeesik az anatómiai szempontból modern ember Európába érkezésével. Ez az eddigi legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy az embernek nagy szerepe lehetett a barlangi medve kihalásában

    A mai barna medve és a hajdani barlangi medve közös őstől származik, az utóbbi Ázsiában és Európában élt. A barlangi medve nagyrészt növényevő volt. Kövületeit általában barlangokban fedeztél fel, ami arra utal, hogy sokat időzött ott, nem kizárólag a téli álmát aludta a barlang védelmében.

    A kutatók elemezték a svájci, lengyel, francia, spanyol, német, olasz és szerb lelőhelyekről származó barlangimedve-maradványok mitokondirális DNS-ét. Feltérképezték, merre élt a vad és genetikailag mennyire volt sokszínű akkoriban, amikor óriási testű emlősök lakták a Földet.

    https://galaktikabolt.hu/termek/edentol-nyugatra/

    Az eredmények azt mutatták, hogy a korábban véltnél sokszínűbbek és viszonylag stabilak voltak a populációi nagyjából 40 ezer évvel ezelőttig, túléltek két hideg időszakot és számos lehűlési periódust is.

    Vissza az Édenbe

    A kihalásának okait jelenleg is vitatják, egyes magyarázatok szerint az emberi beavatkozás mellett a környezet változásai, mások szerint a kettő együttes hatása vezetett a faj pusztulásához. A faj sorsának megpecsételődésében más okok is közrejátszottak, köztük az utolsó jégkorszak kezdete és az élelem csökkenése.

    Fagyos Éden

  • Az ember még látta a legendás egyszarvút

    A londoni Természettudományi Múzeum kutatói megállapították, hogy a modern ember idejében is élt még a szibériai „unikornis”, egy kihalt orrszarvú faj, amely legalább 39 ezer évvel ezelőttig létezett, azaz jóval tovább, mint azt eddig vélték. Eddig úgy vélték, az Elasmotherium sibericum 200-100 ezer éve kihalt.

    Az állat legismertebb jellegzetessége az orrán viselt hatalmas tülök. Az új bizonyítékok szerint a megtermett állat valószínűleg azért halt ki, mert túl válogatós volt táplálkozáskor. A kutatók megvizsgálták az állatok fogait, és megállapították, hogy erős, száraz füvet legeltek. Amikor a Föld kezdett felmelegedni, és mintegy 40 ezer éve befejeződött a jégkorszak, a füves területek zsugorodni kezdtek, a kihalás szélére sodorva a szibériai állatot. Több száz nagy emlősfaj tűnt el az utolsó jégkorszakot követően a klímaváltozás, a növényzet csökkenése és az emberi vadászat miatt.

    Első alkalommal vontak ki ősi rinocérosz DNS-t is, amelyből kiderült, hogy a rinocéroszok modern csoportjától mintegy 40 millió évvel ezelőtt vált el. Huszonhárom példány maradványainak radiokarbonos kormeghatározása alapján a tudósok arra jutottak, hogy a jégkorszaki óriás egészen 39 ezer évvel ezelőttig létezett Kelet-Európában és Közép-Ázsiában.

    Az orrszarvúkat jelenleg a kihalás veszélye fenyegeti, mivel élőhelyükre különösen érzékenyek. Bármilyen változás következik be a környezetükben, az veszélyt jelent számukra. Ha sikerül többet megtudni az Elasmotherium sibericum orrszarvúféle kihalásáról, az segíthet megmenteni a Földön még élő rinocéroszokat.

  • Kihalás, amiért nem az ember a felelős

    Sajnos egyre hosszabb azoknak a fajoknak a listája, amelyeket az ember vagy kiirtott, vagy az élőtere tönkretételével kihalásra ítélt. Ez nem csak újkori jelenség, számos őskori faj kipusztulása is az ember számlájára írható. De nem minden esetben. A legújabb kutatások szerint mégsem az ősember irthatta ki az egykor Afrikában élő óriási emlősök jó részét.

    Afrika hatalmas biológiai potenciálja ellenére ma csupán Afrika öt nagy testű növényevő emlősfaj hazája (elefántok, a vízilovak, a zsiráfok és az orrszarvúk két faja), holott évmilliókkal ezelőtt azonban sokkal több volt belőlük. Nem tudni, miért pusztult ki számos fajuk, ám sok szakértő az eszközhasználó, húsevő emberelődök számlájára írta a kiirtásukat. Egy új kutatás azonban azt állapította meg, hogy az óriás növényevők száma már jóval azelőtt csökkenni kezdett, hogy az ember megjelent volna. A utah-i Természettudományi Múzeum kutatóinak tanulmánya szerint a kihalás fő oka a hosszú távú környezeti változások lehettek.

    A kutatók feltérképezték a több mint 900 kilogrammos növényevők kihalási történetét. Lucy, az ember hárommillió éves afrikai rokona korában azonban ezeken kívül egy további zsiráffaj és négy elefántszerű faj is lakta a kontinenst. Az adatok elemzése azt az eredményt hozta, hogy az utóbbi hétmillió évben 28 óriásemlősfaj halt ki Afrikában. Számuk csökkenése nagyjából 4,6 millió éve kezdődött és az üteme nem változott a homo erectus megjelenésével. Megvizsgálták az éghajlat és a környezet változásait is az évmilliók során. Azt találták, hogy az éghajlatváltozás számlájára sokkal több írható, mint az emberelődökére. A klíma átalakulása miatt szorította ki a hatalmas fák és bokrok borította erdős vidéket a füves puszta.

    A változás valószínűleg összefügg azzal, hogy az utóbbi ötmillió évben csökkent a légkör szén-dioxid-koncentrációja. Ha kevés a szén-dioxid, az a trópusi füves pusztáknak kedvez, így a szavannákról idővel elfogytak a fák, egyre nyitottabbak lettek. Sok óriás növényevőről tudjuk, hogy erdei növényzeten élt, így táplálékuk eltűnésével maguk is kihaltak.    A nagy testű emlősök kihalása magyarázatot ad más fajok eltűnésére, melyek levadászásával szintén a korai emberelődöket vádolták eddig. Kihalt abban az időben több ragadozó, többek köztük a kardfogú tigris is, amelynek lehet, hogy az óriás növényevők voltak a fő tápláléka.

  • Tömeges kihalás 31 ezer év alatt

    251,9 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti perm korszak végén történt a  Föld történetének legsúlyosabb tömeges kihalása. A bolygó tengerben élő fajainak több mint 96 százaléka, a szárazföldi fajok 70 százaléka pusztult el.

    Kutatócsoport keresett a kihaláshoz vezető geológiai bizonyítékot. De ennek nem találták nyomát, és annak sem lelték jeleit,, hogy az óceán hőmérsékletében nagy változás zajlott volna le, illetve drámai módon változott volna a légkör szén-dioxid-tartalma. Geológiai szempontból egy pillanat alatt zajlott le az óceáni és a szárazföldi élővilág fajainak tömeges kihalása.
    A kutatók úgy vélik, sikerült meghatározni a kihalás időtartamát: mintegy 31 ezer évig tartott. Jahandar Ramezani, a MIT kutatója, a tanulmány egyik szerzője szerint a kihalásnak nincs semmiféle korai jele, nem volt kezdeti impulzusa a tömeges kihalás bekövetkeztének. Az élénk tengeri ökoszisztéma kitartott a perm korszak végéig, aztán az élet hirtelen eltűnt. Geológiailag minden nagyon gyorsan történt

    A tudósokat több mint két évtizede foglalkoztatja a kérdés, hogy mikor következett be pontosan a tömeges kihalás, mivel úgy vélték, annak pontos meghatározása rávilágíthat a lehetséges okokra.

    A nemzetközi kutatócsoport a tanulmányhoz a dél-kínai Penglaitan szekcióban a közvetlenül a kihalás időszaka előtt képződött mintegy 27 méter vastag talajréteget vizsgálta korszerű technikai módszerekkel. Ez a vizsgálat és elemzés vezetett annak megállapításához, hogy a perm korszak végén bekövetkezett kihalás 252 millió évvel ezelőtt történt és 31 ezer évig tartott.

    Dinó-akció

    A kihaláshoz a jelenleg legelfogadottabb hipotézis szerint a szibériai vulkánkitörések vezettek, amelyek több mint 4 millió köbkilométenyi lávát lövelltek ki. A kitörések miatt olyan óriási mennyiségű kén-dioxid és szén-dioxid került a levegőbe, hogy felmelegedett tőle a légkör és elsavasodtak az óceánok. A Penglaitan rétegeit vizsgáló kutatók adatai szerint azonban miközben a perm korszak utolsó 400 ezer évében nagyon megnőtt a globális vulkáni aktivitás, abban a 30 ezer évben, ami a tömeges kihaláshoz vezetett, nem találták nyomát sem a tengeri fajok drámai eltűnésének sem jelentős változásnak az óceánok hőmérsékletében és a légkör karbontartalmában.
    (via)

  • Az emlősök teljes családfája

    Egyúttal szomorú mementója az ember által kipusztított állatoknak

    A fajok sokszínűségét magyarázó elméletek közül többet is megcáfol az az atlasz, amit dán és svéd kutatók készítettek. A kutatók összeállították az emlősök eddigi legátfogóbb családfáját. A koráábi atlaszok korántsem voltak teljesek: kimaradt belőlük egy jelentős, és az emberiségre nézve szégyenletes csoport: az ember miatt kihalt állatoké.

    A létező fajokat érintő, ember okozta területveszteségek alapjában változtatja meg azokat az elképzeléseket, mi természetes és mi nem az. Sok faj előfordulási területét erőteljesen csökkentette az ember például a túlvadászat vagy a területrombolás miatt. A kutatók gyakran használnak az emlősfajok elterjedési területét összegző térképeket a faji sokszínűség (biodiverzitás) mintázatának felvázolására vagy arra, hogy megjósolják a klímaváltozásnak az állatfajokra kifejtett hatásait. Ezek a térképek azonban nem teljesek, mert nem mutatják az egyes fajok természetes elterjedési területét, csak azt, hogy ma hol találhatóak meg.

    Például Alaszka és Oroszország emblematikus állata, a barna medve természetes élettere egykor egészen Mexikótól Észak-Afrikáig terjedt, mielőtt az ember széles körben vadászni nem kezdte. Ha meg akarjuk jósolni, milyen hatása lehet a felmelegedő klímának ezekre a medvékre, nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a természetes élőterületeket sem.

    Manapság Afrikához kapcsoljuk az olyan nagy emlősöket,  mint például az oroszlán és az elefánt, de az elmúlt 30 millió év nagy részében a nagy emlősök az egész Földön megtalálhatóak voltak. Csak a közelmúltban következett be, hogy az ember a kihalásba kergette ezeket az állatokat.

    A biodiverzitás globálistanulmányozásához el kell kezdenünk olyan fajokkal is foglalkozni, mint a tasmán tigris, amelyet alig száz év alatt, földtani időben mérve alig egy szempillantás alatt irtottak ki vadászattal.  A gyapjas mamutra prehisztorikus fajként gondolunk, pedig még a gízai nagy piramis építésének idején is élt.

    A kihalt emlősöket is tartalmazó adatbázis elkészítése nem volt könnyű feladat, a kutatócsoport hónapokat töltött csak azzal, hogy összekapcsolja a létező adatbázisokat és kitöltse a hiányzó adatokkal. Ezután ezeket elhelyezték a régi térképeken és ellenőrizték a múzeumok nyilvántartásait, hogy lássák, hogy vannak-e olyan természetes élőhelyek, amelyek még a modern emberi beavatkozás nélkül létezhetnek. A kihalt fajoknak az emlősök családfájához és a modern életterületekhez sorolása még nehezebb volt. A kutatók a világ ásatásain talált fosszilis leletekből származó DNS-bizonyítékokat és adatokat kombinálták egy új, erős számítógépes algoritmussal.