Egy programozócsapat algoritmusokkal vizsgálta a holland aranykor legjelentősebb festőjének portréit, hogy modern technikával egy új festményt hozzanak létre.
Két holland múzeum mellett a Delfti Műszaki Egyetem, az ING és a Microsoft közreműködéséből jött létre az a projekt, mely a 347 éve elhunyt festőzseni munkásságát tisztán algoritmusok alapján próbálja meg felidézni.
Az arc felépítése
Mindenek előtt össze kellett gyűjteniük azokat a jellegzetességeket, amelyek kiemelik Rembrandtot a festők soraiból. Megvizsgálták részletesen 3D-szkennelt képeit, de ahol ilyen nem állt rendelkezésre, digitálisan rögzített alkotásokat is feljavítottak, deep learning mesterséges intelligencia technológiával.
Ezek után eldöntötték, hogy milyen képet kellene festenie a robotművésznek, hogy passzoljanak az életműbe: egy 30-40 éves fehér férfi portréja mellett döntöttek, akinek van arcszőrzete, kalapot, és fehér gallért visel. Ezek után az ehhez hasonló festményeket analizálták, megvizsgálták milyen egy tipikus Rembrandt-szem, Rembrandt-orr vagy Rembrandt-fül.
Ezek után már csak az arányokat kellett megtalálniuk, hogy felépítsenek egy fiktív modellt, akiről a kép készülhet.
Térbeli képek
Természetesen az igazi festmények nem csupán kilapított kétdimenziós képek, mint a mai digitális változataik. Rengeteget ad hozzá egy műhöz, hogy milyen ecsetvonásokkal mennyi festéket vitt fel az alkotó a vászonra.
Ezért hát professzionális 3D-modellt készítettek az elkészült képről, ahol milliméterre lebontották, hol milyen vastag a festékréteg, úgy, hogy a végeredmény azt imitálja, ahogy a mai tudásunk szerint maga a mester használta az ecsetet az arc felépítésére. Ezután speciális tintával és egy 3D nyomtató segítségével rétegenként építkezve megalkották a kézzel fogható képet.
Művészi robotok
Természetesen a végeredmény komoly filozófiai kérdéseket is felvet: ha pusztán algoritmusokkal, a korábbi munkát analizálva képesek vagyunk létrehozni egy olyan alkotást, amely kísértetiesen emlékeztet az igazi festő korábbi munkáira (és talán néhány művészettörténész-hallgatót akár félre is tud vezetni), akkor életre keltettük a régóta halott alkotót?
Mikor jön el majd az a pont, amikor a robotok nemcsak a korábbi stílust utánozzák, hanem képesek lesznek az életrajz alapján „továbbgondolni” az alkotást, és bemutatni, milyen lett volna, ha például Van Gogh megéri hatvanadik, századik, kétszázadik születésnapját is?
Luddita művészek
Múlt hónapban japán fejlesztők tizenegy novellát adtak be egy helyi irodalmi pályázatra, amelyeket szinte teljesen robotok írtak – a programozók csak a történet néhány alaphelyzetét adták meg, mint például az időt, a szereplők számát és nemét, vagy a helyszínt.
Ugyan nem jutottak közel ahhoz, hogy az emberi versenytársakat legyőzzék (úgy sem, hogy a zsűri nem tudta, melyik novellákat írták a gépek, bár A nap, amikor egy robot novellát írt cím esetén valószínűleg nem volt nehéz kitalálni), de mégis ijesztő képet festhet arról, milyen munkákat lehet majd a jövőben helyettesíteni a mesterséges intelligenciával.
Már a kora 19. század óta visszatérő motívum a munkáslázadás a gépekkel szemben: a korabeli ludditák a gyárakra támadtak, hiszen az új gőzgépek fölöslegessé tették korábban értékelt munkájukat.
A mai világban érthetően aggódnak a sofőrök például, akik munkáját egyre biztonságosabban képesek végezni az önjáró autók, de lehet, hogy a művészeknek sincs okuk a nyugalomra? Vajon képes lesz-e a robot valódi érzelmeket átélni, és azokat kifejezni a művészet által, vagy megmarad-e ez az utolsó területnek, ahol a robotok egyszerűen képtelenek lesznek minket utolérni?
