A Shades of Grey után újabb regényt jelentünk be. Ez az itthon is népszerű kanadai szerző, Robert Charles Wilson könyve, The Affinities. Különös fajok és idegenek után Wilson ezúttal saját társadalmunk kérdései felé fordul és tárja fel azokat egy ötletes és fordulatokkal teli történeten keresztül.
A közeljövőben játszódó könyvben a közösségi média egy utópikus és kicsit futurisztikus fejlődését mutatja be. Egy új analitikai technológiának köszönhetően, ami genetika, viselkedés és az agy feltérképezése alapján dönti el, melyik Affinitynek lehetsz a tagja. A regény kontextusában az affinity alatt egy olyan világméretű közösségre kell gondolni, ami hasonló személyiségű emberek összekapcsolódásából áll, akik arra vállalkoztak, hogy mindenben segítség egymást.
A fiatal Adam Fisk különböző tesztsorokat tölt ki, hogy kiderítse, megfelelő személy-e valamelyik Affinity számára. Az eredmények alapján Fisk a Tau nevű közösséghez tartozik. A csoporthoz való csatlakozás szinte utópikus a számára: Adam életében felmerülő problémák egyre egyszerűbbé válnak, hiszen a nagy közösség mindent megold helyette. Azonban a Taun kívül is vannak affinitk teljesen más képességekkel és nézetekkel arról, mire lehet használni a közösen felállított kapcsolati hálót. A 22 affiniti úgy dönt, ideje belefolyni globális problémákba és az országok kormányainak működésébe. És ahogy az elkerülhetetlen, a csoportok közötti nézeteltérések háborúhoz vezetnek.
A világ, az emberiség és Adam számára az emberi élet már nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt.
Mint más Robert Charles Wilson regényekben is a The Affinitiesben ismét a világ átalakulása áll a történet középpontjában. A különbség annyi, hogy a bekövetkező változás elsőre nem látható, csak a történet előrehaladtával lesz egyre nyilvánvalóbb. Emellett megismerjük a Tau működését, továbbá Wilson nagy figyelmet fordít karakterei kibontására is.
Az Affinitiest ajánljuk azoknak, akik szerették a Sense8-t vagy más ahhoz hasonló történetet, ami az emberi kapcsolatok állnak a középpontban. Továbbá ha érdekel a közösségi médiával elindult társadalmi kapcsolatok egy futurisztikusabb iránya, vagy csak szereted Robert Charles Wilson regényeit, szintén neked ajánljuk az Affinitiest!
A könyv jogait megvettük, a magyar kiadásról, a megjelenésről és más egyéb érdekességekről hamarosan hírt adunk. Kövesd a Galaktikát Facebookon vagy hírlevélben, hogy mindenről időben hírt kaphass.
Nemrég érkezett meg Margaret Atwood regényén, A szolgálólány meséjén alapuló sorozat trailere. A rövid előzetes egy igazán ígéretes sorozat képét mutatja, ami mindenképpen más megvilágításba helyezi a disztópiát Volker Schlöndorff 1990-es filmjéhez képest.
A Hulu saját gyártású sorozata a kanadai írónő Booker és Nebula-díjra is jelölt regényét veszi alapul. A történet szerint egy vallási mozgalom következtében jött létre az Egyesült Államok helyén Gilead állama, ahol a nőket megfosztották minden joguktól és új társadalmi rendbe kényszerítették őket. A disztópikus világot egy Offred (a sorozatban Elisabeth Moff fogja játszani) nevű nőn keresztül ismerjük meg, aki a szolgálólányok csoportjába tartozik, azaz az ő feladata gyermeket szülni az uralkodó osztály bármely kijelölt párjának, ezzel hozzájárulva a népesség növekedéséhez, hisz csak a szolgálólányok maradtak termékenyek az új társadalomban.
A szolgálólány meséjében több ismert színésznő is feltűnik, mint a már említett Elisabeth Moff, akit a Mad Menből ismerhetünk, de a The Orange is the New Black Pousseyja, azaz Samira Wiley is szerepelni fog, mint a lázadó Moira, továbbá a Gilmore Girlsből már jól ismert Alexis Bledel is, mint Offred sorsstársa, Ofglen.
A rövid trailer alapján a 10 részesre tervezett sorozat inkább a disztópikus világot és a főhős túlélését helyezi középpontba. Remélhetőleg a regény társadalmi és politikai mondanivalója sem lesz háttérbe szorítva. Mindez április 26-án derül ki.
December 6-án jelent meg egyik szerzőnk, Robert Charles Wilson (Pörgés-trilógia, Darwinia) legújabb könyve, a Last Year a Tor Books gondozásában. Az új regény más Wilson könyvekhez hasonlóan érdekes alapötletből építkezik és fontos problémákat jár körül.
A Last Year az időutazás tematikáját dolgozza fel, azonban az eddig ismert történetektől nagyon eltérő módon. A regény világában lehetséges az időben utazni, de csak a múltba, a jövőbe nem. Wilson még azzal bonyolítja az időutazást, hogy megszabja az adott múlt (több, alternatív múlt létezik, attól függően, mikor kezdjük meg az időutazást): csak egy bizonyos ideig lehet egy világot elérni, utána az átjáró lezárul. Továbbá más időutazós történetekkel ellentétben a Last Yearben a múltban élők is tudnak ennek a technológiának a létezéséről – így létrejön a City of Futurityt (az Eljövendő utókor városa), ahol a jövőből érkezett turistákat szórakoztatják vagy vezetik körbe a múltban, ami itt az 1870-es évek Ohio-ja.
Az eseményeket egy biztonságiként dolgozó Jesse Cullum szemén keresztül ismerjük meg, aki egy véletlennek köszönhetően kerül a jövőbelieket kiszolgáló városba. A létesítmény, ahol a múlt és a jövő emberei egyaránt keverednek, egy különös környezetet teremt. Kereskedelem folyik a másik világának megismeréséért, továbbá ütközik a két idősíkból jöttek kultúrája és szokásai, ami számos konfliktushoz vezet. Cullum az évek során már hozzászokott a jövőből jöttek furcsaságaihoz, így különösebb fenntartások nélkül fogadja új partnerét, a mi időnkből érkezett Elizabeth DePault, aki kegyetlen jelleméről és az „ami a szívemen, az a számon is” elvéről ismert. Azonban vannak dolgok, amelyek Cullumot is megdöbbentik: a nő iránt táplált érzései és a tény, hogy valaki a jövőből származó technológiával látta el a 19. századi embereket, akik az ideérkezőkhöz hasonlóan más korba vágynak – a jövőbe.
A Last Year eddig nagyon jó kritikákat kapott. Például a Publishers Weekly szerint Wilson feje tetejére állítja az egész időutazás témát a bámulatos alkalmazkodó képességekkel rendelkező főhősével. Stefan Raets, a Tor.com egyik szerzője az alapkoncepciót és a részletesen kidolgozott karaktereket dicséri, más kritikák pedig kiemelik még a regény főtémáit, mint a kolonizáció és a turizmus, de természetesen az időutazás problémái is előkerülnek a Last Yearben. Mindenképpen egy ígéretes alkotásnak ígérkezik.
Március elsején jelent meg a Hugo- és Nebula-díjas író, Robert J. Sawyer legújabb regénye, a Quantum Night. Az új könyvben nem akármilyen témát, mint a jó és rossz között feszülő vékony határt tárja fel. Az Asking Prophet interjúja alapján most megosztjuk veletek a legfontosabb és legérdekesebb tudnivalókat az új Sawyer-regényről.
Az Asking Prophet minden héten, úgymond belemászik egy sci-fi vagy fantasy író agyába. Ezen a héten Robert J. Sawyert keresték meg, akivel főleg írásról beszélgettek a Quantum Nighttal és más regényeivel kapcsolatban.
Miről szól a Quantum Night?
Sawyer 23. regénye a Földön játszódik. Egy kísérleti pszichológus, Jim Marchuk kifejlesztett egy olyan hibátlan módszert, amellyel könnyedén azonosíthatjuk a társadalomban eddig azonosíthatatlan pszichopatákat. Miközben felfedezéséről kérdezgetik, Marchuk rádöbben, hogy nem emlékszik egy hathónapos szakaszra az életéből – egy olyan időszakra, amikor ő maga is kegyetlen dolgokat követett el.
A későbbiekben Jimet megtalálja az elfeledett hat hónap: feltűnik a színen akkori barátnője, Kayla Huron, aki most kvantumfizikusként tevékenykedik. Munkája során meglepő felfedezést tett az emberi tudat természetével kapcsolatban. Felfedezéseiket összevetve a két tudós összefog, hogy megkísérelhessék a lehetetlent: megváltoztatni az emberi természetet
Hogyan készült a regény?
Sawyer a következőképpen írta le saját alkotói munkáját: először kitalálja, hogy miről is akar beszélni. Miután megtalálta a megfelelő témát, teremt egy valóságot, vagy saját világot, amin keresztül meg tudja osztani velünk mondanivalóját.
A Quantum Night esetében sem járt el másként. Mondanivalónak most az emberi gonoszságot választotta, amihez a leginkább illő környezet szerinte a mi Földünk. Az inkább morálisnak, mint tudományosnak nevezhető témához még olyan karaktereket is kellett az írónak találnia, akiken keresztül elmondhatja gondolatait, Sawyer szavaival élve, „elvégezheti gondolatkísérletét”. Ehhez főhősnek egy kvantumfizikust és egy pszichológust tett meg.
Honnan nyert inspirációt?
Mint science fiction író, Sawyer a tudományból merít ihletet. Saját bevallása szerint falja a tudományos könyveket, ezek mellett pedig rendszeresen jár tudományos előadásokra is. Továbbá 25 éves írói karrierje alatt számos tudóssal barátkozott össze, így rajtuk keresztül is tudomást tud szerezni a legújabb felfedezésekről, elméletekről és problémákról.
A Quantum Nighthoz is főleg a tudományból merített, azonban a kutatás során Sawyernek rá kellett döbbennie, hogy a science fictiontől kissé idegen témába nyúlt. Úgy gondolja, hogy a jó és a rossz problematikája inkább a fantasyben gyakori (elég csak a Gyűrűk Urára gondolni), az SF kerüli ezt a kérdést, viszont tudományosan mindenképpen meg tudja közelíteni. Ott vannak a neurotudományok, kísérleti pszichológia és persze a történelem is, amik alapján már fel lehet térképezni az emberi gonoszságot és megkísérelni létezésének megéretését. Sawyer főleg ezekben merült el az írás során.
Mi került be a könyvbe?
Hiába a sok kutatás, mindig van valami (sőt, nagyon sok minden is), ami végül nem kerül be a regénybe – összegzi Sawyer az interjúban. Ezt a jéghegy hasonlattal írta le: egy sci-fi író feladata, hogy feltérképezze a jéghegyet, de művében csak a víz fölött látszó részt mutatja meg. De pontosan mi az, amit érdemes átadni az olvasóknak? Sawyer szerint egy jó író ezt pontosan tudja, egy jó író képes megtalálni a legérdekesebb tényeket, amik leköthetik a figyelmünket. Ő maga mindezt újságíróként tanulta meg: több mint 200 cikket írt, mielőtt 1990-ban megjelent volna első regénye, a Golden Fleece.
Saját bevallása szerint nagyon is élvezi a kutatást annak ellenére, hogy nem mindent oszthat meg velünk. Hozzáteszi, hogy ebből a szempontból a Quantum Night írását élvezte legjobban, hiszen a három év alatt, amit a regény megírásával töltött kényelmesen elmerülhetett a kutatásban és rengeteg mindent tanulhatott. Mivel úgy érzi, talán a könyvében olvasható dolgok mást is érdekelhetnek, ezért ezúttal csatolt egy 52 könyvből álló bibliográfiát a mű végére. Hihetetlen, hogy mennyi minden fér bele egy science fiction regénybe!
Ahogy az érezhető az összefoglalásból és az eredeti interjúból is, Sawyer ezúttal még bátrabban kísérletezik az embereket mindig is foglalkoztató témákkal (itt a gonosz jelenléte) és a tudományban rejlő lehetőségekkel. Mindemellett pedig az olvasót egy egyedi világba vezeti be, ahol megdöbbent minket intelligenciájával és eredeti gondolataival, miközben nem néz le minket, hanem segít megérteni a regényét átszövő tudományos hátteret is. Mi már nagyon türelmetlenül várjuk, hogy elolvashassuk a Quantum Nightot!
Még idén várható a híres és elismert kanadai SF szerző, Robert J. Sawyer különleges regénye, a Halál a vörös bolygón. Az új könyvben mindaz megtalálható, amiért szeretjük Sawyert: intelligens történetvezetés, remek ötletek és nagyon is eredeti, emberi karakterek, akikre biztosan fogunk emlékezni. A Halál a vörös bolygónban ráadásul Sawyert új oldaláról is megismerhetjük: hogyan képes különböző zsánerek megidézésére és vegyítésére.
Sawyer 22. regénye a távoli jövőben játszódik egy marsi kupolavárosban, New Klondike-ban. A várost olyan emberek népesítik be, akik szerencsét próbálni jöttek a vörös bolygóra; ugyanis ritka és különleges lények sokat érő fosszíliáit lelni itt. Ilyen szerencsevadászokkal együtt érkezik Alex Lomax is, csak társaitól teljesen eltérő céllal: ő bűnesetekre vadászik. Amilyen ügyet csak tud, elvállal, azonban egy nem mindennapi esettel kerül szembe, mikor belép egy igazán gyönyörű hölgy, Cassandra Wilkins az irodájába. A detektívnek Mrs. Wilkins elveszett férjét kell megtalálnia. Ez egyszerű feladatnak is bizonyul, ameddig Lomax nem ás az ügy mélyére.
Akik ismerik Sawyer munkásságát, azoknak ismerős lehet a történet, hisz a Halál a vörös bolygón egyik kisregényből, az Identity Theftből (2008) nőtte ki magát önálló regénnyé. A kezdeti cselekmény nem különbözik a könyv változattól, azonban további 37 fejezettel lesz igazán teljes Lomax kalandja. Az író bevallása szerint az írás során az volt a legnehezebb, hogy egy 5-6 éve nem használt stílushoz kellett visszatérnie, egy a film noir-okat idéző hangot kellett megütnie. Ennek eléréséhez a noirok úgy nevezett irodalmi gyökereihez, Dashiell Hammetthez (A máltai sólyom) vagy Raymond Chandlerhez (Hosszú álom) fordult. Könyveikben ők teremtettétek meg a keménykrimi számos sztereotípiáját. A magányos detektív, a nagyon is rejtélyes bűnügy, és az erőszak és a szexualitás megjelenítése. Azonban Sawyer szerint ma már sokkal több kell egy jó detektívtörténethez:
Egyre nehezebb mai környezetben játszódó, hagyományos detektívtörténetet elbeszélni. Mindenki ismeri a CSI-féle nyomozásokat. Szinte lehetetlen a gyilkos számára, hogy ne hagyjon ujjlenyomatot vagy DNS-t maga után. És mind a nyilvános, mind a privát szférát kamerák figyelik meg. Így szinte nem is marad elég tér – a Földön legalábbis – egy detektívregény számára.
Szóval a mi világunk nem megfelelő egy jól működő krimihez, így jobb, ha egy másik korba helyezzük a cselekményt, ami lehet akár a múlt (például a Melchior-sorozat) vagy a jövő. Ezért engedi be Sawyer az SF világát a detektívregénybe: a szinte törvények nélkül működő, telepesekből álló marsi társadalom tökéletes helyszín bármilyen bűncselekményre. Sawyer azonban ennyivel nem elégszik meg. A környezet még futurisztikusabb és sci-fisebb lesz a transzfereknek köszönhetően. Ezek olyan android testek, amikbe bárki (főleg ha az a bárki rendelkezik kellő mennyiségű pénzzel) beletöltheti saját tudatát. Egy ilyen testnek rengeteg előnye van: az illető visszanyerheti régi, fiatalkori erejét, sebezhetetlenségre és halhatatlanságra tehet szert, és nem hagy maga után semmilyen nyomot, se DNS-t, se ujjlenyomatot. A legnagyobb előnye pedig az, hogy a testben tartózkodó személy kiléte teljesen rejtve marad a külvilág számára. Egy ilyen android testtel nagyon is vissza lehet élni és egy nyomozó dolgát is igencsak megnehezíti.
A Sawyeréhez hasonló történeteket futurista detektív noirnak, science fiction noir-nak, vagy röviden tech-noirnak nevezik, mivel két zsáner, a sci-fi és a krimi (pontosabban a film noir, azaz hollywoodi bűnügyi történet) jegyeit ötvözi. Amit Sawyer csinált az Identity Theftnél és a Halál a vörös bolygónál is, természetesen nem új az SF történetében. A nagy mesterek közül is többen is eljátszadoznak a két zsánerrel (pl. Isaac AsimovGyilkosság az űrvárosban), de a film noirt jobban megidéző művek közt Philip K. Dick híres regényét, az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? és a filmadaptációt, Ridley Scott Szárnyas fejvadászát (1982) szokták említeni.
Sawyer kifejtette egy interjúban, hogy nem is annyira áll egymástól távol a krimi és a sci-fi, így nagyon is kézenfekvő a kettő egyesítése:
A science fiction és a krimi is értékeli a racionális gondolatmenetet, és mindkettő elvárja az olvasótól, hogy olvasás közben összegyűjtse a nyomokat. A krimiben természetesen az a cél, hogy a látszólagos rejtély vagy bűntény megoldódjon. A science-fictionben mi, írók pedig ügyesen hintünk el információkat arról, hogy milyen is a történet egész világa. Nem állunk meg azért, hogy előadást tartsunk a politikai vagy az ökológiai helyzetről, viszont itt és ott utalunk erre meg arra. Szóval ugyanaz az olvasási technika kell egy science fictionhöz, mint egy krimihez.
fotó: Bagi Gábor
A két zsáner iránti rajongásával és alapos ismeretével bele is vágott az Identity Theft megírásába, mikor a Science Fiction Book Club felkérte Sawyert, hogy írjon egy sci-fi-krimi kisregényt készülődő antológiájukba, a Down these Dark Spacewaysbe (2005). A kisregény remek kritikai visszhangot kapott, még Hugora és Nebulára is jelölték.
Ahogy korábban említettem már, a korai kisregény, és a későbbi végleges regény, Halál a Vörös bolygón a keménykrimiket (hardboiled) és a film noirok sajátos világát idézi meg. A történet főhőse, Alex Lomax tökéletesen beillik a noirok magányos magánnyomozóinak sorába. Lomax sokban hasonlít Hammett Sam Spade-jára vagy a Casablancában felbukkanó Rick Baline-ra. Elődeihez hasonlóan ő is kissé durva modorú, cinikus figura, de intelligens, találó megjegyzései vonzó karakterré teszik.
Sawyer színes, szórakoztató detektívet alkotott Lomax személyében, aki a nyomozás mellett az olvasót is folyamatosan kísérgeti a könyvben; az ő szemén keresztül járjuk be New Klondike bűnös utcáit. Az egyes szám első személyű narráció, ami szintén nagyon jellemző a noirokra, átitatja a cselekményt is egyfajta cinikus és kritikus hangnemmel. A detektív sorain keresztül érezni lehet, hogy mennyire elítéli a körülötte lévő világot (pl a tökéletesség hajhászása, ami a transzfertesteken mutatkozik meg) és ő mennyire nem része ennek az egésznek.
A noirokra jellemző még a visszatekintésekkel (flashbackekkel) megtűzdelt csavaros történet, ami a Halál a Vörös bolygóntól sem idegen. Elveszett napló, milliókat érő őskövület-lelőhely, kapzsiság, kegyetlen gyilkosságok: mindezek adják meg a regény izgalmas történetét. A cselekményt a hamisíthatatlan noir hangulat teszi igazán egyedivé, ami már a legelső fejezettől érezhető. A nyomozó ül üresen kongó irodájában és csendes magányában várja ügyfeleit. 9-kor be is toppan egy nő vékony, csinos transzfer testben, aki kétségbeesetten kutat segítség után. Ilyen jelenetet szinte bármelyik klasszikus noirban láthatunk, és a későbbiekben is felbukkannak további tipikus helyzetek.
Sawyer regénye az említett technikákkal és még további más úton-módon idézi meg a klasszikus noirok világát, mindezt egy az alaszkai aranyláz idejét megelevenítő futurisztikus környezetben. Neonban úszó marsi kupolaváros, szövevényes bűnügy és egy nem teljesen fekete-fehér cinikus detektív: ezt kínálja a Halál a vörös bolygón. Sawyer rajongói biztosan élvezni fogják az új könyvet. Akik pedig most vennék először kezükbe az író művei közül bármelyiket is, azok nyugodtan nyúljanak új könyvéhez, hisz lehet, ez egy csodálatos barátság kezdete lesz.
Akik olvastak már Wilsontól, tudják, hogy műveiben gyakran láthatunk két teljesen különböző világot: legtöbb esetben egy földit vagy Földhöz hasonlót, és egy jobb, vagy épp meglepő, teljesen idegen környezetet. A regényeiben a két különböző univerzum épp kapcsolatba léphet egymással, vagy épp párhuzamosan létezhet egymás mellett, a lakók össze is hasonlíthatják a világokat, de az is előfordulhat, hogy egyik valóság fenyegetheti a másikat.
Az egymással szembe állított világokat a lehető legkreatívabb formákban láthatjuk a regényeiben. Például A Hidden Place-ben (1986), Wilson első regényében, már felfedezhetőek a téma alapjai. A történet főhőse, Travis a segítségre szoruló Annán keresztül jut el egy gyönyörű univerzumba, Faerie-be. A hely természetesen sokkal vonzóbb, mint saját, 20-as évekbeli amerikai valósága. A Gypsiesben (1989) a másik, jobb világba Karen White jut el, aki képes ajtókat nyitni más dimenziókba. A Misztériumban (1994) a két világ képe egy kísérlet formájában jelenik meg: egy radioaktív kődarab és egy súlyos baleset révén egy amerikai kisváros, Two Rivers átkerül egy párhuzamos dimenzióba. A John W. Campbell emlékdíjas Kronolitokban (2001) a másik világ (a közeli jövő) a régiben jelenik meg (a jelenben). A főhős, Scott Warden thaiföldi nyaralása alatt egy a semmiből kiemelkedett kőoszlopon keresztül szerez tudomást a közelgő, új világról, amely háborút hoz magával. A Bázis – A Blind Lake-rejtély (2003) pedig egy nem közvetlen csatornán találkozik a két világ: egy minnesotai bázis tudósai fejlett berendezésükkel megfigyelik egy idegen bolygó minden történését. Viszont a technikai különbségek miatt nincs mód arra, hogy kommunikáljanak a másik világ lakóival, így csak csendben tanulmányozhatják őket.
A most megjelent Darwinia (1998) is Wilson kedvenc témájára épül. A történet egy alternatív 20. századot tár elénk: 1912-ben egy megmagyarázhatatlan jelenség, a Csoda következtében Európa és Afrika egy része teljesen átváltozott. Egy új, furcsa, idegenszerű kontinens, Darwinia foglalta el az addig emberlakta területeket. Az új területek azonban nem sokáig maradnak érintetlenül: a vallási fundamentalisták hatalmába került Amerika kutatóexpedíciót küld az ismeretlen dzsungelbe. A felfedezőkhöz csatlakozik Guilford Law fényképész is, akit személyes élmények kötik Darwiniához: gyermekkorában szemtanúja volt a Csodának, s azóta álmok kísértik. Az expedíció remek alkalmat kínál számára, hogy megfejtse látomásait és közelebb kerüljön a megmagyarázhatatlanhoz.
A Darwiniában több zsáner elemei is fellelhetőek. Az első 120 oldal olvasható fantasy és alternatív történelemként is, mindkettő teljesen indokolható. Az első oldalakon Guilforddal együtt élhetjük át a megmagyarázhatatlan Csoda pillanatait, a későbbiekben pedig elmerülhetünk a titokzatos Darwinia növény-és állatvilágában. Mindezt Wilson gazdag, igényes stílusú leírásain keresztül ismerhetjük meg, amivel Gene Wolfe mesteri írói stílusát közelíti, hangulatában pedig H. Rider Haggard és E. R. Burroughs műveit idézi meg.
Alternatív történelem regényként is funkcionál a könyv, hiszen elég nyilvánvalóan eljátszik a „mi lett volna ha” gondolattal. Ami azonban különlegesebb, izgalmasabb darabbá teszi ebben a műfajban, az az, hogy Wilson megmagyarázza a miértet és azt is bemutatja, hogy az emberiség miként is reagálna egy olyan helyzetre, amit bemutat a könyvében, és továbbá ez miként hatna olyan történelmi eseményekre, mint például az Első Világháború.
Hiába viseli magán a történet a fantasy és az alternatív történelem jegyeit, a Darwinia mégis ízig-vérig sci-fi, ami igazán az Első rész végén, egy teljesen meglepő csavar után érezhető. Wilson univerzuma ekkor tágul ki igazán és lép új szintre. Ebben a részben kapunk válaszokat miértjeinkre (Miért történt a Csoda?) és a hogyanokra.
Ennyi különböző irodalmi zsáner keveredésétől nem kell megijedni, Wilson remekül ellensúlyozza mindezt a regényben. Rengeteg, potenciális ötletet és problémát vet fel könyvében, s ezek mellett akcióban és izgalomban sem szenvedünk hiányt. A Darwinia amellett, hogy egy egyben szórakoztató és komoly olvasmány, egy érdekes darab Wilson munkásságában is. Mindaz megtalálható itt, amit később a Pörgés-trilógiában úgy szeretünk: elképesztő, apokaliptikus világok és az, hogy mennyi oldalról tudja bemutatni az emberiség erejét és kitartását, amivel az szinte bármit képes túlélni, legyen szó akár a Nap elsötétüléséről vagy egy idegen, betelepülő dzsungelről.
