Címke: John Scalzi

  • Vének háborúja lesz a Netflixen

    A Netflixnél nem pihennek zsánerügyileg. A Valós halál után egy másik népszerű sf-et néztek ki maguknak: John Scalzi Vének háborúját. Azonban a megszokottól kicsit eltérően nem sorozatot, hanem filmet szeretnének a történetből forgatni. Az adaptációt a Madhouse Entertainment és Jon Shestack Productions fogja készíteni.

    John Scalzit nem kell külön bemutatnunk a hazai közönségnek. Ő az Amerikai Science-fiction és Fantasy Írók Egyesületének elnöke és háromszoros Hugo-díj nyertes sci-fi író. Első regényével, a Vének háborújával robbant be a köztudatba 2005-ben. A történet a távoli jövőbe visz minket, ahol az ember űrgyarmatokat hozott létre szerte a világűrben. Ha kell, háborúba is mennek az újabb területekért és erőforrásokért – és kell is, mert túl sok az ember, és kevés a lakható bolygó. A mindig háborúzó világban a civil lakosságnak nem sok lehetősége van jövője biztosítására: beléphetnek a seregbe vagy a Földön kell meghalniuk. A hetvenöt éves John Perry is szolgálatra jelentkezik, hisz már nincs vesztenivalója. Szerettei nem élnek már, a háborúban is csak két évet kell túlélnie. Azonban arról fogalma sincs, milyen két év vár rá…

    Az első részt további 5 rész és egy novellákat tartalmazó kötet követett, emellett pedig további regényeket is írt, mint a Vörösingesek, a Bezárt elmék vagy Az összeomló birodalom. Hazájában jelenleg a Tor Books adja ki, akikkel egy tíz éves, 13 könyvről szóló szerződést kötött. Regényírás mellett az FX tévécsatornával közösen dolgozik egy projekten. Az eddigi hírek szerint a Vének háborúján a Shestacktól és a Madhouse Entertainmenttől Robyn Meisinger és Adam Kolbrenner  és Ryan Cunninghammel fog dolgozni – utóbbi a film executive producere lesz. A film mögé eddig felsorakozott emberek olyan filmekért feleltek, mint a Lauren Oliver könyvéből készült Mielőtt elmegyek, vagy Denis Villeneuve Fogságbanjáért, a jövőben pedig tőlük várható a Slender Man film is.

    Többet még nem tudni a bejelentett adaptációról, de reméljük, egy olyan filmet kapunk, ami ízig-vérig hozza majd a Vének háborúja hangulatát.

    A hír forrása: Deadline

  • Háború az idegenekkel – Írói elképzelések 2.

    Előző cikkemben két olyan szerzőt említettem, akik saját bőrükön is megtapasztalhatták a háborút – legalábbis a földi részét. Most ideje áttérni azokra a szerzőkre és világokra, akiknél nagyobb hangsúlyt kapott az írásokban a fiction, mint a science.

    Az alábbi könyveknél írók az idegen létformákkal zajló összecsapást a világűrben megvívandó háborúként ábrázolják, melyben a Föld és a hozzá tartozó, más bolygókra telepített kolóniák csupán a hátország és az utánpótlás funkcióját látják el. Mindenképp megérne egy cikket majd azon események szemrevételezése is, amelyekben a Földet veszi támadás alá egy vagy több idegen faj, és az emberiség védekező álláspontra szorul, avagy gerillaharcot folytat saját bolygóján a betolakodókkal szemben.

    De miért a világűr?

    Az írók jelentős része úgy próbálja összekötni a tudományt a fantasztikummal, hogy grandiózus színhelyet keres szereplőinek a hőstettek végrehajtásához. A világűr, mint végtelen közeg egyszerűen adja magát, hogy kimeríthetetlen ötletek tárháza legyen: nincsenek sem térbeli, esetekben időbeli határok sem, és nem kell meghúzni egy elképzelt haderő számának limitjét – a világűrbe egyszerűen minden belefér.

    2651730_big
    Talán ez a gondolat járhatott Jack McDevitt fejében is, amikor először gondolta végig Született stratéga (A Talent of War, 1989) című regényének vázlatos alapcselekményét. Azok a szerzők, akik az emberiség távoli jövőjébe próbálnak képzeletben betekinteni, két dologgal találkoznak: vagy egy végletekig lelakott, és a pusztulás szélén álló Földet vízionálnak, vagy optimistább esetben rengeteg földszerű gyarmatbolygót. McDevitt az utóbbiak közé tartozik, híres Alex Benedict sorozatával. Ő a fejlődésében már bőven az űrkorszak tetőpontján álló, földi eredetű emberiség csillagközi birodalmát mutatja meg számunkra, ahol a lakható bolygóknak külön törvényhozásuk, hadseregük, fővárosuk van, ám háborús időszakban képesek egymás mellett, az emberiség érdekét védve harcolni az idegenek ellen. Legalábbis többnyire. Az anyabolygó ugyanis elég későn szánja rá magát a háborúba való belépésre, így hősök is, bűnösök is más világok lakóiból válnak. Egyvalami azonban nem változott az író híres elődeihez képest: minden nemzetközi (galaktikus) incidenshez szükség van egy félelmetes ellenségre, amely összehozza az emberiséget. Ez lenne az ashiyyur faj, kimondhatóbb nevükön a Némák. Telepatikusan kommunikáló, a miénknél hatvanezer évvel idősebb fajról van itt szó, akiknek hadereje igen számottevő, és amikor a döntő csatában szembenéznek a emberiség flottájával, eldől a világegyetem sorsa. Illetve nem. A regényben ugyanis már bőven a háború után járunk, olyan messze, hogy annak cselekményei legendává satnyultak, és főhősünknek, Alex Benedict-nek a híres csata(űr)hajó romjainak felkutatásához bizony idegen segítségre is szüksége van.

    Elég merész húzás az, ha egy író háború után diplomáciai kapcsolatokat emleget, és főhősét beküldi az oroszlán barlangjába, ahonnan ráadásul mindenféle csetepaté nélkül jön ki, de mindenképpen dicséretes és előrelátó esemény. Leginkább azért, amit az eddigi űrháborús regényekből hiányoltunk: annak tudatáért, hogy van civilizált, békés élet a háború után is, és a világegyetem szabadon bejárható. Ez a békés feloldás pedig igen ritka.

    Fajok kavalkádja

    q6jxckh4eveebpqcczo2
    Az előző cikkben megidézett Heinleinnek újabb követője, tisztelője akadt John Scalzi személéyben, aki nem is csinált titkot abból, mi inspirálta a Vének háborúja (Old Man’s War, 2005) sorozat megírására: nyitó darabja végén megköszöni Heinleinnek „azt, ami a könyv végigolvasása után nyilvánvaló”. És valóban nyilvánvaló, mindvégig érezzük a híres előd szellemét lebegni az írás felett. Scalzi azonban kihagyta regényéből a filozófiai vonalat, a késztetést a mélyebb összefüggések keresésére, a helyet pedig megtöltötte csupa szürreális, furcsa, néhol pedig nagyon is emberszerű idegen lénnyel, amelyek mind az emberiséggel akarnak ujjat húzni. Némileg jogosan is, hiszen a Föld katonái a legfiatalabbak a csillagok közé kilépő fajok közül, tehát mi vagyunk a betolakodók, a gyarmatokra áhítozók. Mindezen tény nem zavarja Scalzit abban, hogy hősöket teremtsen – csupa öreg, de tapasztalt földi emberből, akiket egy nagyon fantasztikus, és minimálisan tudományos fordulattal klóntestekbe ültet, és harci feladattal lát el. A regény nem nyújt újat sem a galaxison belül utazás terén, sem a harc stílusában vagy akár a hadsereg kiképzésében – ezeket az elemeket már Heinlein és Haldeman is felhasználta. Az újítás a haderő minőségében van, vagyis az emberi erőforrások felkutatásában és hadra fogásában. De újításként lehet felhozni a korábbi ‘önálló ellenség’ elképzelést felváltó ‘többes ellenség’ problémáját is, hiszen az emberi fajnak többfrontos háborút kell folytatnia, szemben az eddigi 1-1 arányú harcokkal. A fajok elnevezése viszont a korai SF irodalom kevésbé sikeres próbálkozásaira, feledésbe merült szerzők nem túl színvonalas írásaira reflektálhat, hiszen csupán mássalhangzók és magánhangzók random egymás után tevésének tűnik, ám erre is kapunk egy nem túl erős magyarázatot a regényből: a Gyarmati Véderő katonáinak FejGépe, – mely a néma kommunikációt teszi lehetővé az egység tagjai és a parancsnokok között a gondolat útján – minden ismert idegen faj nyelvéről fordít, akik saját megnevezésüket az anyanyelvük szerinti szülőbolygójukról kapták. Be kell érnünk ennyivel.

    Láthatjuk tehát, hogy az űrben vívott háború se nem egysíkú, se nem unalmas, és végképp nem kivesézett téma a fantasztikus irodalomban. Talán épp a mozgástér nagysága miatt, nagyon is van még benne potenciál. Még a legtávolabbi jövőre nézve is vannak írói elképzelések, hiszen a Warhammer 40.000 száznál is több regényt számoló világát olyan összetettséggel építették fel, amelyet részletezni egy cikksorozat is kevés lenne. Az írói fantázia és világkép-alkotás legalább olyan végtelen, mint a világűr, és ez remek regények születésével kecsegtethet minket.