A Sony 2012-ben és 2014-ben is annyira befürdött az Amazing Spider-Man franchise-zal, hogy kénytelenek voltak kukázni az egészet és elfelejteni Andrew Garfield Pókemberjét. Pedig nagyon bíztak ebben az irányban, hiszen a 2. részben még a Sinister Sixet is elkezdték felépíteni. Óriási vakvágányra futottak tehát, Peter Parker karakterét pedig kénytelenek voltak kölcsönadni az MCU-nak, így a hálószövő mostanra Vasemberékkel nyomja egy csapatban. Kissé ironikus, hogy ezt követően jött össze a Sonynak a lehetetlen, azaz végre csináltak egy komolyan vehető Pókember filmet. Ráadásul egy olyat, amely a 2010-es években bemutatkozott Miles Morales eredetsztorija, de legalább annyira szól a kiégett Parkerről, mint az ő helyét átvevő színesbőrű srácról.
Miles már egy új korszak terméke, hiszen az Amerikában élő kisebbségeket akarta vele megszólítani a Marvel, azok közül is a fiatalabb generációkat. Valószínűleg kevesen gondolták, hogy a karaktert animációs formában lesz a legjobb ötlet bemutatni, a filmet pedig úgy fogják zabálni a kritikusok és a nézők is, mint karácsonykor a kisgyerek a mézeskalácsot. Az Irány a Pókverzum! merész vállalkozás, hiszen a multiverzumos sztorijának köszönhetően rengeteg jól és kevésbé ismert hálószövős figurát hoz össze a vásznon.
Ez a Pókember film működik, részben azért, mert épít a Sam Raimi-féle trilógiára – konkrét jeleneteket hoznak át onnan – és arra számít, hogy Peter Parkert úgyis mindenki ismeri. Igen ám, de ezt a Peter Parkert nem ismerjük, hiszen egy kiégett, elfáradt és meghasonlott férfiként tér vissza a barátságos Pókember a vászonra. Persze csak azután, hogy Miles Morales világának hálószövője meghal, nem is kisebb alak öli meg, mint a Kingpin. A film egyébként csak úgy hemzseg a főgonoszoktól, de róluk nem is spoilereznék, mert akad velük kapcsolatban pár meglepetés.
Érdekes látni azt a tanítvány-mentor történetet, ami ebben a Pókember filmben kirajzolódik előttünk, de Spider-Gwen, a noir Pókember, Peter Porker és az animés változat is simán lopja a show-t. A hab a tortán pedig az, hogy ritkán csap minket ennyire arcon a valóság, azaz annak a ténye, hogy egyszer még a hősök is kiöregszenek és ráunnak a saját életükre. A Daredevil nézőknek azért is lesz érdekes látni ezt a filmet, mert Wilson Fisk nagyjából ugyanaz, mint a nemrég elkaszált Netflixes sorozatban, egy megtört keménylegény, aki folyton Vanessa miatt nyavalyog. Az Irány a Pókverzum! rajzolása és akciójelenetei kiválóak, simán néztük volna ezt a filmet akár 2 óráig is, picit kevésnek tűnt a másfél óra belőle.
Belekötni nem nagyon lehet és nem is érdemes. Egy olyan adaptáció ez, amelyet mindenkinek meg kéne néznie, aki legalább egyszer hallott már a Pókemberről. Az embereknek pedig itt az ideje megtanulniuk, hogy az animációs filmek nem csak gyerekeknek szólnak, az Irány a Pókverzum!-ba is meglepően sok érzelmesség szorult. Elég az Ultimate Universe-ös Peter Parker halálára gondolni. A zenék jól illeszkednek a filmbe, még azoknak se fogják zavarni a fülüket, akik alapvetően ódzkodnak a raptől.
Értékelés: 9/10
Az Aquaman után nézve eddig ez a film nyerte a téli blockbuster szezont. Vizualitásban
(Az easter eggeket kutatva érdemes figyelni a PS4-es Advanced Suit többszöri felbukkanását és a stáblista utáni jelenet is poénos.)