Egy olvasott SF rajongó számára talán nem csenghet idegenül Gene Wolfe neve, aki összetett és nagy odafigyelést igénylő írásairól vált ismertté. Azonban akik még csak ismerkednének a neves szerzővel, azoknak a Galaktika 308 XL változatában megjelent két történet (Cerberus ötödik feje és John V. Marsch elbeszélése) tökéletes kezdés lehet.
Wolfe (1931-) műveire általában azt mondják, hogy sűrűn írt, utalásokkal megtűzdelt írások, melyekben a katolicizmus erős hatása is felismerhető. Első írása, The Case of the Vanishing Ghost 1951-ben jelent meg a The Commentator magazinban, azonban ez még nem aratott különösebb sikert. 1965-ben jött a Sir!-ben publikált The Dead Man (ez később újra megjelent a Young Wolfe: A Collection of Early Stories 2002-es kötetben), későbbi korai írásait pedig Damon Knight Orbit antológiájában lehetett olvasni. Első regényét 1970-ben publikálta Operation ARES címmel. Wolfe-ra azonban két évvel később, a Cerberus ötödik feje kötete után figyeltek fel igazán.
Számos csodálója közül Michael Swanwick sci-fi író a következő szavakkal jellemezte Wolfe-t:
Gene Wolfe a legnagyobb ma élő, angol nyelven alkotó író. Hadd ismételjem meg: Gene Wolfe a legnagyobb ma élő, angol nyelven alkotó író. Komolyan gondolom. Shakespeare jobb stiliszta volt, Melville fontosabb az amerikai irodalom számára, és Charles Dickens ügyesebb volt a karakterek megalkotásában. De a ma élő írók között nincs senki se, aki meg tudná közelíteni Gene Wolfe prózájának kiválóságát, gondolatainak tisztaságát és mondanivalójának mélységét.
Swanwick véleményét sokan osztják. Wolfe későbbi, különleges, összetett elbeszéléseiről ismert alkotásai nem maradtak elismerés nélkül: 1974-ben Nebula és Locus-díjat kapott a Doktor Halál szigete-ért (Galaktika 65-ben található magyarul), 1981-ben BSFA A kínvallató árnyáért (az Új nap könyve tetralógia első kötete), Nebula és Locus A Békéltető ereklyéért, 1983-ban Locus és August Derleth-díj A Lictor kardjáért, s az Új nap könyve sorozat további kötetei is díjözönt hoztak Wolfe számára. Még érdemes megemlíteni, hogy a Storeys from the Old Hotel gyűjteményes kötet először hozta el számára a World Fantasy-díjat, 2012-ben pedig World Fantasy életműdíjat nyert.
Ahogyan már feljebb is olvasható volt, Wolfe írásai összetett alkotások, amelyek az olvasót arra kényszerítik, hogy gondolkodó félként vegyen részt a műben. Összetett narrációja megosztja az olvasókat: vagy imádják vagy idegenkednek tőle. Alkotásainak ez, a védjegyévé vált vonása kicsit elbizonytalaníthatja az olyanokat, akik szórakozást vagy menedéket keresnek az olvasásban. Azonban arany középutat jelenthet a Cerberus ötödik feje című kötet: a három történetben már jelen vannak a wolfe-i jegyek, amelyet a gondolkodni vágyók nagyon is élvezhetnek, de a bizonytalanabbak kisebb dózisban ismerhetik meg az írót, ami alapján eldönthetik, hogy lesz-e kedvük Wolfe nagyobb hangvételű írásaihoz.
A Cerberus ötödik feje három elbeszélést kínál annak, aki kezébe veszi a kötetet: Cerberus ötödik feje, John V. Marsch elbeszélése és V.R.T. A címadó történet egy bordélyban nevelkedett testvérpár furcsa, apjukhoz fűződő kapcsolatáról mesél. A fiúk fényt derítenek egy végzetes titokra, aminek hatására egyikük drasztikus lépésekre szánja el magát. A történéseket az egyik testvér, #5 szívszaggató elbeszéléséből ismerhetjük meg. A második írás neolitikus vagy új kőkori mese, ami egy ikerpár (Sandwalker és Eastwind) életéről szól. Miután születésükkor elválasztották őket, későbbi életük során a lehető legmitikusabb körülmények között keresztezik egymás útját. Az elbeszélés egy álomszerű világba kalauzolja olvasóját, ahol az emberi természet sötétebb énjét fedezhetjük fel. Az utolsó mű John Marsch antropológusról szól, aki egy bordélyban tett látogatás után összetűzésbe kerül a törvény embereivel. Naplóbejegyzéseiből egy furcsa és bizarr történet bontakozik ki.
Látszólag a három történet teljesen független egymástól, azonban Wolfe több közös ponton keresztül egymáshoz köti őket. Ilyen pont például a környezet: a három írás a Saint Anne és a Saint Croix ikerbolygókon játszódik, amik örökös táncban keringenek együtt. Ez a világ messze, Földünktől távol található, környezete ember számára teljesen a szó legszorosabb értelmében földönkívüli. Egy nap azonban a földlakók meghódítják az új bolygókat, és az alakváltó bennszülötteket teljesen kolonalizálják. A hosszú évek során az akció olyan sikeresnek bizonyul, hogy az őslakókból alig maradnak, az ide érkezett emberek már meg is kérdőjelezik, hogy egyáltalán léteztek-e valaha.
A történetek főszereplői között is számos közös pontot találhatunk: mindhárman menekülnek valami elől és bizonytalanok saját magukat illetően. Mindegyiket életüknek olyan szakaszában láthatjuk, amikor át kell esniük saját beavatásukon, ami során gyerekből érett felnőtté kell válniuk. A főhősök felnövését egy szövevényesre szőtt cselekményen keresztül kísérhetjük figyelemmel – ez szintén közös pont a három történetben. Mindhárom írásban már a kezdet előtt megismerhetjük a végkifejletet, a kezdet és vég közötti eseményeket pedig egy látszólagos összevisszaságban látjuk. Olyan az egész, mint egy dobozából kiborított kirakós játék, aminek egyes részeit még el is dugták előlünk. De megéri elfogadni Wolf kihívását és a szétszórt történetmorzsákból összerakni a cselekményt, hisz egy nem mindennapi írás tárul fel előttünk.
Habár Gene Wolfe-ot nem szokták a legnépszerűbb sci-fi vagy fantasy írók közé sorolni, de munkássága szinte megkerülhetetlen. Egyszer legalább minden fantasztikum kedvelőnek el kell merülnie egy írásában. Ha eddig valamilyen okból idegenkedtél bármelyik Wolfe könyvtől, most itt az alkalom, hogy kilépj kicsit a komfort zónádból az ehavi Galaktika XL oldalain keresztül.
