Címke: galaktika 322

  • Mr. Franklin titka – novella ajánló

    Ronil Caine neve ismerősen csenghet azoknak az Olvasóknak, akik nyomon követik a Galaktika kiadványokat. Caine az egyik Start könyves szerzőnk, bemutatkozó regényét, a Liliant igazán pozitív fogadtatásban részesítették a hazai SF-rajongók és számos blogger is elismerően szólt róla. Az író ezúttal a Galaktika 322. számában hozott egy igencsak elgondolkodtató novellát, Mr. Franklin titka címmel.

    A nem túl hosszú alkotás (kilenc oldal) utolsó pár oldala hozza meg mindazt, amit szerintem nagyon sokan elvárunk egy novellától: olvasmányos módon, könnyedén hatol agyunkba a felismerés, melyet a mű mondanivalója tartogat.

    Cselekményről nem igazán beszélhetünk a novella kapcsán, csupán névtelen narrátorunk meséli el utolsó együtt töltött perceit munkaadójával, a rejtélyes Mr. Franklinnel. Az idős úr egy egzotikus farm tulajdonosa volt, ahol szívesen töltötte idejét. Alkalmazottai nagy becsben tartották, soha egy rossz szót nem mondtak volna rá. Mégis rejtegetett egy titkot, amit nem mondhatott el soha senkinek.

    A Mr. Franklin titkának esszenciája rövidségében rejlik. Vagyis pontosan olyan hosszú, mint amennyire kell. Túlmagyarázott okfejtésekre nem kell számítani, a mű végén az olvasónak kell mérlegelnie. A tanulság pedig mindenki számára érthetővé válik, legalábbis ideális esetben mindenki elmélázik néhány percet jelenlegi társadalmunk helyzetén.

    past-present-future

    A baljós jövőkép, melyet a novella ábrázol talán nem is annyira a jövőre utal. Jelenünk egyfelől a történelem egyik legizgalmasabb korszaka, mégis az egyik legveszélyesebb. Legalábbis társadalmi szempontból biztosan. Technológiánk annyira fejlett, hogy megengedhetjük magunknak a túlkényelmesedést. Szobánk melegében, komfortos fotelünkből ráláthatunk a világ történéseire, mely egyfelől csodálatos, és az internet megfelelő használatával végtelen tudás tárulhat elénk. Másfelől pedig akaratlanul is elidegenedhetünk embertársainktól. A számtalan apró kényelmi funkció lassan átveheti az uralmat, ha nem figyelünk, s végül érzéseink, gondolataink is szintetikussá válhatnak. Éljünk akármilyen korban, az ember mindig társas lény marad. Mindig meg kell találnunk helyünket a társadalomban, részt kell vegyünk a megkövetelt normákból, és figyelnünk kell magunkra, s környezetünkre egyaránt.

    Caine arra is felhívja a figyelmet, hogy élvezzük ki a „most” adta lehetőségeket. SF-íróként egyszerre kell a múltba révedni, a jelent képviselni, és a jövőt megálmodni, mégis arra sarkall a Mr. Franklin titka, hogy néha picit jobb a mában élni. Persze tervezzünk előre, tiszteljük múltunkat, de mégis a jelen van számunkra kitalálva. A mostban kell megfelelnünk, érvényesülnünk, de ami a legfontosabb: jól érezni magunkat. Világunk a sok szörnyűség mellett csodálatos, változatos, rejtélyes, és legfőképpen a miénk. Csupán arra vár, hogy felfedezzük.

    Véleményem szerint a Mr. Franklin titkában nem a vészjósló, negatív jövőt kell szem elé helyezni, hanem a jelen problémáira, és a megoldásokra kellene fókuszálni, hogy teljes életet élhessünk.

  • James Patrick Kelly a Galaktikában

    James Patrick Kelly, az SF-irodalmi „középkorosztály” egyik képviselője, akit főleg novellái és a Ha elvakít a nap (1989) című regénye révén ismerhet a magyar közönség. Sok művéhez hasonlóan, a 321-es és a 322-es Galaktikában olvasható kisregénye, „Az utolsó ítélet” tökéletesen mutatja be, miért is érdemes jobban odafigyelni Kellyre: jól végiggondolt cselekményépítés, emlékezetes stílus és izgalmas témák.

    jameskelly
    James Patrick Kelly

    A történet szerint az űrből érkezett, démonoknak nevezett lények eltüntették a Föld férfi lakosságát. A nem várt eseményt először az Őrület Éveinek nevezett időszak követte, majd a nők egy két pártra szakadt társadalmat alakítottak ki. Egyik oldalon a tradicionalisták állnak, akik a régi kort és a férfiakat várják vissza, a másikon a tranzitívek, akik igyekeznek az új környezethez alkalmazkodni, és normálisan élni a démonok által uralt új világban. Kelly nem először vázolja fel a férfiak eltűnésének vízióját: a „Men are Trouble” is az alternatív jövőről mesél. A mostani, az előző történettől teljesen független kisregénye azonban nem a nők világára fókuszál, az inkább csak egyfajta díszletként van jelen. A korábbi és a most tárgyalt írás főhőse is egy magánnyomozó, Fay Hardaway, aki a város egyik leggazdagabb tradicionalista asszonyától, Maude Descanótól kap megbízatást: valaki ellopta tőle Az utolsó ítélet festményt, ami az ünnepelt Hieronymus Bosch, németalföldi festő munkája. Az ügy először nem tűnik bonyolultnak, főleg, hogy Descano a gyanúsított személy nevét is elárulja Faynek, azonban a nyomozás során egy sokkal szövevényesebb ügy közepén találja magát a detektívnő.

    Asimov's April-May 2012 Cover
    Az Asimov’s SF címlapján Kelly kisregénye

    „Az utolsó ítélet”-ben Kelly inkább a nyomozásra helyezi a hangsúlyt, de az általa felépített női társadalomban mindenképpen érdekes ötleteket vázol fel, mint fejlődési irány. Egyik ilyen a kétanyás család, a botoknak nevezett robotok, akik átvették a termelésben az emberek szerepét, de sok kérdést felvető jelenség a nemátalakítás is. Azonban a legérdekesebb és aktuális téma is az a nem: csak egy biológiai fogalom vagy annál sokkal több?

    A kisregény lényege és igazi erőssége azonban a történet felépítésében rejlik. Fay karakterét elég maszkulimnek érezhetjük, ami még erős szarkazmussal is párosul – a film noir és a hard-boiled krimik nyomozóit juttathatja eszünkbe. Az érzés nem véletlen, ugyanis Kelly „Az utolsó ítélet”-ben a detektívtörténetek egyik meserét, Raymond Chandlert (a Philip Marlowe történetek szerzője) idézi meg. Nemcsak Faynél érezni a krimi hatását, hanem Kelly stílusán is: a nyomozás során felbukkanó szereplőket vagy a nagyobb fordulatokat a detektív gunyoros és szókimondó stílusán keresztül ismerjük meg – ez mindenképpen ad egy külön hangulatot az egész kisregénynek. Viszont Kelly jól ellensúlyozza a szarkazmust Hardaway önvizsgáló gondolataival vagy más szereplők (pl. Anne, Maude Descano) megfigyelésével és elemzésével.

    H.Bosch, Das Weltgericht, Ausschnitt - Bosch / Last Judgement / Detail - J. Bosch/Le Jugement Universel/Detail
    Részlet Bosch triptichonjáról

    A legutóbbi Galaktikákban olvasható kisregényben James Patrick Kelly  első ránézésre egymástól teljesen távol álló ötletekből építkezik, melyekből végül egy teljesen kerek történetet alkot. Egyrészt két alzsánert (disztópia és a hard-boiled krimi) mixel, másrészt megidéz (és nem utánoz!) egy mélyen tisztelt elődöt, de mégsincs olyan érzésünk, hogy valami nem illik ide. Mindezt pedig az erős karakterizálással és a fokozatosan felvezett történettel egészíti ki, és így teszi egy igazán jó írássá „Az utolsó ítéletet”.