Címke: fps

Végre itt az új Quake! – Quake Champions játékteszt

A több mint 10 éves hiátus után, végre folytatódik a Quake széria. A csaknem titokban fejlesztett új rész mostantól béta tesztelhető minden fps rajongó számára, egy pár perces regisztráció után.

Az új rész a Team Fortress 2 és a Paladins nyomdokait követve ingyenes lesz, azzal a különbséggel, hogy a meseszerű színes grafikákat most felváltja a Quake játékokra jellemző véres, sötét és brutális környezet.

A többjátékos fps-lövöldék ősatyja rengeteg változáson ment keresztül az előző részekhez képest, emiatt a játékostáboruk elitista része egy kisebb felháborodással fogadta az új játékot. A Quake Champions egy kicsit eltávolodik a hagyományos arénalövöldéktől. Újdonság, hogy a karakterek, amelyeket kiválasztunk a meccsek elején, nem pusztán kinézetben különböznek, hanem mint az Overwatch-ban, teljesen különböző játékstílust hoznak a pályára.

A jelenlegi, kilencféle karakter statisztikai adataiban különbözik egymástól. Van olyan szereplője a játéknak, akinek nagyon sok élete van, de lassan mozog. Vagy egy másik, aki sokat tud lőni, de kevés az élete, és így tovább. A játékosok felvehetnek plusz védőpajzsot, életet és plusz támadó sebzést is a pályák különböző szegletein, de ezek a bónuszok másként hatnak más és más karakterre. Van, akinek több védekezést ad egy pajzs és van, akinek kevesebbet, attól függően, hogy milyen statisztikákkal rendelkeznek.

A statok mellett egy aktív képessége is van minden classnak, aminek a betöltési ideje igen hosszú, viszont ha kis homokórákat veszünk fel a földről, akkor ez csökkenthető. Mások meggyilkolásáért is kapunk időredukciót. Sajnos a képességek nagyon hasonlítanak a már tavaly megjelent hero shooterek képességeire. Van teleportáció, rohamtámadás és még sok más, amit szintén láthattunk vagy az Overwatch-ban vagy a Paladinsban.

Ami miatt igazán egyedinek érezzük a különböző szereplőket, az a passzív képességük. Például az egyik nagyobb testű harcos, ha sokáig egy irányba fut, a lendülettől felgyorsul, és aminek nekirohan, azt elüti, és hatalmas sebzést fog okozni a szerencsétlennek, aki elé lépett. Vagy az egyik kisebb testű karakter, Slash, képes a térdén csúszni, így a hős támadás közbeni manőverezési lehetőségeinek tárháza majdnem végtelen. A legérdekesebb passzívval rendelkező hős nem más, mint Visor, akinek nincs meghatározva a maximum mozgási sebessége, így képes olyan gyorsaságra, hogy ha elég ügyes a játékos, még egy repülő rakétát is képes lefutni.

A nagy különbség a Quake Champions és a többi lövölde között, hogy nincs meghatározva, hogy melyik hősnek milyen fegyvere van. Hasonlóan a széria előző változataihoz, most is a földön vannak elhányva a fegyverek, viszont így is vannak puskák, amik jobban működnek egy bizonyos karakterrel, mint a másikkal. Nagyon izgalmas és érdekes érzés egy-egy tűzpárbaj, amiben nem lehet megmondani, hogy kinek milyen fegyvere van, de az első lövés után mégis tizedmásodperces gyorsasággal kell reagálnunk az ellenfél tűzzáporára.

A Quake Championes-ban jelenleg négyféleképpen tudunk harcolni. Van a klasszikus Deathmatch, ahol mindenki mindenki ellen megy birokra. Ez a játékmód kifejezetten jó a kezdő játékosoknak, mivel megkötések nélkül nézhetünk szét a pályákon, próbálgathatjuk a fegyvereket és tanulmányozhatjuk a pontos helyét a gyógyító pontoknak. A Team Deathmatch, amiben – ahogy a neve is mutatja – csapatostul kell szembe néznünk az ellenféllel, és amelyik csapat a legtöbbször öli meg az ellenfelet, az kapja a győzteseknek járó trófeát. A Duel mód, ahol egy az egy ellen kell küzdeni, ez a legforróbb ütközettípus, mivel minden, ami történik, az rajtad múlik, és a vereség is 100%-ban a te lelkeden fog száradni. Végezetül pedig a Sacrifice játékmód, amiben az ellenfél zászlóját kell fondorlatos cselekkel elcsaklizni, hogy pontokat szerezzünk a csapatunk számára.

Jelenleg a Quake Champions meglehetősen sok egyensúly problémával küszködik. A nagy, robbantós fegyverek sokkal többet sebeznek, mint a kisebb sorozatlövő társaik, és egy-egy aktív képesség helyenként túl erős. Különösképpen erősíteni kellene a nagytestű, tank karaktereket, mivel azokat könnyű eltalálni a karaktermodelljük és a lassú mozgásuk miatt. A versengő módban tipikusan legtöbbet használt harcosok a kistestű, gyorsan futó harcosok, akiket nagyon nehéz eltalálni, és a sebességük miatt hirtelen oda tudnak jutni egy-egy objektívhoz, vagy élettöltő ponthoz.

Mivel a játék egyelőre béta verziós, ezért rengeteg hibába ütközik a játékos, miközben teszteli a játékot. A fegyverek animációi néha hibásan működnek, vagy néhol beakad a karakter modellünk a pályák egy-egy szegletében, de ezek a tökéletlenségek valószínűleg hamarosan javítva lesznek.

A Quake Champions-ben, mint sok más ingyenesen játszható fps-ben is, a karakterek kinézete változtatható. Sapkák, sisakok, ruházatok és fegyver skinek vásárolhatók a játékon belüli vásártéren, hogy igazán a személységünkhöz igazíthassuk a karakterünket.

A játék ingyenes, de a karakterek csak valós pénzért szerezhetők be. A meccsek végén kapunk kristályokat, amikből egy-két napra kibérelhetünk egy-egy karaktert, de jelenleg nincs rá mód, hogy örökösen megvásároljunk egy harcost anélkül, hogy kinyitnánk a pénztárcánkat. Viszont, ha most megvásároljuk a játékot, akkor megkapunk minden hőst és minden, a jövőben érkező karaktert, így kikerülhetjük azt, hogy egyesével kelljen megvenni a harcosokat.

A program maga, mivel még béta, nincs igazán jól optimalizálva. A korszerűbb gépeken mondjuk tökéletesen fog futni, de ha már egy picit több por van a vason, akkor valószínű, hogy a menüt még behozza a játék, de a meccs keresésnél kifagy. A játék megjelenése egyébként nagyon szép, és nagyon jólesik egy felnőttes hero shooterrel játszani végre.

Összességében a Quake Champions nagyon szórakoztató, és különösen izgalmas időtöltést kínál bárkinek, aki veszi a fáradtságot, hogy letöltse ezt a pár gigabájtos játékot. Az aréna shooterek fanjai igazán örülhetnek ennek a játéknak, mivel nem áll meg a „mész azt’ lősz” játékstílusnál, hanem kisebb csavarokat tettek bele a jól ismert játékmódba.

A játékot biztos, hogy sok támadás fogja érni, hogy „Overwatch, Team Fortress 2 vagy Paladins klón” lenne, de ez egyáltalán nem igaz. Bizonyos szempontból még jobb is, mint a többi hero shooter, mert a brutális kivégzések sokkal több adrenalint szolgáltatnak, mint ezek a meseszerű játékok, és a Quake-ben még a support karaktereknek sem kell rádőlniük a heal gombra, hogy hasznosak legyenek.

május 30, 2017
Hátborzongató lett az Outlast 2

Megérkezett a régen várt horror játék, az Outlast 2. Az első részhez hasonlóan most sem ajánljuk a játékot a szívbajosoknak, mivel a játék komor, baljós hangulata mellett megannyi meglepetésszerű ijesztgetést tartogat, amitől előbb utóbb még a legszívósabb játékos is azt mondja: most inkább nézek egy rész Teletubbbies-t, mielőtt folytatom.

A játék elején egy televíziós riporter nő és egy helikoptersofőr társaságában találjuk magunkat, ahogy vígan cseverésznek a munkahelyi dolgokról, de egyszer csak BUMM, és a helikopter teljes egészében a földre zuhan.

Ahogy botorkálunk a roncsok között, csak egy célunk van, hogy megtaláljuk a riporternőt. Ezzel el is kezdődik a kalandos keresésünk, ami során többször is megfordul majd a fejünkben, hogy mennyire is éri meg nekünk megmentenünk a lányt.

A játékmenet hasonlít az Outlast 1-ben látottakhoz. Ismét egy harci mozdulatokban gyakorlatlan személy felett vesszük át az irányítást, aki csak futni meg bujkálni tud a mumusok elől. A szörnyetegek, akik a sötétben rejtőznek, meglehetősen ijesztőek, főleg mivel semmit sem tudunk ellenük tenni. Ha odamész, hogy most majd jól megmutatod nekik, hogy ki a fenegyerek, irdatlanul lemészárolnak. Külön plusz pont jár a játéknak, hogy nem mindig ugyanazokkal a mozdulatokkal hánynak minket kardélre a fekete emberek, hanem mindig más és más testrészünkön mutatják ki vérszomjasságukat. Legyen szó kasztrálásról, kibelezésről, vagy egy egyszerű keresztre tűzésről, ezek a srácok nem lacafacáznak, és mindezt közelről, belsőnézetes kameraállásban követhetjük szemmel.

Ahogy a sötétben botorkálunk, csak a kameránk kísér minket magányos utunkon. A kamera infravörös szenzoraival még a sötétben is láthatunk, ami kapóra jön, ha nem akarjuk magunkra hívni az őrült lidércek figyelmét, akik körülöttünk somfordálnak. A kamera viszont úgy zabálja a Duracellt, mintha IMAX 3D-ben venné a történéseket, emiatt nem lehet mindig a szemünk előtt. Ha nincs rá szükségünk, muszáj vagyunk kikapcsolni, különben gyorsan elem nélkül maradunk.

A kamerával annyi baj van, hogy miközben a szemünk előtt van, nem tudunk se kúszni, se futni, csak gyalogolni, és ezért ha felforrósodik a helyzet, muszáj, hogy a feketeségben rohanjunk az ellenfelünk elől, mivel valamiért nem lehet sprintelni kamerával az arcunkban.

A videófelvevőnek egyéb funkciója, hogy a mikrofont is be lehet kapcsolni rajta, ami ugyan még inkább használja az elemet, a kijelzőn viszont kapunk egy kiírást, hogy bizonyos hangok honnan érkeznek, így akármelyik sarkon meg tudjuk állapítani, ha valaki le akar ránk csapni.

A játékban ugyan nincsenek harcrendszerek, de ezek helyett menekülési módszerek széles tárháza van a rendelkezésünkre bocsátva, hogy legyen esélyünk a szörnyekkel szemben. A futás mellett, még bujkálni is tudunk. Mindenbe belebújhatunk, szekrénybe, hordóba, sőt, még gyermekkorunk kedvenc búvóhelyére, az ágy alá is mehetünk, ha nosztalgiázni van kedvünk. Külön érdekesség, hogy az ajtókat nagyon lassan, komótosan is ki tudjuk nyitni, ha csak nem akarjuk hevesen kitépni a helyéből, hogy lepadlózzanak minket a zombi hordák. Ami a legjobban tetszett az egész bújócskában, azok a vizeshordók. Egy gyors gombnyomással beleugrik a főszereplőnk, és a víznek a kinézete olyan tökéletesen tükrözi a valós vizet, hogy a gurulós székünk kényelmében is megremeg az ember a hidegvíz látványától. A víz alatt természetesen nem lehetünk az örökkévalóságig, tehát ha nem akarunk félelmünkben belefulladni egy hordó vízbe, jobban tesszük, ha kidugjuk a fejünket néha.

A játék helyszíne teljesen eltér az első verziójától. Az első részben ugye egy diliházban kellett bujkálnunk, most azonban főként a vadon a játszóterünk. A magas fák és láncos kerítések remek atmoszférát teremtenek a meglehetősen sajátos és félelmetes játékmenet mellé. A program nemet mond a nyitott világos játékoknak, és bizony, egy előre megszabott útvonalat kell bejárnunk, és ha ellenkezünk, láthatatlan falakba vagy áthatolhatatlan bokrokba ütközünk.

Bár nem teljesen nyitott a játéktér, ez nem jelent okot arra, hogy ne kelljen kreatívnak lennünk. Nem csak egy, hanem számos módja van arra az embernek, hogy átjusson az adott szinteken, így többszöri végigjátszásra sem lesz unalmas a játék. Ráadásul a játék éppen hogy megjutalmaz a felfedezésekért. Megannyi titkos ajtót, reteszt vagy akár elhagyott dokumentumokat is találhatunk, ha elég alaposan nézünk át minden pályát.

A játéknak van egy misztikussága, ami nem hagyja nyugodni az embert, és állandóan arra készteti, hogy elviselje a folyamatos félelmet és rettegést. Az ijesztgetésekért cserébe egy nagyon lebilincselő és magával ragadó történetnek lehetünk tanúi, és a rejtett nyomokon elindulva még a játékos is egy saját nyomozást indíthat, hogy kiderítse kik is ezek a vérszomjas fenevadak. A játék félelemfaktora az egekben van, és tényleg, ha nem lenne kifizetődő a sztori, szerintem senkinek nem ajánlanám ezt az őrült, vérfagyasztó játékot.

Az Outlast 2 ellenfeleinek a témabesorolása nehézkes, mivel ez egy fura egyveleg: vannak radikális őrült vallásfanatikusok, zombik, lidércek, démonok, egyszóval minden, amivel nem akarnánk a VIII. kerületben találkozni egy fázós éjszakán.

A játék zenéje valami fantasztikus. A háttérzene úgy változik, ahogy a karakterünk helyzete a játékban. Ha nem történik semmi, csak lágy, de baljós alapzajszerű melódiák játszódnak, de ha jön utánunk valami, disszonáns dallamok sorával fog megfagyni bennünk a vér. A látvány is remekül képviseli a 2017-es játékok grafikai újításait, tehát ne egy Commodore 64-re akarjuk telepíteni ezt a programot, mert kékhalál lesz a vége.

Összességében az Outlast 2 egy igazán jó játék. Nem csak azért, mert mindenki elámul a grafika miatt, vagy, mert senki nem fogja megúszni száraz alsónadrággal a játékot, hanem mert a történet olyan, mint amikor egy jó sorozatot néz az ember, ami állandó cliffhangerekkel ér véget. Egyszerűen behúzza az embert, és ambivalens érzéseket táplál bennünk, a játékosokban, hogy játsszunk még, de közben félünk odaülni, mert tudjuk, hogy épp úgy, mint a játékban, a valóságban sem tudnánk semmit sem csinálni a zombikkal, sőt, még egy mérges öreg nénitől is inunkba száll a bátorságunk.

május 12, 2017
Prey – első benyomások

1963. november 22.

Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnépszerűbb elnökét, John Fitzgerald Kennedyt ezen a napon gyilkolták meg. Azóta számtalan különböző összeesküvés-elmélet jelent meg a témában, melyek sokszor vadabbnál vadabb elképzeléseket vázolnak fel a merénylettel kapcsolatban. De hogy mi köze van most mindennek a Prey-hez?

A Prey története egy alternatív valóságba kalauzol bennünket, melyben sosem ölték meg JFK-t. Mivel az elnök életben maradt, soha nem látott léptékekkel fejlesztette az űrkutatást. Így bőven megelőzve korát, az ember csillagközi fajjá vált. Nos, ez az alapfelállás, de itt még nincs vége a már-már kusza történeti csavar-áradatnak, melyet csupán érintőlegesen fogok pedzegetni, hiszen tudjuk: SPOILER.

A Bethesda jóvoltából végigjátszhatjuk Playstation 4-en és Xbox One-on az év következő slágergyanús játékának, a Preynek az első egy óráját. A PC-sek ebből sajnos valamiért kimaradtak, de ők se csüggedjenek, hiszen pár napja már elérhető a teljes játék.

Akkor nézzük is az első egy óra benyomásait, tapasztalatait a játékkal kapcsolatban.

Jó reggelt, Morgan!

2032 március 15-én, egy hétfői napon ébredünk főszereplőnk, Morgan Yu (választhatunk férfi, vagy nő karakter között) bőrébe bújva, akinek ez lesz a nagy nap. Új munkahelyre kerülünk, és most kezdjük az ezzel kapcsolatos – nem éppen indokolt – teszteléseket. Minden remekül halad, szuper synthwave zenére helikopterrel visznek minket a megadott helyre, ahol vizsgálatok alá vetnek minket. Hogy miért? Nem tudjuk. Kinek dolgozunk? Nem tudjuk. Lényegében semmit sem tudunk, ami hasznos lehetne a számunkra. Azonban nincs időnk kideríteni a részleteket, mert minden egy csapásra megváltozik.

Majd ismét 2032 március 15, hétfő van. Újra felébredünk, újra elindulnánk az előző napi utunkra, de minden más lett. Majd bejelentkezik kommunikátorunkon keresztül egy January nevű fickó, aki megosztja velünk az első titkot: itt semmi sem az, aminek látszik. És valóban. Amit mi valóságnak hittünk, csupán ügyes maszk egy hazugságokkal teli világban.

Végül megkezdődik igazi kalandunk. Fokozatosan rájövünk, hogy tényleg minden csak egy álca, egy igazi átverés, de kérdéseinkre csak még több kérdés a válasz.

Az erősen Bioshock-mintákat felvonultató Prey kimondottan izgalmasan indult. Érdemes minden apró részletre, naplóbejegyzésre odafigyelni, hiszen ezekből derülnek ki olyan információk, melyek fontosak lehetnek a történet megértése szempontjából. A játék nem fog semmit a szánkba rágni, nincsenek neon-fényben villogó útjelzők, vagy unásig magyarázott küldetés-segítők.

A főleg szűk folyosókkal és sötét terekkel operáló Prey bővelkedik ámulatba ejtő jelenetekkel, amit remélem, a továbbiakban fokoznak még a hangulaton és nem az első egy óra fogja elvinni a hátán az egész játék hangulatát.

Az első egy óra tanulsága alapján értetlenül bóklászunk a különböző pályarészeken, és szinte kötelezőnek érezzük, hogy az elhagyott számítógépek kijelzőin kutakodva valami nyomra akadjunk.

Ellenségekből sem lesz hiány: az egyelőre ismeretlen eredetű mimic névre keresztelt faj tagjai mindenféle tárgy alakját képesek felvenni. Majd addig bujkálnak előlünk hétköznapi eszköznek álcázva magukat, amíg a megfelelő pillanatban ránk nem ugranak. A mimicek lehetnek székek, lámpák, WC-papír gurigák, tényleg bármivé képesek átváltozni. Amikor éppen lankad a figyelmünk, biztosan akkor fognak a semmiből az arcunkba pattanni. Az első fegyverünk egy franciakulcs-szerű eszköz lesz, amivel nem ütünk kifejezetten nagyokat, szóval érdemes lesz fejleszteni arzenálunkat. Ha a mimicek éppen saját formájukban vannak, akár megpróbálhatunk elbújni előlük, vagy mögöttük elsunnyoghatunk, ha nem kívánunk harcba bocsátkozni.

A fontos küldetéseket többféleképpen is elvégezhetjük, ezzel kicsit kikerülhetünk a csőszerű játékmenet fárasztó mókuskerekéből, ami sokszor jellemző az efféle játékokra.

A játék során egyébként gyűjthetünk crafting-elemeket, amikből lőszert, fegyvereket készíthetünk. Emellett agyunk stimulálásával szert tehetünk különböző „szuperképességekre” is, amik hasznunkra fognak válni a játék során.

A rejtélyes, csavaros SF szinte azonnal magával ránt, úgyhogy érdemes lehet nekiveselkedni a teljes változatnak is.

május 10, 2017
Bejelentette a közelgő bétát a DayZ

A DayZ az internetes zombi túlélőjátékok első képviselője, melynek megjelenése után félévente érkeztek az újabb és újabb túlélőjátékok, például a 7 Days to Die vagy a H1Z1, hiszen minden fejlesztő pénzre akarta váltani a játékosok hirtelen felindult lelkesedését.

Az érdeklődés eredete a zombis témájú játékok felé talán a Walking Dead körüli hype volt, ami futótűzként vitte a játék hírét sorozatnézők és nem sorozatnézők között egyaránt, hogy most mindannyian zombi vadászok vagy banditák lehetünk egy meglehetősen újszerű játékban.

A játék alapja, hogy egy pólóban és egy nadrágban ébredünk valahol egy képzeletbeli orosz helyszínen, Csernóban. Ahogy körbenézünk, a cirill betűs táblák ellenére is olyanok az elhagyatott épületek, mintha kis hazánk Szovjetuniós időszakában épített házak lennének, és azok között lavírozhatunk. Mígnem egyszer csak megjegyzi a számítógépes avatárunk, hogy éhes, tehát haladéktalanul ételt, majd később italt kell szereznünk a környező házakból vagy a játékosoktól.

A legfontosabb létszükségletek beszerzése nagy gondot fog okozni, mivel a legtöbb lakott helyen zombik ólálkodnak, az erdőben pedig farkasok, így az ételnél is fontosabb, hogy felfegyverkezzünk. A fegyvereket, jellegzetesen nem a számítógép által generált ellenségeken, a zombikon fogjuk használni, mert egy nagyobb szörnyeteg is járkál a világban, ami nem más, mint az ember.

A játék tele van vérszomjas felhasználókkal, akik, amint meglátnak a képernyőjükön, szó nélkül lepuffantanak. De még csak az a leghumánusabb, ha lelőnek, mivel előfordul, hogy addig kínozzák az embert, amíg ki nem vérzik, vagy velem például az is előfordult, hogy a saját öngyilkosságomba hajszoltak. Streamek, twitchek és Youtube videók ezreit teremtette a játék, amiken szemügyre lehet venni, hogy milyen agyafúrt módon képesek az emberek kitolni egymással.

A program egy friss és kiaknázatlan piacra érkezett, így több millió dollár hasznot generált ez a félkész játék, részben azért, mert ez volt az első híres „korai hozzáférésű” játék, ami kikerült Steamre, részben pedig, mert a twitcherek és a youtuberek óriási kampányt csináltak a játéknak, és ez semmi pénzbe nem került a készítőknek. Sajnos manapság a játékot streamelők már nem örvendhetnek akkora rajongóbázisnak a játék kapcsán, mert ahogy telt az idő, egyre több aggasztó tényező jelent meg a DayZ-vel kapcsolatban.

A DayZ megjelenésekor, még anno 4 éve, 2013-ban egy felettébb hibás játékként került a steames könyvtárunkba, de tekintve hogy a játék még alfa verzióban volt, a játékosok nagy része hajlandó volt szemet hunyni a program hiányosságai felett. Ahogy teltek az évek, egyre több baljós jel utalt arra, hogy a programot soha nem fogják befejezni, de most felröppent a hír, hogy talán van remény, és a következő tavaszi frissítés után végre érkezik a bétateszt.

A túlélő FPS fejlesztése hasonló egy hullámvasút menethez. Amikor megvették a játékosok, felfelé ívelt a játék, és körülbelül havonta érkeztek a frissítések, de ahogy haladt előre a program vagonja, leginkább lefelé vezetett a vasúti pálya, és manapság már hurrogtak a veterán játékosok, hogy itt az idő, földbe fogunk csapódni, és mindenkit cserben fog hagyni a zombis játék. A horizonton az ígérgetett béta, de hogy mikor fog megjelenni, az még nem tisztázott, de ki lehet spekulálni, ha megnézzük a fejlesztői naplót.

Jelenleg a játék 8-9 havonta kap frissítéseket, de ez az időszak egyre inkább kitolódik. Na, már ha figyelembe vesszük a pár héten belül érkező patchet, akkor körülbelül 2018 tavaszára tehető a béta tesz. Tehát hiába kongatják a harangokat a fejlesztők, hiszen még mindig, évek múltán is gyerekcipőben jár a projekt. Nem is beszélve arról, hogy az eredeti fejlesztő, Dean Hall, már ott hagyta a játék fejlesztését, látva, hogy az engine, amire a játékot építették, nem állja meg a helyét, és a nyitott világos zombi apokalipszis szimulátor nehézkesen fog megvalósulni a program keretében.

Aki már egy ideje játssza az alfát, tudhatja, hogy a szoftver fejlesztése azt a taktikát alkalmazza, hogy egyet előre lép, kettőt hátra. Ugyanis hogyha alapvető játékmenetbeli problémát akarnak orvosolni, egy másik helyen kezd el hibázni a játék. Példaképpen, egyszer kiküszöbölték azt, hogy az egy méteres zuhanásba belehaljon az ember, de aztán azzal volt probléma, hogy nem regisztrálta néha az esést, ha fekve zuhant a játékos, és így tovább.

Az egyetlen frissítés típus, amit gond nélkül a játékba tudnak tenni, az éppen, hogy nem az alapvető játékelemek, hanem mindig apró bónusz dolgokat tesznek a játékba, amiket senki sem kért. Például: új fegyvereket, amikből már így is milliónyi típusú van, vagy új ruházatokat. Ezek mind csak modellek és textúrák, és semmiféleképpen nem segítik elő a játékmenetbeli hiányokat. Bár az egyik patchben végre valahára kaptak a játékosok autókat, de ezek még mindig nem az igaziak.

A játék laggol, nem is kicsit. Vannak úgynevezett lagg buborékok, amiket akkor tapasztalhat az ember, ha egy másik játékos közelébe ér. A két számítógép elkezd szinkronizálni és ez leviszi 0-ra vagy 1-re az fps-t. Ha éppen tűzpárbajra készülődtetek, akkor fel kell kötni a gatyát, mert az fog nyerni, akinek jobb az internete. A játék nem csak csatlakozási gondokkal, de még optimalizációs problémákkal is küszködik, még így, négy éves fejlesztés után is. Lehet, hogy a legkorszerűbb géped van és ultrán tudod vinni a Star Wars Battlefrontot, itt viszont, ha bemész egy nagyobb városba, kifüstöl a vas egy szó nélkül, tehát ezeket a helyeket minden áron érdemes elkerülni. A játék ennyi idő múltán is szivárogtatja a memóriát, mintha valami durva vírus fogná le a PC-t.

Összességében, a hír, hogy érkezik a béta, igazából nem jelent akkora mérföldkövet ennél a játéknál, mint más, lelkiismeretes fejlesztőknél. A készítők hanyag hozzáállása és a játék szörnyű állapota mind arról tanúskodnak, hogy nincs értelme tovább foglalkozni a szoftverrel. Akármennyire is szeretnénk, ez a játék sosem lesz készen, mindig hibás lesz, mivel már megkapta a pénzünket a fejlesztő. Jó lenne pozitívan csalódni a bétaverzióban, és ha ez megtörténik, én leszek az első, aki lehozza, hogy mennyire nem volt igazam.

május 5, 2017
Májusban űrlényekre vadászunk – új Prey előzetes

A mostani hype-trendhez képest a Prey megjelenése körül kimondottan kevés konkrétum lebeg. A tavalyi E3-on bemutatott kedvcsináló megmozgatta kicsit a kíváncsi játékos réteget, de eksztatikus hatást nem váltott ki senkiből. Érthető is, hiszen tavaly megannyi remek cím jelent meg, és idén sem maradunk érdekes játékok nélkül. Azonban a csend megtörni látszik. Pár hónapja a Gamescomon bemutattak ugyan egy videót a játékmenetről, de azóta semmi hír nem jött a Prey felől. Egészen mostanáig.

Újra mozgásban láthatjuk a játékot, és meg kell hagyni, pazar hangulata lesz. Az új előzetesből kiderül egy-két részlet a cselekményt illetően. A Preyben Morgan Yut irányítjuk majd, aki egy, a Földtől távoli űrállomáson, a Talos I-en dolgozik. A létesítményben elszabadul a pokol, mikor a Typhon űrlények kiszöknek felügyeletük alól. Morgan feladata lesz megállítani őket, bármi áron. A miértek és hogyanok egyelőre tisztázatlanok, de reméljük, hogy megfelelő történetszálat is rittyent a látványos lövölde mellé a Bethesda.

A játékmenet a mostanában bevett szokás szerint zajlik majd, miszerint „játszd, ahogy neked tetszik”. Ehhez hozzájárul egy halom építhető, fejleszthető fegyver, és képesség. Morgan az úgynevezett Neuromodok segítségével közvetlenül stimulálhatja agyát, aminek köszönhetően rengeteg különleges erőre tehetünk szert a játék során. A legkülönlegesebb képességeket a Typhonoktól nyerhetjük majd. A megjelent videókban láthattuk is az egyiket. A kis pókszerű űrlény, amit Mimicnek neveznek, képes bármivé átváltozni (ezzel jól ránk hozva a frászt). Azonban, ha eltanuljuk a lénytől a képességet, akkor mi magunk is könnyedén átváltozhatunk különböző tárgyakká, amik nagyban segítik majd továbbhaladásunkat.

A fegyvereket se hagyjuk szó nélkül. A néhány alapfegyveren (csavarkulcs, pisztoly, GLOO gun) kívül kutathatunk tervrajzok után az űrállomáson, amiknek köszönhetően képesek leszünk magunknak jobb lőfegyvereket kraftolni, amikkel sokkal hatékonyabban vethetünk véget a minket támadó lények életének.

Mindezek mellett jóval több teendőnk lesz a Prey játékmenete során, és szerencsére nem is kell olyan sokat várni rá. Megjelenésére 2017. 05. 05-én számíthatunk, egyelőre csak Playstation 4 platformon.

január 26, 2017
‘s Sky-t?

A No Man’s Sky az idei év legjobban várt játékának számít, és a marketingjének hála több százezer játékos esett neki, amikor augusztus 9-én a piacra került.

Az akció, felfedező és túlélő játék nagyon vegyes, főleg negatív fogadtatása után több száz cikk és youtube videó készült a játék ígéreteiről és hazugságairól, így a Hello Games a sokmilliós bevételével látszólag kámforrá vált.

Az előző hónapban viszont ismét hallhattunk a Hello Games-ről, miszerint beperelték a céget a hamis marketingkampányukért és csalásért. A játékos társadalom figyelhette, hogy lesz-e igazságtétel, és visszakapják-e a belőlük kicsalt 17 000 forintjukat. (Viszonyításképp, ennyiért megkapható a World of Warcraft összes kiegészítője + 1 hónap játékidő.)

A pár hónapos jogi tusa után végül a No Man’s Sky fejlesztőit felmentették, a cég pedig további frissítéseket ígért a játékhoz, és azok terveit be is jelentették.

A legfontosabb igérete a No Man’s Sky-nak a multiplayer volt, viszont megjelenéskor tapasztalhattuk, hogy ha egy helyre ment két játékos, akkor hiába voltak ott a karakterek, nem látták egymást, nem tudtak beszélgetni, harcolni, vagy bármilyen formában érintkezni. A többjátékos mód inkább azt jelentette, hogy ha elneveztél egy bolygót, akkor látták a többiek, hogy te már jártál ott, valamint azt, hogy milyen nevet adtál annak a bolygónak. (Érdekesség: olyan nevű bolygó, hogy Magyarföld, már van.) A mostanában kiadott frissítésben azt is megtehetjük, hogy a bázisunk helyén üzeneteket hagyunk játékostársainknak.

A következő pont, amit nem teljesített a cég a megjelenéskor, a bázisépítés volt. Hamarosan viszont ezt is pótolják. A tervek szerint kiépíthetünk növénytermesztéses gazdálkodásokat az önfenntartásért. Sajnos űrbázisokról szó sincs, tehát ha valaki lemodellezné a Hubble teleszkópot vagy a Nemzetközi Űrállomást, csak ezért nem érdemes megvenni a játékot, mivel erre még mindig nincs lehetőség. Az építményeinknek nagyon szigorú magassági határai vannak, mivel még mindig lehetetlen ütközni az űrhajónkkal, amikor bolygón vagyunk. A modderek viszont már dolgoznak az ügyön.

A bolygón belül jelenleg, ha utazni akarunk, két dolgot tehetünk. Vagy fogyasztjuk a drága üzemanyagot a repülőnkből, vagy pedig felhúzzuk a túrabakancsot. De a legújabb frissítésekben láthattunk modelleket földi szállítógépezetekről is, tehát feltételezhetjük, hogy a közeljövőben akár rallyversenyt is csinálhatunk a barátainkkal egy bolygón, ha arra szottyan kedvünk.

Összességében nem tudom, hogy álljak hozzá most már a Hello Games-hez. Pusztán azért fejlesztik tovább a játékukat, mert nincs választásuk. Vagy teljesítik az ígéreteiket, vagy vissza kell adni a pénzüket, és én nem hiszem, hogy ez jó motiváció egy program megalkotásakor vagy fejlesztésekor. Nyilvánvalóan még mindig lopnak, átemelnek dolgokat a modderektől, és berakják a játékba, mintha az ő ötletük lenne, mindennek pedig még mindig semmi jogi akadálya. A cég még mindig egy feketebárány, és továbbra is nehéz elhinni, amit ezek a srácok mondanak. Ez ugyanaz a „vállalat” (kb. 9 ember dolgozott benne), ami tavaly megígérte, hogy majd elektronokból és protonokból új, egyedülálló atomokat hozhatunk létre, és az egyedülálló anyagokat kedvünkre használhatjuk…

Mindenesetre a fejlesztések már testet öltöttek, szóval lassú léptekkel, de talán egyszer majd a No Man’s Sky lehet fele olyan jó játék, mint más sandbox játékok (pl.: Minecraft), bár ehhez még több évnyi fejlesztésre lenne szükség legalább.

Végszónak annyit tennék hozzá a sci-fi rajongóknak, hogy ne ruházzanak be a játékra. Amikor ezzel játszik a valaki, olyan mintha egy tech-demóval játszana, és sokkal inkább bétatesztelőnek érezheti magát az ember, mint sem játékosnak. Vannak jó sci-fi játékok, amik sokkal olcsóbbak, jobban futnak, több tartalom van bennük, és még élvezetesek is, bár ezek jó része már elég régi játék, tisztában vagyok vele, hogy a téma nincs eléggé kimerítve. Annak, aki mindenképpen sci-fi, túlélő, internetes játékot keres a téli hónapokra, akkor sokkal jobban ajánlom például az Eve Online-t vagy éppen a Star Citizent (bár az eléggé pénzes), esetleg a Kerbal Space Programot, vagy akár a Star Conflictot.

december 10, 2016
Támad a Mars! – Call of Duty: Infinite Warfare teszt

A Call of Duty a világ legjövedelmezőbb játéksorozatának számít, és idén ismét jelentkezett legújabb részével, az Infinity Warfare-rel.

A játékkészítők minden bizonnyal szívükre vették az elterjedt sztereotípiát, hogy a CoD sorozat évről évre ugyanazt a játékot hozza a piacra csak más témákkal, hiszen ez a rész egy eddig egyedülálló, űrbéli sci-fis körítést kapott.

Már a bemutatónál óriási visszhangot kapott, hogy ebben a részben az űrhajóké lesz a főszerep, és emiatt a játék trailere minden idők legnegatívabban fogadott bemutató videója, amit valaha a YouTube-on közzétettek.

A rosszalló véleményeket látva az Infinity Warfare-hez hozzácsapták az egyik régi címüket, a Modern Warfare 2-t, hd-ben felújítva, egy kis plusz pénzért persze. A két játék egyszerre installálva több mint száz gigabájtot foglal el a számítógépen, szóval, ha már megrendelted, most gondolkodj el azon, mitől vagy hajlandó megszabadulni a pc-den.

A program készítői egyébként nyilvánvalóan mindent beleadtak ebbe a játékba. Minden irtó részletesen és esztétikusan van elkészítve, és kidolgozva. A szereplők ruhái és a fegyverek szemet gyönyörködtetőek, és minden bizonnyal nem lesz olyan számítógép, amit ne kényszeríthetne a maximum teljesítményre. Szerintem az űrhajódizájnok voltak a leginkább elnagyolva, de mivel sosem látunk űrhajót közelről, ez nem olyan nagy baj.

A fegyverek hihetetlenek. Van a játékban egy úgynevezett anti-gravitációs gránát, ami eldobás után nem felrobban, hanem mint egy termosztát, lecsavarja a gravitációt nullára, és mindenki, aki a hatókörén belül van, csak tehetetlenül tud lebegni, amíg te és a társaid halomra lövitek őket.

A leghatékonyabb és a legviccesebb fegyvernek az energiapuskát és az elektromos páncélt találtam, mivel ezekkel a fegyverekkel gond nélkül végigdarálhatsz az ellenfélen úgy, hogy nem is kell nézni hova lősz, csak mész előre. Sajnos, ha végre megkaparintod ezt a fegyver kombót, a játék gyorsan el is fogja venni tőled, szóval becsülj meg minden pillanatot, amit velük tölthetsz.

A leglustább módja az ellenfelek eltávolításának talán a pókdrón, aminek annyi a lényege, hogy leteszed a földre, odaszalad és a rosszarcúaknak a képébe ugrik,mint egy Alien, majd felrobban.

Ebben a részben különben főként droidokat gyilkolunk, így egy újabb harci módszer is előkerül: a hackelés. Lényegében rátartod a kezed egy gonosz robotra és átveszed rajta az irányítást, azaz gyanútlanul megölsz mindenkit, akinek nem zöld a neve.

A küldetések nagyon változatosak. A simán mész aztán lősz, részek után jön például egy lopakodós rész, aztán egy menekülős, űrharcos, és így tovább.

A történet lényege, hogy az emberiség létrehozott egy támaszpontot a Marson, és egy Che Guevara képű diktátor el akar szakadni az anyabolygótól, és el akarja pusztítani a Föld lakosságát. Jó diktátorhoz híven még jelmondatuk is van: a Mars Örök. A fő gonoszt Kit Harington digitális mása játssza, akit már láthattunk a Game of Thrones című sorozatban Jon Snow szerepében. Amikor először megláttam, majdnem sírva röhögtem, de miután szemrebbenés nélkül kivégeztette a barátaimat, akiket 3 perce ismertem, tudtam, hogy meg kell állítanom. Ennek a játéknak a fő ellensége egy meglehetősen passzív szereplő, az első 3 órában pusztán propaganda videókban látjuk, meg az első szinten körülbelül 2 percre. Az előző résszel szemben most nem az a célunk hogy legyőzzünk valakit, hanem hogy megvédjük a földet a marslakóktól. Akik emberek…

Az űrrepülés nagyon látványos, de kezdetleges. A kisebb harcos hajók alig lőnek ránk vissza, az anyahajók meg valami szédületes golyózáporral soroznak meg minket, ami elől, mivel az űrben vagyunk, nincs fedezék. Valahol a kettőt egyensúlyba kéne hozni egy patchben, hogy a kisrepülők fenyegetőek legyenek valamennyire, a nagyok pedig ne legyenek akkora erőfölényben, hogy csak pislogsz, hogy mi darálta le a hajódat. Az űrrepüléskor az objektumok egyébként csak füst és látszat. Simán keresztül lehet rajtuk repülni, mintha szellemek lennének. A repülést magát sem tartom kielégítőnek, mivel a játék maga ösztönöz arra, hogy ne gondolkodjunk manővereken, mivel a jobb klikkel automatikusan követhetünk bármit, amit meg kell semmisítenünk, így ezt sem sorolnám a játék pozitívumai közé.

A történések, és a játékmenet lefolyása rendkívül akadozó és szaggatott. Röviden úgy tudnám jellemezni, mint egy hideg-meleg vizes zuhanyt. Amikor belépünk a játékba és megismerkedünk a játék menetével, és elájulunk a grafikától, az új fegyverektől körülbelül minden megtörténik, amit egy sci-fi CoD-tól várnánk. Sajnos rögtön az izgalmas részek után hosszú óráknak tűnő bejátszások következnek, ahol személytelen karakterek össze-vissza beszélgetnek a fejünk fölött és várjuk, hogy lövöldözhessünk végre. Utána ismét fegyvert kapunk és indulhat a banzáj, de három küldetés után már az ember fél befejezni egy feladatot, mert kitapasztaljuk, hogy ezután hosszú bejátszásokat kell végigülnünk és ugyanabban a liftben fogunk ostobán nézni ugyanarra az egyébként nem túl szemet gyönyörködtető nőre.

Összességében egy nagyon innovatív és rengeteg új perspektívát kipróbáló játékot kaptunk idén a Sledgehammer Gamestől. Mindenképpen érdekes, és kihagyhatatlan része a sorozatnak, és ha a történetmód nem győzött meg, nincs gond, hiszen idén is van ingyen Multiplayer és Zombimód a játékhoz – és lássuk be, a legtöbb ember ezekért a funkciókért veszi meg a játékot.

november 17, 2016
Ingyenesen kipróbálható lesz az Overwatch

A Blizzard népszerű fps-ében 6-6 fős csapatok harcolnak különféle objektívekért, változatos high-tech fegyverek segítségével.

Lehetsz hatalmas gorilla, szamuráj vagy egy időutazó kislány. A karakterek a Blizzardhoz hűen részletesen vannak kidolgozva, háttérsztorikkal és egyedülálló képességekkel. Az akciódús és gyakran kaotikus megmérettetésekben minden pillanatban élet-halál között táncolsz, és mehetsz birokra az ellenfelekkel. De az erőfeszítések és a játékos tehetsége sem vész kárba, hiszen a meccsek végén kitüntetést kap a legjobb. A díj egy kisvideó, amit mindenkinek végig kell néznie, hogy lássák, mekkora király vagy.

A játékot letöltheted a Battle.net kezelőfelületén, és ajánlom, ha lassú internetkapcsolattal rendelkezel, indítsd is el a letöltést már most, mert a játék több mint 6 gigabájtot foglal. Az Overwatch rendszerkövetelményei is elég magasak, tehát ha régi konfigurációval rendelkezel, ez egy tökéletes alkalom arra, hogy megnézd, vinné-e az öreg vas, ha beruháznál a játékra.

Érdekel, hogy mire ez a sok hype az Overwatch körül? Vagy csak keresel valamit, hogy elüsd az időt? Gyere játszani! Ezt majd meg is teheted a következő hétvégén (november 18-21-ig), a legjobb áron: ingyen.

november 14, 2016
Pandemic filmkritika

Ki mondta, hogy nem lehet alacsony költségvetésből jó filmet készíteni? Ott van például a The Purge, vagy a Fűrész első része, de említhetném akár az első Mad Maxet, a Pi-t, vagy a Találmány című alkotást. Ezek mind-mind hollywoodi szemmel nézve borzasztóan kevés pénzből készültek el, és még ha szűkebb réteget is képviselnek, nem úgy, mint a több száz milliós blockbusterek, így is szép összegeket zsebeltek be. Tehát egy film értéke, mondanivalója nem a befektetett pénz függvénye.

Ebben a tudatban ültem le megnézni a Pandemic című alkotást is, amely április elsején jelent meg (ezért néhány pillanatra tréfának véltem a filmet, de mint kiderült, komolyan gondolták).

VIGYÁZAT! NYOMOKBAN SPOILERT TARTALMAZ!

Nehéz felvázolni egy cselekményvonalat, mert a rengeteg töltelék jelenetből kicsit nehézkes kihámozni az igazi történéseket, de azért megpróbálom. Dr. Laurel Chase (Rachel Nichols) egy négyfős csapat tagjaként küldetésre indul a biztonságos karanténból, hogy túlélőket keressen a teljesen tipikus zombivírus kitörése után. Majd kiderül, hogy ő nem is orvos, és csak a lányát próbálja megmenteni, de közben legalább mindenkit megölet maga körül. Nagyjából ennyi maga a sztori, de sokkal érdekesebb boncolgatni a Pandemicet, ha mindig kis szeleteket vágunk belőle.

Hogy mitől különleges a film? – tehetné fel a kérdést bárki. A válasz egyszerű: semmitől, csupán az egész Pandemic belsőnézetes, tehát a főszereplők szemszögéből láthatjuk a történéseket. Ezzel nem is lenne baj, hiszen éppen most adják a hazai mozik a Hardcore Henry című filmet, ami hasonló módon operál, de brutális adrenalin túladagolást ígérnek készítői.

Nagyon komplikált filmre vinni az FPS (First Person Shooter – „belsőnézetes lövölde”) érzést, és nehéz hitelt adni neki anélkül, hogy videojátékszerű legyen az egész mozgókép. Sajnos a Pandemic is inkább élőszereplős játék lett, mintsem film. El tudok képzelni egy beszélgetést, amiben egy új zombis játékot kellene fejleszteni egy cégnek, ám a büdzsé véges, így élőszereplős átvezetőkre van szükség:

– Főnök, mégsem készül el a mindent megváltoztató zombis játék.

– Kár, de már felvettünk egy csomó jelenetet Paul Guilfoyle-lal, és Mekhi Phiferrel, most mi legyen?

– Készítsünk egy egész filmet az átvezetőkből, és hajigáljunk egymásra értelmetlenül jeleneteket.

– Nyomás dolgozni!

Egy pillanatig sem lenne gond a Pandemic-kal, ha nem gondolná magát véresen komolynak. Ám sajnos állandóan megáll az egész film, hogy két teljesen nonszensz zombitámadás között lelkizzenek a szereplők, vagy mélység nélküli filozofálgatásokba kezdjenek, amikkel nem igazán lehet azonosulni. Például, mikor kiderül, hogy a főszereplő nem is orvos, csak hazudott, és egyetlen életben maradt társa nagy vonalakban eképpen vélekedik: Hazudtál, átvertél, becsaptál, megöletted az összes barátomat. De totál megértem, hát a gyerekedért tetted, aki valószínűleg már rég halott.

A motiváció nemes, a kivitelezés borzasztó. A The Walking Dead nem véletlenül annyira népszerű sorozat. És nem a zombik miatt, hanem a rengeteg olyan aktuális társadalmi kérdés miatt, amelyről mer beszélni, még ha csak bújtatottan is. Illetve a filozófiai kérdéseknek van értelmük, tartásuk és mondanivalójuk (legtöbbször).

A Pandemicban továbbá még a karakterek is roppant gyengék, sablonosak és megint csak: videojátékszerűek. Négyen (hangsúlyozom, négyen!) indulnak el megkeresni egy csomó potenciális túlélőt, vagy egyes fázisú fertőzöttet, , egy iskolabusszal. (Öt csoportba sorolják a vírus által megfertőzött embereket – az egyes fázisban lévők még gyógyíthatók, influenzaszerű tünetekkel és agyevésre való hajlammal vannak megáldva.) Van a sofőr, akit kreatívan Wheelernek (Kerekes) becéznek, de valójában tudjuk, hogy ő Theon Greyjoy (Alfie Allen), és a busz vezetéséhez ért. Hogy minél kevesebbet kelljen szerepeltetni, ezt sokszor a néző orra alá is dörgölik. Ő csak a volán mögött ül és ennyi… tud buszt vezetni! (A film vége felé azért akad neki egy kisebb szerep is.)

Van egy parancsnokféle, Denise (Missy Pyle), kinek szerepe tisztázatlan, csupán egy GPS-t szorongat végig. Illetőleg van egy rezidens fekete bőrű ex-rendőr (Mekhi Phifer), aki, nos, jól tud lőni, őt Gunnernek (Fegyveres) hívják. És nem utolsó sorban főszereplőnk, Laurel (a Continuumból ismert Rachel Nichols), akinek a felcser státuszt kellene betölteni, kevés sikerrel (tiszta Left 4 Dead, vagy bármely kooperatív túlélő horror).

Mondhatnánk akkor, hogy legalább jók az akciójelenetek. Hát… nem azok. Végig sötét van, közelharcra kevésszer kerül sor, azok sem látványosak. Össze-vissza lövöldözések előfordulnak, de komolytalanok. Ráadásul az FPS-nézet pont ezt a célt szolgálná, hogy „belülről” izgulhassunk, viszont a sötét miatt, és a kamera rángatásai miatt csak elvétve látjuk a shotgun csövét és az összeeső zombi-izéket. Az ötös szintű fertőzöttekben láttam kreativitást, abból a koncepcióból egy nagyon érdekes filmet össze lehetett volna hozni, de ezzel valamiért nem foglalkoztak igazán. Illetve volt egy kimondottan remek jelenet, mikor az iskola öltözőjében minimális parkour mozdulatokkal tarkítva gyűrték le az élőhalottak hordáját, ám a sötét miatt, és a folyamatos nézőpont cserélgetések miatt fogalmam sem volt, épp melyik szereplő mit csinál.

A film megpróbál érzelmeinkre hatni, de mivel nincs is igazán mondanivalója, így bőven elsiklunk az egész fölött, és azt szeretné, hogy a végén meghatódjunk, de nem fogunk. Sőt, én valamelyest örültem ennek a végnek, még ha nem is volt sok értelme.

Összegezve a Pandemic a tizenkettő egy tucat elvet próbálta megtörni egy belsőnézetes akció-horrorral, de ebből, igazából egyik sem sikerült. A színészek gyengén teljesítenek (pedig nem amatőrök), látványra semmi kiemelkedőt nem lehet mondani, a történet unalmas, a fordulatok kiszámíthatóak. Valamit azonban nagyon meg kell jegyeznie a filmnek: ami videojátékban jól mutat és működik, az egy mozifilmben szinte biztosan nem fog!

Aki mindenképp zombis filmet akar nézni, úgyis megnézi, de akinek már csömöre van tőlük, nem a Pandemic miatt lesz újra lázas rajongója az agyevő élőhalottaknak.

április 15, 2016
Hardcore Henry

A Hardcore Henry februári beharangozó cikkében már megvizsgáltuk a point-of-view filmek történetét. Kiderült, a saját nézőpontunk határai mögé visszavonuló történetmesélés nem is annyira új keletű, mint azt az ember hinné. Egész estét akciófilm még nem készült ezzel a metódussal, a Hardcore Henry viszont jó alapköve lehet az extrém FPS-filmek kibontakozó zsánerének.

A néma főhős, Henry egy laborasztalon, csonkán, emlékek nélkül tér magához. Mellette a felesége, aki művégtagokkal látja el. Kisvártatva egy csapat zsoldos kíséretében rájuk tör egy elborult, albínó telekinézis-használó, ezért mindketten menekülni kényszerülnek. Henry azonban rádöbben, többre képes, mint azt gondolná. Feleségét elragadják tőle. Ezután összefut egy furcsa alakkal, Jimmyvel, aki több ízben is segíti őt.

Ez a film pofátlanul őszinte: nem hazudja magát többnek, mint ami. Minden egyes képkockáján a szélsőségesség dominál. Ennek megvannak a maga előnyei, így például nehéz rajta unatkozni (a nem akcióval töltött játékidő összege nagyjából 10 perc), és jókat tudunk kacagni az ellenség vérének fröcsögésén, vagy az abszurd helyzeteken. Ugyanakkor nem tudjuk komolyan venni, de talán ez kell ahhoz, hogy elfogadjuk tökéletlenségeit.

Legfőbb hibája, hogy a néző szeme beleszédül a kamera kapkodásába. Amellett, hogy nem reprodukálja hűen és valószerűen az emberi látás tapasztalását (a perifériás látás ugyanis technikai okokból kimarad), a filmnézési attitűd sem ahhoz szokott, hogy egy másfél órás, go-pro kamerával felvett kaszkadőrfilmet lássunk a mozivásznon.

A színészek közül Sharlto Copley volt a leghálásabb helyzetben. Ez a film igazi jutalomjáték számára, mivel több apróbb szerepben is kipróbálhatta magát, illetve szinte állandóan mutatta a kamera. Eleve nem idegen tőle az ilyen produkciókban való részvétel. Első nagyobb szerepét a District 9 előfutáraként ismert Alive in Joburg című, hat perces sci-fijének köszönhette, így ha a történelem ismétli önmagát, Neil Blomkamp után Ilya Naishuller is híressé válhat az oldalán.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Copley saját bevallása szerint meglehetősen nagy kihívás volt a produkció.

Az alkotók egyértelműen a koreográfiára helyezték a hangsúlyt, a dráma és a CGI viszont ezért gyenge maradt. A sztorit tekintve se számítsunk újításra: gyermeteg konfliktus, kipörgetett klisék, kiszámítható fordulatok.

A Hardcore Henry inkább olyan, mintha egymás mellé rakták volna egy népszerű first person shooter összes átvezető videóját, csak némi „gaminget” is benne felejtettek. Az FPS-kedvelők számára bizonyára szép emlékek fognak felsejleni az egyes jeleneteket látva, tehát ha azt mondom: „Védd meg a nyomorékot, amíg leér a lift„, azt hiszem, nyilvánvaló, milyen ismert küldetéstípusra gondolok. Összességében az ilyen élmények megjelennek a film alatt, és ezért megéri megnézni annak, aki nyitott rá. A könnyebb tömegfilmek kedvelői viszont alaposan gondolják meg, mielőtt jegyet váltanak.

Címe: Hardcore Henry
Rendezte: Ilya Naishuller
Forgatókönyv: Ilya Naishuller, Will Stewart
Színészek: Sharlto Copley, Danila Kozlovsky, Haley Bennett, Tim Roth
Megjelenés: 2016. április 7. (Magyarország)
Forgalmazza: Vertigo Media Kft.

április 13, 2016