Az orosz sci-fi két legmeghatározóbb alakja vitathatatlanul Arkagyij és Borisz Sztrugackij. Olyan művekkel ajándékozták meg a műfajt, mint a Stalker, A kárhozott város vagy a Lakott sziget. Igaz regényeiket a Szovjetunió fennállása alatt írták, de könyveik így is a mai napig izgalmasak, elgondolkodtatóak vagy különösek. Most az utóbbiak közül kerül bemutatásra egy regény, a Fogadó a Halott Alpinistához, amely az Ünnepi Könyvhét keretén belül jelenik meg új fordításban.
Az 1970-ben megjelent regényt különös időszak eredményezte. A sztálini évek alatt nagyon szigorú cenzúra uralkodott, amely a zsánerműfajokra is kihatott. Például a sci-fi műfaján belül az íróknak kötelező volt műveikbe belefoglalni a Szovjetunió tudományos és technológiai eredményeit, továbbá csak kalandokról és űrutazásról írhattak, egyéb tartalmat vagy mondanivalót nem tartalmazhatott az írás. Azonban 1953-től, Sztálin halála után a cenzúra szigora fellazulni látszott, így a szerzők számára nagyobb lehetőség nyílt az alkotásra, a sci-fi esetében pedig megkezdődhetett a zsáner feltámasztása, hogy behozhassák az évtizedes lemaradását a nyugati szerzőkhöz képest. Ebben a folyamatban a Sztrugackij testvérek is igen aktívak voltak. Már korai, a cenzúra évei alatt írt sci-fijükben, az Ugrás a jövőbe (1966) című kötetben is felfedezhetőek voltak egyfajta ellenérzések a rendszerrel kapcsolatban (ami a dolgozó egyénnél való együttérzés kifejezésén keresztül jelenik meg), de a cenzúra lazulása után megjelent regényük, a Nehéz istennek lenni (1971) már szabadon foglalkozik a politikai elnyomás témájával.
Ebbe a sorba azonban igen nehezen illeszthető be a Fogadó a Halott Alpinistához (1970). Nem található meg benne se a korai utópikus művek, sem pedig a későbbi disztópia történetek vonásai. A történet valahol az Alpokban található fogadóban játszódik, ahová egy nyomozó, Peter Glebski tér be kipihenni a hétköznapok fáradalmait. Azonban a pihenés nem úgy alakul, ahogyan azt eltervezte: egy gyilkosság bolygatja fel a hely nyugalmát. A helyzet csak súlyosbodik, amikor egy lavina zárja el a fogadót a külvilágtól, így Glebskinek kell kezébe venni a nyomozást.
A tartalom alapján azt mondhatjuk, hogy a regény műfajilag is inkább a detektívregények sorát gazdagítja, mint sem a science fictionét. Azonban mégis van valami különös és a krimikhez képest nehezen emészthető a regényben.
A kötet születéséről tudni érdemes, hogy nem egészen az lett a végeredmény, amit Arkagyij és Borisz eredetileg eltervezett. Mint a krimi regények kedvelői, szerettek volna írni a műfajon belül egy történetet, bár kicsit elszakadva a zsáner szigorú szabályaitól. Ahogyan az 1999-ben kiadott memoárjában is írja Borisz, egy humoros krimit akartak, amely az orosz közönség előtt akkor még kevésbé ismert szerzők munkásságán alapult volna, mint például Rex Stout, Erle Stanley Gardner vagy John le Carré. Ennek a korszellem is kedvezett, hisz a cenzúra lazulásával a detektívregény is visszatérőben volt Oroszországban, amely az 1930-as évek óta be volt tiltva. Az írás során azonban a műfaj egyik legnagyobb problémájába ütköztek: egy bizonyos pont után, amikor kiderül az ügy miértje, hogyanja és az, hogy ki is követte el a bűntényt, az olvasó elveszti érdeklődését. Ennek megoldásaként a szerzőpáros megpróbálta megtörni a zsáner szabályait: a megoldáshoz közel valami meglepőt bevezetni.
A Fogadó a Halott Alpinistához rengeteg értéket és számos emlékezetes karaktert vonultat fel – mint például Simone-t, az idegösszeroppanástól szenvedő fizikust vagy Du Barnstoker varázslót és annak androgün gyámoltját, Brunt, aki nemtelensége miatt is különös színfoltja a könyvnek. A Sztrugackij testvérek intelligens történetvezetésen keresztül juttatják el az olvasót a kétértelmű végkifejlethez, így az sem válik problémává, hogy megtörik a krimi műfajának azt az elvárását, hogy mindenre legyen logikus magyarázat és semmilyen esemény se maradjon lezárás nélkül.
Scheirich Zsófia