Az HLA (Helsinki Literary Agency) készített interjút Juhani Karila finn íróval, legújabb regénye a Csuka-átok megjelenése kapcsán. Az interjút Mund Katalin tolmácsolásában olvashatjátok. A regény 2021. augusztus végén jelent meg magyarul a Metropolis Media kiadónál.
(eredeti forrás megjelölve az interjú alján)
Új regényed, a Csuka-átok hatalmas sikert aratott világszerte. A vad, abszurd és humoros cselekményt és stílust gyakran a legendás Arto Paasilinna finn író stílusához hasonlítják. Hogyan viszonyulsz egy ilyen összehasonlításhoz? Paasilinna szándékos inspiráció volt az írásodhoz, vagy talán valaki/valami más ösztönzött?
Juhani Karila: Arto Paasilinnáért rajongtam gyerekkoromban, így hízelgő számomra az összehasonlítás. Emlékszem, a legjobb műveit körülbelül 11–13 éves koromban olvastam, és ráébredtem arra, hogy amit egy történetbe bele lehet illeszteni, az végtelen. Foghatod Istent, és belehelyezheted egy toronyba Bulgáriában, ha úgy tetszik. Paasilinna ezt tette a Heaven Help Usban. A dolgok nem igényelnek magyarázatot. Elkezdtem használni ezt az ötletet az iskolai esszéimben, és megnevettettem vele a tanárokat. Ekkor gondolkoztam el azon: talán lehetnék író.
Juhani Karila: Csuka-átok magyar borító: Varga Balázs
Hogyan jellemeznéd ezt a regényt?
K.: Szeretném azt mondani, hogy egy szórakoztató könyv az egész családnak, de határozottan túl sötét a gyerekeknek. Valójában ez az általam szeretett műfajok keveréke. Fantasy a 80-as és 90-es évekből, thriller, romantika és vígjáték. Ritka fűszerekkel. Nemrég újra megtaláltam a vadászati és halászati szakirodalmat: gyökeres, földhözragadt történetek, végtelen leírásokkal a szélben reszkető falevelekről, a folyókról, a tábortűz mellett ülve. Azt hiszem, az emberek általában unalmasnak találják az ilyen könyveket – régebben nyúlra vadásztam apámmal, így én is a célközönsége vagyok ezeknek –, de ha elég mélyre ásol, őrült dolgokat találsz, főleg a századelő idejéből. Akkoriban senki sem beszélt „zöld” értékekről vagy veszélyeztetett fajokról. Az emberek megöltek mindent, amivel a vadonban találkoztak. Szerencsére azóta a dolgok megváltoztak, de szerettem volna átvenni a regényemben ezt a természethez való egyszerű hozzáállást. Hozzáadtam a Cormac McCarthy stílusú párbeszédet is, amelyet nagyon csodálok, továbbá merítettem Dan Browntól és még rengeteg helyről. Alapvetően olyan összetevőket akartam vegyíteni, amelyeket általában nem látunk együtt. Szerintem nagyon jó lett a kombináció.
A könyvben meglehetősen sok mágikus, titokzatos lény szerepel, amelyek a finn mitológiából származnak; ezek a lények azonban az emberek között élnek, időnként megzavarják a mindennapjaikat, és abszurd helyzeteket okoznak, de többnyire harmóniában élnek velük. Kifejtenéd, hogyan jutott eszedbe egy ilyen koncepció? Sok háttérkutatást igényelt?
K.: A legalapvetőbb inspirációt egy ragyogó észt regény, Andrus Kivirähk Ördöngös időkje adta. A Csuka-átokban található pár közvetlen utalás is erre a műre. Az Ördöngös idők csodálatos mese egy faluról, ahol boszorkányok és furcsa lények próbálnak kijönni egymással. A könyvben bemutatott észt folklór gazdagsága ösztönzött az ősi finn mítoszok felkutatására. Olyan volt, mintha egy feneketlen kincsesládára bukkantam volna: vicces nevek, nevetséges lények és furcsa hiedelmek. Ekkortájt játszottam egy TheWitcher 3: Wild Hunt című videojátékkal is. Ez egy szörnyvadász játék, amely Andrzej Sapkowski lengyel író regényei és novellái alapján készült. Nagyon lenyűgözött, ahogy a fantasztikus vadállatok a középkori élet reális ábrázolásába ágyazódtak. Ez a játék és ezek a történetek is nagy hatással voltak rám Kivirähk regénye mellett. És igen, mindezek előbányászása némi időt és kutatást igényelt. Azt használtam, amit találtam, és a lényeket és a mítoszokat a történetemhez igazítottam. Hangsúlyozni szeretném, hogy a regényem nem egy hitrendszer pontos leírása. Csak ellopott dolgok gyűjteménye, amelyeket kifényesítettem, és kiállítottam egy show erejéig.
Sokan állítják, hogy azoknak az íróknak, akik Lappföldön születnek és nevelkednek, gyakran más, jellegzetes az írói stílusuk; általában a nyelv, annak ritmusa, valamint a természettel és ciklusaival való különleges kapcsolat meghatározó. Egyetértesz ezzel? Az a tény, hogy Észak-Finnországból származol, valamilyen módon befolyásolja a stílusodat?
K.: A semmi közepén nőttem fel. Nem voltak szomszédaink. A zord környezet és az emberek ottani beszédmódja – a beszéd tompa és mégis élénk – határozottan befolyásolta a világfelfogásomat. A természet jelenléte és az emberek hiánya olyan domináns jellemző, hogy ezek lehetnek a legfontosabb tényezők, amelyek az északi írók műveit alakítják.
https://galaktikabolt.hu/termek/csuka-atok/
Mik a terveid a közeljövőben? Mire számíthatnak az olvasók?
K.: Tudományos fantasy regényt írok. Egy magányos asztaliteniszezőt mutat be egy hatalmas űrhajóban, messze egy távoli galaxisban. Az ihletet Mijazaki Hajao A vándorló palota című filmje adta. Már készítettem néhány vázlatot, és nagyon örülök, hogy kezd összeállni a történet.
November 1-én jelent meg az Egyesült Államokban Emmi Itäranta, A teamesternő könyve szerzőjének második regénye The Weaver címen. Habár az USA-ban most jön ki először Itäranta regénye, mégsem beszélhetünk új megjelenésről. A regény először finnül jelent meg 2015. október 6.-án, ezt követően pedig október 15.-én Angliában, The City of Woven Streets címen.A mostani amerikai megjelenés apropóján nézzük meg, mit is várhatunk az írónő regényétől.
A finn borító
Ez nem A teamesternő könyvének folytatása, hanem egy teljesen új, különálló történetet mesél el. Ennek ellenére minden megtalálható az új regényben, ami Itäranta első művében is. Ismét egy disztópikus világot járhatunk be. A The City of Woven Streets főhőse, Eliana a szövők nagynevű házában éli mindennapjait és gyakorolja a szövők különleges mesterségét. Azonban szörnyű titkot hordoz magában: birtokolja az álmodás képességét, amit a világot jelentő Sziget vezetői károsnak tartanak. Eliana titkát őrizve éli mindennapjait addig, amíg nem találnak egy vérben fekvő eszméletlen lányt a háznál. Támadói megfosztották a lányt a beszéd képességétől, csak egy tetoválás, ami Eliana nevét visel, árul el valamit a különös lányról: valami köze van a szövőhöz. Vajon miért pont Eliana nevét viseli magán a titokzatos idegen? Mi köti őket össze?
Több kritika is Ursula K. Le Guin és Sheri S. Tepper (Land of the True Game-sorozat szerzője, többek között) stílusához hasonlította a The Weavert lírai elbeszélőmódját. Élénk képek és az álmokban elmerülő szépirodalmi igényességgel megírt leírások teszik színesebbé a könyv atmoszféráját. Emellett, ahogy már feljebb szó esett róla, A teamesternő könyvének minden pozitív vonását magán viseli. Ilyen például a világfelépítés: csak lassan bontakozik ki, de Itäranta minden apró részletre ügyel, minden lehetséges aspektust körbejár. Megmagyarázza, miért alakult úgy disztópikus világának sorsa, ahogy – ezzel rengeteg rejtélyről rántva le a leplet. Aztán ez a lassabb építkezés megtörik és egy igazi megdöbbentő kalandba fordul át.
A regényt többek közt dicsérik még a többdimenziós karakterekért, akik szinte életre kelnek a könyv lapjain. A fókusz főleg Elián és a sérült lányon van, az írónő leginkább az ő kapcsolatukban mélyed el, de mellettük még megismerjük a Sziget vezetőinek sötét titkait és motivációit.
Az amerikai (balra) és az angol (jobbra) borító
The City of Woven Streets méltó folytatása egy erős debütálással kezdő életműnek. Élénk képek, költői nyelvezet és mély emberi üzenet jellemzi Emmi Itäranta új regényét. Egy első ránézésre több műfajt ötvöző (konspirációs thriller, disztópia, fantasy) regénynek tűnik, de végül valami eddig nem látott, igazán egyedi dologgá növi ki magát.
A Moly könyves közösségi oldal alapján Hannu Rajaniemi Jean le Flambeur sorozatát és Emmi ItärantaA teamesternő könyve című regényét, a finn sci-fi két kiemelkedő művét nagyon szerette az ottani közönség. Ha nagyon egyszerűsíteni akarjuk ezt, akkor mondhatjuk azt is, hogy itthon szeretik a finn sci-fit. De vajon mit alkottak még az északon élő nép írói a zsánerben? Észtország után egy másik finnugor nép science fiction irodalmába, a finnekébe tekintünk be a Sci-fi a világ körül rovaton keresztül.
Az első sci-fi művek:
Az egyik első finn SF írók egyike: Arvid Lydecken
Csehországhoz hasonlóan Finnországban is messzire nyúlnak a sci-fi kezdetei: már 1883-ban volt finn nyelven íródott, SF-nek nevezhető mű (Evald Ferdinand Jahnsson írása az Aura magazinban). Az első, mai értelemben vett finn science fictionnek Arvid LydeckenMatha kuuhun (Csillagok között, 1912) kisregényét tekintetjük. A történet a még most is távoli jövőben, 2140-ben játszódik, ahol Helsinki marslakók támadásának esik áldozatául. Lydeckent követően más írók is írtak SF-eket, de érdekességként ezeknek volt egy közös eleme: a bolsevik mozgalomtól való félelem. Ilyen regény például Konrad Rehtimäki Ylós kelvetistä-ja (A pokolból felfelé, 1917), Kapteeni Teräs (azaz Jalmari Kara) Suur isänmaa-ja (A nagy szülőföld, 1918) és Aarno Karimo Kohtalon kolmas hetkije (A sors harmadik pillanata, 1926). Azonban a legjobbnak tartott mű ebből a témából H. R. Hali (Rudolf Rikhard Ruth) 1919-es regénye, a Neljännen ulottuvuuden mies (A negyedik dimenzió embere). A történet szerint egy új kémiai vegyületnek köszönhetően az emberek képesek lesznek átlátni, majd keresztülmenni a szilárd anyagokon. Egy másik, hasonló témájú Hali-történetben, a Viimeisellä hetkellä -ben (Az utolsó pillanatban, 1922) egy igen merész szemszögből mesél a Föld lehetséges jövőjéről. Ezt tartják az első modern finn sci-finek, amely jócskán megelőzte saját korát.
A 20. század közepe:
Az igazi sci-fi lázra az 50-es évek elejééig várni kellett, azonban a mai napig is emblatikusnak számító finn SF történet már a 40-es évekre megszületett. Ez az Outsider álnéven író Aarne Haapakarki sorozata, az Atorox. Az első kötet, az Atorox, ihmisten valtias (Atorox, az emberek ura) 1947-ben jelent meg, és további öt részt született a robot kalandjairól. A műnek akkora hatása volt Finnországban, hogy az 1983 óta kiosztásra kerülő finn sci-fi díj is róla kapta a nevét. Ez a Turun sf társaság legrégebbi és rangosabb díja.
Az első Atorox borítója
Atoroxszal nagyjából egy időben jelent meg egy másik érdekes sci-fi regény, Volter Kilpi Gulliverin matka Fantomimian mantereelle-je (Gulliver utazása Fantomimia kontinensére, 1944). A történetben Jonathan Swift jól ismert Gulliverje elhagyja a 18. századot és a jövőbe látogat.A 30-as, 40-es évek sci-fijei közül még érdemes megemlíteni az angol nyelven íródott Sigurd Wettenhovi-Aspa regényt, a The Diamondking of Sahara-t (A Sahara gyémántkirálya, 1935) és a svédül írt Undred från kraterönt (A Krater sziget csodája, 1939), Ole Eklundtól. Még velük egy időben alkotott Martti Löfberg ponyvaíró is, aki számos sci-fivel gazdagította a zsánert, mint például az Osiriksen Sormus (Ozirisz gyűrűje, 1934) című Egyiptomban játszódó időutazós történetével.
A finn sci-fiben 1953 mérföldkőnek számít, hisz ekkor jelentek meg az első lefordított amerikai SF-ek, továbbá ekkortájt épült be a köztudatba a science fiction, mint fogalom. Ezek új lendületet adtak a közösségnek is, egyik példa rá az Otava versenye: irodalmi pályázatot hirdettek olyan elbeszélések számára, melyek a technológia világában játszódó. A sok történet közül Armas J. Pulle Lentävä lautanen sieppasi pojat –ja (A repülőcsészealj elrabolta a fiúkat, 1954) nyert, amiben hangya-szerű marslakók indítanak inváziót a Föld ellen.
A 20. század második fele:
Erkki Ahonen egyik regénye, a Paikka nimeltä Plaston
A nagy lelkesedés a 60-as évekre visszább esett, említésre méltó íróként talán Erkki Ahonent érdemes kiemelni, aki ekkor, majd a hetvenes években alkotta legnagyobb műveit. Érdeklődése főleg a számítógépek világa felé irányult. Egyik regényében, a Paikka nimeltä Plastonban (1986) egy számítógép által irányított bolygóra látogathatunk el. A Tietokonelapsiben (1972) egy emberi embrió kivágott agyrészét egy számítógéppel kötnek össze. A Syvä matkaban (1976) már nem a számítástechnikáé a főszerep, de szintén egy érdekes ötlettel játszik el Ahonen: milyen is lenne egy tudatos faj fejlődése egy másik bolygón.
Ahonen kortársai közül még érdemes kiemelni Riso Kavanne Viimeinen uutinen-jét (A legfrissebb hírek, 1970), ahol a közeli jövő politikai változásait vázolja fel, de nem szabad megfeledkezni Bo Carpelan Rösterna i den sena timmen (Késő órai hangok, 1971) című regényéről sem, amiben az író a nukleáris háborút a lakosság személyes érintettségén keresztül mutatja be.
Hannu Salama
A 80-as években indultak azok az írók, akik a mai napig alkotnak a zsánerben. Közülük a legkorábban indultak Jukka Pakkanen, Hannu Salama, aki eredetileg inkább szépirodalomban alkot (pl. Szent Iván-éji tánc), Kari Nenonen és Pekka Virtanek. Számos, néha meghökkentő ötletekből írták meg sajátos SF-üket. Pakkanen legismertebb írása, a Auruksen tapaus (Aurus ügye, 1980) egy teljesen egyedi jövőképet mutat be, Salama Amos ja saarelaiset ja (Amos és a szigetemberek, 1987) egy tömör történeten keresztül mesél a III. világháborút követő eseményekről, Kari Nenonen Messias (Messiás, 1989) című művében pedig Jézus Krisztust klónozzák a torinói lepelből.
Napjaink írói
Szerencsére a finn írók a mai napig lelkesednek a sci-fiért és születnek a jobbnál jobb regények, melyek közül néhány már mi hozzánk is eljutott. Ilyen a bevezetőben említett Hannu Rajaniemi és Emmi Itäranta, de nemzetközileg szintén ismert Johanna Sinisalo, Avi Tervonen, Eeva-Lüsa Tehumen, Anne Leinonen és Risto Isomäki (Elsodort világok).
Johanna Sinisalo
A felsorolt írók többsége először antológiákban bukkantak fel. Egyik ilyen az Atoroxin perilliset (Atorox örökösei, 1988), de a Jäinen vaeltaja (Jégvándor, 1986) is számos tehetséget sorakoztatott fel. A későbbiekben leginkább Johanna Sinisalo tudott komoly szakmai sikereket is elérni: eddig összesen 7 alkalommal nyert Atorox-díjat, első regénye, a 2000-ben megjelent Ennen päivänlaskua ei voi (angolul Herber Lomas fordításában, Not before sundown címen érhető el) a Finlandia-díjat, Finnország legrangosabb irodalmi díját is megkapta. Azonban tehetségét nem csak otthonában, de külföldön is elismerték: 2004-ben a Not before sundownért James Tipree Jr.-díjat kapott, Baby Doll című novellájáért pedig jelölték Nebulára és Theodore Sturgeon-emlékdíjra is. Sinisalót itthon Galaktika 102-ben olvasható Éjvíz (Yövesi, 1988) és Hanna (1988) írásai végett ismerhetjük.
Egy másik nemzetközileg is ismert finn írót, Hannu Rajaniemit talán nem kell bemutatnunk, hisz a Kvantumtolvaj (2010) és annak folytatásait olvastuk, de minimum hallottunk róluk. Elismertjégéhez talán az is nagyban hozzájárul, hogy angol nyelven alkot, de ez az áttörő sikerhez nem elegendő. Először a Deus Ex Humine című írása miatt figyeltek fel rá, amit a Nova Scotia: New Scottish Spaculative Fictionben (2005) publikáltatott. A kötetben olyan fantasztikus történetek szerepelnek, amelyekben a modern férfi és nő az északi mitológia helyeivel és figuráival néznek szembe pszichikai szinten.
Hannu Rajaniemi és a Jean le Flambeur sorozat
Rajaniemi 2010-re már saját regénnyel, a Kvantumtolvajjal jelentkezett. A könyv egy olyan világba kalauzolja az olvasót, ahol a Naprendszert mesterséges intelligenciák és az ő avatárjaik uralják. Itt él Jean le Flambeur (neve Jean-Pierre Melville rendező film noirjára, a Bob le Flambeurra utal) tolvaj is, aki gondolatokat, ékszereket és titkokat lop. Munkája nem veszélytelen, egy félresikerült akciót követően virtuális börtönbe is kerül. Egy fiatal lány képében érkező véletlen incidensnek köszönhetően kiszabadul, de igazi kalandjai csak ekkor kezdődnek el. Ebben az első ránézésre is kalandos regényben Rajaniemi egy összetett történetet ad nekünk, melyben rengeteg SF olvasóknak való csemege van. Például a Kvantumtolvaj, és a további folytatások (Fraktálherceg, A kauzalitás angyala) több alműfajt, mint az űroperát, a cyberpunkot és a hard sci-fit is feleleveníti, de az író foglalkozik a poszthumán evolúcióval is. Egy ilyen különleges mű nem kerülhette el a kritikusok figyelmét sem. Az első rész nagy sikereket ért el: 2012-ben elnyerte a Tähtivaeltaja-díjat, 2011-ben Locus-díjra és John W. Campbell-díjra is jelölték. A második részt, a Fraktálherceget szintén jelölték Campbellre.
Emmi Itäranta
Emmi Itäranta kortársaihoz hasonló nagy sikereket ért el első regényével, A teamesternő könyvével (Teemestarin kirja, 2012). A művet Kent egyetemén kezdte írni egy kreatív írás szeminárium keretén belül. Párhuzamosan dolgozott a finn és az angol kéziraton, 2011-ben végül beküldte a finn változatot a Teos kiadó Fantasy és Sci-fi irodalompályázatára. Itt az ő írását választották a legjobbnak, 2012-ben ki is adták. Finnországban hamar sikert aratott a regény, megnyerte a Kaleni Jäntti és a Nuori Aleksis-díjat. Az angol nyelvű megjelenés sem váratott magára sokat: 2014-ben jelent meg a HarperCollinsnál. A teamesternő könyve az angol nyelvterületeken is hamar a kritikusok figyelmének középpontjába került: jelölték Philip K. Dick-díjra, Golden Tentacle-re és Arthur C. Clarke-díjra is. További más országban is megjelent a regény: jelenleg 14 nyelven olvasható.
A teamesternő könyve finn kiadása
Maga a történet egy olyan jövőben játszódik, ahol a víz jelenti a legnagyobb kincset. A főszereplő, Noria kivételezett helyzetben van: apjának, a teamesternek köszönhetően nem kell vízhiánnyal küzdenie a lánynak és családjának a titkos forrásuknak köszönhetően. Azonban a történet előrehaladtával Noria kegyetlen választás elé kerül: jövőbeli teamesternőként védelmezze ősei titkát vagy segítse az egyre sanyarúbban élő falusiakat? A regényben szereplő szigorú és kegyetlen diktatórikus világot átitatja a teakészítés mágikus hagyománya. Szinte érezni, ahogy a teagőz, a tealevelek és az édes sütemények illata beburkolja Noria családjának világát, így védelmet adva nekik a politikai erőkkel szemben – ez is bizonyítja, hogy Itäranta milyen mesterien képes hangulatot teremteni. Emellett a történet ellen sem lehet kifogásunk, hisz olyan, mint a teamester mozdulatai a teakészítés szertartása alatt: kimért és sallangoktól mentes. Az írónő fokozatosan vezet be minket az általa elképzelt jövőjébe, csak akkor fedi fel a főhőst gyötrő titkokat, amikor elérkezett az ideje. Azonban a várható második kötetre is hagy elég izgulni valót Itäranta, így várhatóan az első részhez hasonlóan izgalmas lesz.
Kívülállóként, azaz nem finnként úgy látom, hogy a finn science fiction számtalan érdekes, olykor olyan ötletekkel van tele, amelyekre irigykedhetünk, hogy miért nem nekünk jutottak eszünkbe (persze ha írói ambíciókat dédelgetünk). Habár a klasszikus műveket nem olvashattuk magyarul, reméljük, a mai írók már eljutnak hozzánk is. Eddig jól haladunk, hisz legalább négy finn írótól érhető el itthon sci-fi. Reméljük, ez a szám csak növekedni fog a jövőben.
