My Blog

Címke: festészet

  • Foglalkozása: űrhajós-festő

    Sokan úgy hiszik, hogy a technikai érdeklődés és a művészeti érzék nem jelenhet meg azonos mértékben egy személyben, hiszen külön agyfélteke felelős a két készség, érdeklődés kialakulásáért. Íme néhány példa arra, hogy még a legbátrabb, legrealistább emberek is képesek ihletet meríteni a festői önkifejezéshez.

    Összeszedtem néhány veterán űrhajóst, akik a festészetben találták meg annak a módját, hogy kifejezzék, megmutassák nekünk személyes élményeiket. A jellemzően az átélt élmények hatására született, nagyrészt szovjet-orosz képek mellett akad itt ma már megmosolyogtató vízió az űr meghódításáról, és néhány meglepő fantáziakép is. Az alkotókat egyaránt izgatja a világűrben történő utazás, a Hold és a bolygók gyarmatosítása, az űrtörténelem témája.

    Vlagyimir  Dzsanyibekov

    v_masterskoy

    A méltatlanul kevéssé ismert űrhajós tartalék pilótaként kezdte pályafutását, az 1975-ös, 3. közös Szojuz-Apolló űrrepülés pótszemélyzetének tagja volt. Ezt az érzést is megfestette. Például a Farkas Bertalan tartalékának kiválasztott Magyari Bélának is készített képet Dublőrök címmel, amit ő mai is a lakása díszeként őriz. Dzsanyibekov azonban szerencsésebb volt a magyar utódnál, mert az ezt követő tíz évben ötször is repült, mindannyiszor parancsnoki pozícióban. Jócskán akadt tehát élményanyag, melyből dolgozhatott. Jelenleg 75 éves, további képeit saját honlapján lehet megnézni.

     

    Alekszej Leonov

    ANDERSON-COSMONAUT-11

    Az ember, aki 1965. március 18.-án elsőként tett sétát a világűrben. A Voszhod-2 repülése után is fontos küldetés várt volna rá, őt jelölték ki ugyanis az első szovjet holdexpedíció parancsnokának, de ezt a konkurencia sikere miatt törölték. Leonovot aztán a Szaljut-1 űrállomás első berepülésére küldték volna fel, de másodpilótája, Valerij Kubaszov megbetegedett, ezért a Szojuz 11-el a tartalék személyzet repült el. Utólag Leonov emiatt szerencsésnek is mondhatná magát, hiszen a visszatéréskor mind a három űrhajós megfulladt az űrhajóban. Így második űrrepülésére, tíz év várakozás után 1975-ben került sor, a Szojuz-Apolló programban, ezt követően pedig az új űrhajósok parancsnoka lett, később pedig a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központ igazgatója. 1991-ben nyugdíjba ment, és jelenleg, 83 évesen hobbijának él.

    D152605

    Aktív közéleti személyiség, gyakran találkozik az űrkutatás szakembereivel, konferenciákon vesz részt. Még Stephen Hawkingnak is készített rajzot. (A cikk nyitóképe is az ő munkája.) Képei egy kalandos élet legszebb pillanatairól mesélnek, többek között saját űrsétáját is megfestette.

     

    Alan Bean

    WEB11163-2009h

    Amerikai részről sem elhanyagolható az űrhajós-festészet tárgyköre. Itt van mindjárt Alan Bean, az Apolló 12 tagja, aki a negyedik ember volt a Holdon. Bár 1973-ban 58 napot töltött a Skylab 3 űrállomáson, amivel akkor rekordot állított fel az amerikai csapat, mégis művésetének meghatározó eleme az a 4 óra 25 perc, amely idő alatt a Hold felszínén tartózkodhatott. Ő az egyedüli, aki festményeihez valódi holdport is felhasználhatott. 1981-ben hagyta el a NASA-t, hogy az alkotásra koncentrálhasson. 85 éves, munkáit saját honlapján lehet nyomon követni.

  • Robotként éledhet újra Rembrandt

    Egy programozócsapat algoritmusokkal vizsgálta a holland aranykor legjelentősebb festőjének portréit, hogy modern technikával egy új festményt hozzanak létre.

    Két holland múzeum mellett a Delfti Műszaki Egyetem, az ING és a Microsoft közreműködéséből jött létre az a projekt, mely a 347 éve elhunyt festőzseni munkásságát tisztán algoritmusok alapján próbálja meg felidézni.

    Az arc felépítése

    Mindenek előtt össze kellett gyűjteniük azokat a jellegzetességeket, amelyek kiemelik Rembrandtot a festők soraiból. Megvizsgálták részletesen 3D-szkennelt képeit, de ahol ilyen nem állt rendelkezésre, digitálisan rögzített alkotásokat is feljavítottak, deep learning mesterséges intelligencia technológiával.

    Ezek után eldöntötték, hogy milyen képet kellene festenie a robotművésznek, hogy passzoljanak az életműbe: egy 30-40 éves fehér férfi portréja mellett döntöttek, akinek van arcszőrzete, kalapot, és fehér gallért visel. Ezek után az ehhez hasonló festményeket analizálták, megvizsgálták milyen egy tipikus Rembrandt-szem, Rembrandt-orr vagy Rembrandt-fül.

    Ezek után már csak az arányokat kellett megtalálniuk, hogy felépítsenek egy fiktív modellt, akiről a kép készülhet.

    Térbeli képek

    Természetesen az igazi festmények nem csupán kilapított kétdimenziós képek, mint a mai digitális változataik. Rengeteget ad hozzá egy műhöz, hogy milyen ecsetvonásokkal mennyi festéket vitt fel az alkotó a vászonra.

    Ezért hát professzionális 3D-modellt készítettek az elkészült képről, ahol milliméterre lebontották, hol milyen vastag a festékréteg, úgy, hogy a végeredmény azt imitálja, ahogy a mai tudásunk szerint maga a mester használta az ecsetet az arc felépítésére. Ezután speciális tintával és egy 3D nyomtató segítségével rétegenként építkezve megalkották a kézzel fogható képet.

    Művészi robotok

    Természetesen a végeredmény komoly filozófiai kérdéseket is felvet: ha pusztán algoritmusokkal, a korábbi munkát analizálva képesek vagyunk létrehozni egy olyan alkotást, amely kísértetiesen emlékeztet az igazi festő korábbi munkáira (és talán néhány művészettörténész-hallgatót akár félre is tud vezetni), akkor életre keltettük a régóta halott alkotót?

    Mikor jön el majd az a pont, amikor a robotok nemcsak a korábbi stílust utánozzák, hanem képesek lesznek az életrajz alapján „továbbgondolni” az alkotást, és bemutatni, milyen lett volna, ha például Van Gogh megéri hatvanadik, századik, kétszázadik születésnapját is?

    Luddita művészek

    Múlt hónapban japán fejlesztők tizenegy novellát adtak be egy helyi irodalmi pályázatra, amelyeket szinte teljesen robotok írtak – a programozók csak a történet néhány alaphelyzetét adták meg, mint például az időt, a szereplők számát és nemét, vagy a helyszínt.

    Ugyan nem jutottak közel ahhoz, hogy az emberi versenytársakat legyőzzék (úgy sem, hogy a zsűri nem tudta, melyik novellákat írták a gépek, bár A nap, amikor egy robot novellát írt cím esetén valószínűleg nem volt nehéz kitalálni), de mégis ijesztő képet festhet arról, milyen munkákat lehet majd a jövőben helyettesíteni a mesterséges intelligenciával.

    Már a kora 19. század óta visszatérő motívum a munkáslázadás a gépekkel szemben: a korabeli ludditák a gyárakra támadtak, hiszen az új gőzgépek fölöslegessé tették korábban értékelt munkájukat.

    A mai világban érthetően aggódnak a sofőrök például, akik munkáját egyre biztonságosabban képesek végezni az önjáró autók, de lehet, hogy a művészeknek sincs okuk a nyugalomra? Vajon képes lesz-e a robot valódi érzelmeket átélni, és azokat kifejezni a művészet által, vagy megmarad-e ez az utolsó területnek, ahol a robotok egyszerűen képtelenek lesznek minket utolérni?

  • Ismeretlen kincsek: Sipos Ferenc munkássága

    A kortárs képzőművészeti körökben talán kevesek számára ismert Sipos Ferenc neve. A rejtőzködő művész poszt-szimbolista és –szürrealista stílust megidéző munkássága azonban jelentős figyelmet érdemel, akár az életmű korábbi szakaszában nagyobb teret kapó festmények, akár az elmúlt években megszaporodó digitális és sci-fi-témák iránt nyitott alkotások tekintetében. (tovább…)