Címke: felfedezés

  • Különleges ásványt fedeztek fel a Ceres kisbolygón

    Olyan ásványt figyeltek meg a Ceres kisbolygón, amilyet eddig csak a Földön találtunk.

    A Ceres a legnagyobb objektum a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben, ami lehetővé teszi az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Dawn, vagyis Hajnal nevű űrszondája számára, hogy nagyfelbontású képeket készítsen a felszínéről.

    Amerikai és európai kutatók nagyjából 35 kilométeres távolságból készített felvételeket elemeztek a törpebolygóról. A szakemberek a 20 millió éves Occator-kráterre fókuszálták vizsgálatukat és megállapították, hogy egy „kiterjedt sósvízmedence” van a felszíne alatt.

    Lenni vagy nem lenni

    A római Nemzeti Asztrofizikai Intézet szakemberei infravörös képalkotást alkalmazva mutatták ki hidrohalit jelenlétét az égitesten. Ez az anyag a tengeri jégben fordul elő, ám a Földön kívül eddig sehol máshol nem azonosították. Maria Cristina De Sanctis, az intézet munkatársa szerint a hidrohalit egyértelmű jele annak, hogy a Ceresen egykor tengervíz volt.

    „Azt mondhatjuk, hogy a Ceres egyfajta óceánbolygó, olyasmi, mint a Szaturnusz és a Jupiter néhány holdja” – mondta a szakember.

    Fagyott égbolt

    A kutatók szerint a megfigyelt sólerakódások az elmúlt kétmillió évben halmozódhattak fel, ami csillagászati léptékkel nem több egy szempillantásnál.

    Ez azt sugallja, hogy a tengervíz még mindig felfelé szivároghat a planéta belsejéből, aminek komoly jelentősége lehet a jövőbeli tanulmányokban.

    A Ceresen talált anyag rendkívül nagy jelentőségű asztrobiológiai szempontból. Ezek az ásványok kulcsfontosságú szerepet játszanak az élet kialakulásában.

    Fagyott égbolt 2

  • A Naprendszer új királya            

    Mától a Szaturnusz bolygó a Naprendszer új holdrekordere. Scott Sheppard, a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet munkatársa által vezetett kutatócsoport a gázóriás húsz holdját fedezte fel.

    Az eddigi rekorder a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter volt, amely körül hetvenkilenc ismert Hold kering. A Szaturnusznak mostantól nyolcvankét ismert kísérője van. A holdakat a hawaii Mauna Keán vulkán tetején működő Subaru űrtávcsővel figyelték meg.

    A holdak, vagy inkább holdacskák igen szerény méretűek. Mindegyik körülbelül 5 kilométer átmérőjű, és igen távoli pályákon keringenek. Egyikük már a Szaturnusz legtávolabbi ismert holdja. Három a Szaturnusz forgásával megegyező irányban kering, a többi 17 azonban ellentétes irányban, retrográd pályán. A holdak nagyjából három év alatt kerülik meg a bolygót, kettőnek viszont ehhez elég két év is.

    A tudósok feltételezése szerint minimum három nagyobb égitest robbanhatott szét, a maradványokból születtek a holdak. A katasztrófákat aszteroidákkal vagy a Szaturnusz egyéb holdjaival történő ütközések okozhatták.

    A holdak tanulmányozása után valószínű, hogy nem a bolygóval együtt alakultak ki, a nagy távolság miatt valószínű, hogy a Szaturnusz valamikor a múltban vonzotta őket magához.

    A felfedezés érdekessége, hogy a kutatócsoport versenyt hirdetett az új holdak elnevezésére. A név ötleteket a skandináv, a kelta vagy az eszkimó mitológiából várják.

  • Új növényevő dinoszaurusz

    Eddig ismeretlen dinoszaurusz fajt azonosítottak ausztrál kutatók egy évtizeddel azután, hogy az állat maradványainak fosszíliáját megtalálták Utah amerikai szövetségi államban.

    Az új növényevő fajnak az akainacephalus johnsoni nevet adták, amelynek egyedei mintegy öt méter hosszúak lehettek, testüket hegyes, csonttüskés páncél borította és furkósbotszerű farkuk volt. Az új faj a páncélos dinoszauruszok ankiloszaurusz családjába tartozik, és több mint 75 millió évvel ezelőtt élt, a földtörténeti krétakorban. Neve görög eredetű, amely utal csonttüskés páncéljára és szokatlan fejére.

    Az ankiloszaurusz bírt a legvastagabb páncéllal, amely valóságos pajzsot formált hátán. Legfőbb jellegzetességei, páratlan alakja, fejdísze és a pofjának páncélzata vezette nyomra a kutatókat, akik az Ázsia területén élt ankiloszaurusz maradványokkal vetették össze a leletet.

    76 millió évvel ezelőtt Utah állam térségében igen meleg, párás időjárás uralkodott, a lassú folyók, patakok, hatalmas mocsarak voltak a térségben nagyra növő ciprusokhoz hasonló tűlevelű fákkal. Akainacephalusv csontvázát a utahi Természettörténeti Múzeumban fogják kiállítani.

    (via, via)

  • Már biztos: 3,5 milliárd éves a földi élet

    A Föld nagyjából 4,5 milliárd éves, de most már biztosnak látszik, hogy a földi élet sem sokkal fiatalabb. A legújabb felfedezés szerint ugyanis már 3,5 milliárd évvel ezelőtt is volt élet a bolygónkon, jóllehet akkoriban még csak mikroorganizmusok szintjén.

    A felfedezéshez vezető történet 1982-ben kezdődött, amikor az UCLA egyik kutatója, J. William Schopf Nyugat-Ausztráliában begyűjtött egy kőzetleletet, ezt követően pedig azt tanulmányozva először 1992-ben, majd később 2002-ben is megállapította, hogy a benne rejlő mikrofosszíliák 3,5 milliárd évesek. A két publikált tanulmány ellenére kollégái szkeptikusak maradtak. Úgy vélték, hogy Schopf mindössze megkövesedett élőlényekre emlékeztető ásványokra lelt.

    Ennek hatására Schopf és kollégája, a Wisconsin-Madison Egyetemen dolgozó John Valley professzor egy új módszer segítségével – aminek hála roncsolás nélkül tudták vizsgálni a mikrofosszíliákat – idén kémiai és morfológiai bizonyítékot is talált arra, hogy a leletben valóban a földi élet legkorábbi bizonyítékai lapulnak.

    A PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) által kiadott tanulmány szerint a kőben tizenegyféle hengeres és fonalszerű mikrobát azonosítottak. A kutatók a SIMS-szel (Secondary Ion Mass Spectrometer; magyarul: szekunder ion spektrométer) szétválasztották az ősmaradványokat alkotó izotópokat, majd megmérték a mikrofosszíliák szénizotóparányát.

    Az eredményekkel azonban ezúttal sem ért mindenki egyet. Dominic Papineau, az University College London kutatója bár elismeri, hogy Schopf és Valley jó munkát végzett, azt már vitatja, hogy ezek lennének a legrégebbi fosszíliák. Papineau ugyanis kollégájával, Matthew Dodd-dal a kanadai Labrador félsziget északi részén talált leletekben 3,77 milliárd éves fosszíliákat talált, és feltett szándéka, hogy újfent bizonyítsa: ez a földi életre utaló legrégebbi nyom.

    Az University of Western Australia’s Centre for Microscopy, Characterisation and Analysis kutatója, David Wacey is meglehetősen szkeptikus az eredményekkel kapcsolatban, és véleményét nem rejtette véka alá.

    „Szegényesnek vélem ezt a kéziratot, amely statisztikailag elhanyagolható, de túlértékelt adatokat tartalmaz. Emellett tudatlanságot vélek felfedezni, mivel a szerzők olyan technikához (Raman spektroszkópia) ragaszkodnak, amiről már bebizonyították, hogy alkalmatlan arra, amire használták.”

    Mint látható, az eredményeket nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel, ugyanakkor az biztosnak látszik a tanulmány alapján, hogy az élet legalább 3,5 milliárd éves, és nem sokkal azután alakulhattak ki az első mikroorganizmusok, hogy a Föld megszületett. Persze ez az élet még más volt, mint a ma ismert, hiszen egy részük feltehetően a Nap által termelt energián, a másik részük pedig a bolygó légkörének nagy részét akkoriban alkotó metánon élt. Ugyanakkor Schopf és Valley arra is rámutatott, hogy az ausztráliai leletben azonosított mikrobák egy része ugyan mára kihalt, de a többi nagyon hasonlít ma élő mikroorganizmusokra.

  • Iszonyú mélységben találtak egy új halfajt

    Valószínűleg nem sokan fognak azzal büszkélkedni, hogy egy Pseudoliparis swirei, vagy hétköznapibb nevén egy mariana csigahal akadt a horgukra, ha csak nincs egy közel 8 kilométeres zsinórjuk a horgászbotjukhoz. Merthogy ez az újonnan felfedezett halfaj bizony 8000 méter mélyen éldegél a Mariana-árokban található Challenger-mélységben – ez ugye a maga 11 kilométeres mélységével a Föld eddig ismert legmélyebb pontja.

    A kutatók 7966 méter mélyről gyűjtöttek be mariana csigahalakat, de videofelvételeken látható 8098 méteres mélységben is, sőt egy japán kutatócsoport nemrég 8178 méteren talált egyet, ami döbbenetes mélység – csak érzékeltetés gyanánt: a Titanic roncsa 3800 méterrel fekszik a vízfelszín alatt.

    A Hawaii-i Egyetem, a Newcastle-i Egyetem és a Washingtoni Egyetem 2014-től 2017-ig több utat is tett az árokba, hogy megfigyeljék a Pseudoliparis swireit és mintapéldányokat gyűjtsenek be belőle – összesen 37 halra tettek szert. A faj a nevét Herbert Swire után kapta, a Challenger-mélységet felfedező HMS Challenger navigátora után.

    A hal maga meglehetősen törékenynek tűnik, mégis képes elviselni akkora nyomást, amekkorát 1600 elefánt tud kifejteni. Mackenzie Gerringer, a Washingtoni Egyetem kutatója és a Zootaxa című folyóiratban közölt tanulmány fő szerzője szerint a csigahal tökéletesen alkalmazkodott a környezetéhez. Nincsenek pikkelyei, bőre szinte áttetsző, izmaik ennek köszönhetően jól láthatóak. Szokatlanul nagy, majdnem egy centiméteres tojásokat rak.

    Thomas Linley, a Newcastle-i Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint a mariana csigahal saját közegében a csúcsragadozó, hiszen ilyen mélységbe más gerinces nem jut le, míg az árok tölcsérszerű kialakítása nagyszerűen elősegíti az élelem felhalmozódását. A CT vizsgálatoknak hála kiderült, hogy a halnak a táplálkozást segítő nagy fogai vannak, és apró, a gömbászkákra emlékeztető rákokkal táplálkoznak – ilyenből több százat találtak a gyomrukban, szóval lakhelyük ellenére nem éheznek.

  • Nem víz, hanem homok folyik a Mars felszínén

    Mintegy két évvel ezelőtt közölte le a Nature Geoscience című folyóirat, hogy folyékony, sós vízre leltek a Mars felszínén. A felfedezést a Mars Reconaissance Orbiter 2006-os pályára állása óta folyamatosan érzékelt, a meleg évszakban feltűnő és a hidegben eltűnő sötét sávokra alapozták. Nos, úgy fest a helyzet, hogy azok mégsem a homokos felszín közvetlen közelében csordogáló víz jelei, hanem maga a homok.

    [the_ad_placement id=”poszt-szovegebe”]

    A Nature Geoscience-ben leközölt legújabb tanulmány szerint ezek az úgynevezett ismétlődő lejtősávokra (angolul: recurrent slope lineae; röviden: RSL) a száraz homok adja a magyarázatot, erre az arizonai geológiai intézetben dolgozó Colin Dundas által vezetett kutatócsoport következtetett 151 különböző sötét sáv megfigyelése alapján.

    A sávok a legtöbb esetben 28 és 35 fokos domboldalon jöttek létre, ez megegyezik a földi és a marsi dűnék dőlésszögével, egyben ez az a kritikus szög, ahol a homokfolyás megindulhat. Ahogy a homok mozog, világosabbá teszi a felszínt, majd idővel újra összegyűlve sötétebbé válik – ez lehet a magyarázat arra, hogy a jelenség miért szezonális. A korábban megfigyelt RSL-ek többségében szintén 28 és 35 fokos lejtőkön jöttek létre.

    A tanulmány szerint, ha ezek a sávok szárazak, az arra utalhat, hogy a Marson jó ideje nem volt jelen jelentősebb mennyiségű folyékony víz, ami ugye kulcsfontosságú a mikrobiális élethez.

    Persze Dundas és kollégái még számtalan kérdésre nem tudtak választ adni az RSL-ekkel kapcsolatban – még a szezonális megjelenésükre sincs kielégítő válasz. Sokat segíthet a különböző napszakokban történő távoli megfigyelés, és az is, ha a jövőben képesek lennének néhány ilyen sötét foltot a helyszínen megfigyelni. Ehhez persze már vagy egy röpképes drónra lenne szükségük (a jelenlegi marsi szondák nem tudnak 28 fokos emelkedőket megmászni), vagy emberes expedícióra, ám ezek a lehetőségek még odébb vannak.

    A NASA marsi felfedezőprogramjának vezető kutatója, Michael Meyer a felfedezéssel kapcsolatban felhívta arra a figyelmet, hogy az új tanulmány mindössze az RSL-ek folyékony víz által történő megjelenését cáfolta, és nem jelenti ki, hogy egyáltalán nincs víz a Marson.

    Az már más kérdés, hol van az a víz, mert a jövőbeli expedíciónak, vagy éppen egy kolóniának a legoptimálisabb az lenne, ha kiaknázható helyen találnának vizet, olyan mennyiségben és minőségben, hogy azt az emberek felhasználhassák. Molekuláris formában vagy több rétegnyi szikla alatt nem sokat érnének vele.

  • Új, ígéretes exobolygót fedeztek fel

    Élet után kutatnak egy közeli, csupán 11 fényévre lévő bolygón: egy a Földhöz hasonló méretű bolygót találtak a Naprendszer viszonylagos közelségében.

    Az újonnan felfedezett, a Ross 128 b jelet viselő bolygó tulajdonságai alapján a kozmoszbeli élet utáni kutatás fő célpontjává vált. Ez a második legközelebbi exobolygó (Naprendszeren kívüli bolygó). A legközelebbi, a Proxima b kevésbé alkalmas az életre.

    Az új bolygót a Chilében lévő La Silla Csillagvizsgálóban a nagypontosságú színképelemző (HARPS/High Accuracy Radial Velocity Planet Searcher) segítségével fedezték fel. A kutatás eredményeit az Astronomy & Astrophysics című szaklapban mutatták be.

    A Ross 128 b hússzor közelebb kering csillaga körül, mint a Föld a Nap körül. De mivel fő csillaga, egy vörös törpe jóval kisebb és halványabb, mint a Nap, csak egy kicsivel több szoláris sugárzásban részesül, mint a Föld. Ebből következően felszíni hőmérséklete hasonló lehet a Földéhez.

    Nicola Astudillo-Defru, a Genfi Obszervatórium munkatársa elmondta, hogy a bolygó felfedezése több mint egy évtizednyi intenzív monitorozás eredménye a Harps műszer segítségével.

    A Naprendszeren kívüli lakható világok utáni kutatás során a csillagászok általában a Földhöz hasonló kis tömegű, sziklás felszínű és mérsékelt hőmérsékletű bolygót keresnek. Az ilyeneket azonban viszonylag nehéz észlelni. A mintegy 3500 ismert exobolygó többsége úgynevezett forró Jupiter, vagyis hatalmas gázóriás, amely főcsillagához közel kering, és az élettel összeegyeztethetetlen jellemzőkkel bír – írja a BBC.com.

    A kisebb, Föld-méretű bolygók nagy része úgynevezett vörös törpék körül kering, ez a Tejútrendszer leggyakoribb csillagtípusa. A vörös törpék halvány csillagok, a körülöttük keringő kis tömegű bolygókat pedig úgy lehet észlelni, hogy megfigyelik az előttük elhaladó égitest okozta periodikus fényingadozásokat.

    Ezek a csillagok azonban nem teremtenek az élet számára alkalmas feltételeket a körülöttük keringő bolygó számára. Gyakran jóval aktívabbak, mint a Nap, időnként szuperflereket produkálnak. A napkitörés – fler – párperces robbanás a csillag fotoszférájában vagy afölött. Ezek a szuperflerek töltött részecskék erőteljes robbanásával járnak, ami káros sugárzással bombázza a közeli világokat.

    A mindössze 4,2 fényévre lévő Proxima b a Földhöz legközelebbi, mérsékelt hőmérsékletű exobolygó. De egy viszonylag aktív vörös törpe körül keringve mintegy 30-szor több ibolyántúli sugárzásban részesül, mint a Föld. Így a Ross 128 b a „legcsendesebb” közeli csillag, amely körül mérsékelt hőmérsékletű exobolygó kering.

    A csillagászok egy csillag körül lakható zónának nevezik azt a távolságot, ahol a hőmérséklet olyan, hogy a víz folyékony halmazállapotban képes maradni a bolygó felszínén. A lakható zóna magától a csillagtól függ: a vörös törpék halványabbak, tehát hűvösebbek, mint a Nap, így lakható zónájuk közelebb van, mint a Naprendszerben a Nap körüli zóna.

    Egyelőre még nem tudni biztosan, hogy a Ross 128 b csillaga lakható zónájában van-e, de a kutatók szerint -60 és 20 Celsius-fok közötti hőmérséklettel mérsékelt hőmérsékletűnek számít.

    A következőkben a kutatók a Ross 128 b-hez hasonló közeli világok légköri összetevőit és kémiáját kívánják vizsgálni. A gázok, például oxigén észlelése a bolygókon zajló biológiai folyamatokra engedhet következtetni.

    Bár jelenleg 11 fényévnyire van a Földtől, az újonnan megismert bolygó csillaga, a Ross 128 közeledik a Föld felé és a kozmikus mérték szerint egy pillanat alatt, mindössze 79 ezer éven belül átveszi a Proxima Centauri „helyét”, és ez lesz a Naphoz legközelebbi csillagszomszéd.

    Forrás: MTI

  • Minecraft az űrben! – Avorion játékteszt

    Az Avorion az egyik legfrissebb sci-fi játék, amit 2016 óta egy apró indie baráti kör fejleszt. A project a Kickstarteren indult, és a sikeres pénzgyűjtő kampányuk után most büszkén bejelentették, hogy a nagyközönség számára is készen áll ez a sandbox, űrhajós játék.

    A program nagyon hasonlít a Minecraft koncepciójához, azaz teljesen voxelekből épített űrhajónkkal kell a véletlenszerűen generált univerzumban navigálni, miközben lehet bányászni, harcolni, és még kereskedni is.

    A játék indulásakor már szembesülünk a környezet minimalista megjelenésével, ami talán egy picit zavarhatja az ultra HD-grafikákhoz szokott szemet, viszont ha elmerülünk a játékban, percek alatt hozzászokunk.

    Az első betöltés után rögtön egy apró drónhajó fedélzetén találjuk magunkat, amit körülvesz a véletlenszerűen generált űr, és jobb esetben ásványokban gazdag aszteroidák. Miután hozzászokunk az irányításokhoz, célba vehetjük az első aszteroidánkat, ami szimpatikusnak tűnik, és az apró hajónk gyenge lézerfegyverével hozzáláthatunk a kövek lebontásához. Ahogy szétlőjük az űrben keringő óriásköveket, lehetetlen nem gondolni a No Man’s Sky-ra, mivel ott is ugyanebből áll az űrjáték. Ebben a játékban viszont, mondanom sem kell, sokkal kifinomultabb az egész procedúra. Vannak nagyobb kövek, amiket nehezebb lefaragni, és olyanok is, amiket lehetetlen szétrombolni, mert az alaphajónk lézerágyúja képtelen rá. Ráadásul, itt nem csak úgy megjelennek a kavicsok az orrunk előtt, mint a másik játékban, hanem messziről kipécézhetjük a kívánt nyersanyagot. Bónuszpontot is kap a játék, mert nem úgy viselkednek az űrbéli objektumok, mint a Call of Duty Infinity Warfare-ban, hogy aminek neki megyek, azon csak keresztülszállok, hanem ha ütközök, akkor óriási robajjal tropára verem az űrhajómat, ahogy azt egy szimulátornál elvárnánk.

    avorion 2

    Miután elegendő kavicsot gyűjtöttünk átmehetünk az építő módba, ami a másik legérdekesebb része a játéknak. Kiszállunk az apró drónunkból, és a kreatív ablakban teljesen a saját ízlésünkre formálhatjuk az űrhajónkat, nagyság és egyéb megkötések nélkül. Az építő módba belépéskor előfordulhat, hogy bonyolultnak tűnik a sok alkatrész, amit össze kell tennünk, de épp úgy, mint a Lego esetében, egy kis idő után mindenre magától rájön az ember. Meg kell hagyni, az UI nagyon sokat segít ebben a folyamatban. Sajnos én nem vagyok annyira tehetséges űrhajó-dizájner, örültem, ha repül a vas.

    avorion 4

    A játéknak van egyfajta RPG része is, mivel az űrhajónkat nem tudjuk egyedül működtetni, szükségünk van legénységre is. Az embereink sajnos nem játékosokból tevődnek össze, hanem nekünk kell őket beszerezni. A legénység azért szükséges, hogy megfelelő karbantartása legyen a bizonyos moduloknak, pl. a pajzsnak vagy a fegyverzetnek. Nagyon érdekes, mert ezeknek az embereknek fizetni is kell, hogy ott dekkoljanak velünk az űrben, tehát jobban tesszük, ha nagyon magas profitot szerzünk az űrkalandozásunk során, mert különben búcsút mondhatunk a mérnökeinknek. Így láthatjuk, hogy minden hajónak megvan a mini gazdasága is, ami ismét nagyon pozitív újdonság ebben a programban. Például, én az első hajómra elfelejtettem megfelelő számú hálókabint tenni a dolgozóimnak, így nagy villogó értesítéseket kaptam utazgatás közben, hogy elégedetlenek az alkalmazottaim a nem megfelelő szállás miatt. Azóta is azt próbálom elképzelni, hogy a 30 fő, akinek nem volt kabinja, ugyan hol aludt az elmúlt pár napban.

    avorion 3

    Mint láthatjuk, a játék nagyszerűen van összerakva, és még rengeteg minden felfedeznivaló van benne. Érdemes szót ejteni a pörgős harcrendszerről, ami körülbelül a legötletesebb az elmúlt évtizedben, vagy az Űrbázisokról, amiket nem csak meglátogathatunk, hanem mi is kiépíthetünk. A játék játszható singleplayerben vagy multiplayerben, cooperatív módban. Egyelőre a multiplayer hagy némi kívánni valót maga után, de örülhetünk, hogy egyáltalán van. A kissé egyszerű külső megjelenés ellenére, egy rendkívül összetett és ötletes játékot kaptunk a készítőktől, Konstantintól, Philipptől és Hannestől. Minden sc-fi rajongónak ajánlom ezt a kis szimulátort.

     

  • Vigyázz, kész, felfedezés! – Astroneer játékteszt

    Az Astroneer a legfrissebb Steames sci-fi játékok egyike, aminek nincs se célja, se története. A játékmenet bányászásból, felfedezésből és építkezésből áll pont, mint a Minecraftban, de számos különbség van, ami miatt mégis egy érdekes programnak tűnik ez a kis bétaverzió.

    A játék úgy kezdődik, hogy egy ismeretlen bolygó körül lebegő felfedezőhajó mentőkabinjában ébredünk. Az anyahajón sok másik, feltehetőleg hibernált felfedező-jelölt van, és valószínűleg a misszió célja, hogy felkeressenek távoli bolygókat, és oda egy-egy telepest hátrahagyva leteszteljék, hogy hova is költözzön az emberiség. Bár erre a feltevésre tényleges választ nem kapunk a játékban, de szerintem ez lehet a játék kiindulópontja.

    astroneer2

    Miután kilőttük magunkat az anyahajóról, navigálnunk kell, hogy megfelelő helyre pottyanjunk le a bolygón. Miután kiszállunk, megcsodálhatjuk a játék minimalista megjelenését és a kietlen végtelenbe bambulhatunk, már ahogy a No Man’s Sky-ban is megtehettük. A kiszállás után rögtön kapunk egy óriási fegyvert, ami sokkal menőbb, mint amit az eddigi sandboxokban láthattunk, mivel nem csak apró felületeket formálhatunk vele, hanem óriási barlangokat robbanthatunk pár egérkattintással. A fejlesztők szerint a jövőben lehetőségünk lesz az egész bolygó felemésztésére ezzel a multifunkcionális fegyverrel, feltéve hogy megvan rá az időnk.

    astroneer1

    Pár másodperces rohangálás után már kapjuk is a vészjelzőket a képernyőnkre, hogy kevés az oxigén, fogy az energia a jetpackben, tehát mint számíthattunk rá, ebben a játékban is a felszerelésünk lesz a legnagyobb ellenségünk. Miután visszabotorkálunk az oxigéntartályunkhoz, felfedezhetjük, hogy a bázisunk bővíthető. Innentől jön a játék következő fázisa, ami nem más, mint a bázisfejlesztés. Nem kell nagy ördöngösségre gondolni, az UI kellően egyértelműen tájékoztat arról, hogy miből mennyit kell szerezni és mi lesz belőle, ráadásul pár percen belül ezeket meg is lehet találni. Majd miután megvannak az ásványok, amik kellenek, a bázison lévő 3D nyomtató kinyomtatja az alkatrészeket, és össze is állítja a szerkezeteket, így nincs szükségünk nagyon sokrétű technológiai tudásra, hogy túléljünk ebben a környezetben. Ezen kívül még meglátogathatjuk a környező bolygókat a saját készítésű járműveinkkel is. Egyelőre ennyi mindent lehet csinálni a játékban, de a srácok a System Era Softworks-nél nagyon szorgalmasan építik a programot és körülbelül hetente tesznek új dolgokat a játékba, például már multiplayer-coop funkciót is van, bár ez még elég kezdetleges.

    astroneer4

    Egyelőre mivel open-béta játékról van szó, igen kevés dolgot lehet megtenni a játékban, de egy bétánál ez így van rendjén. A játék Steames adatlapján nagyon pozitívak a visszajelzések, és ez nem is meglepő, mivel nagyon szerethető a program megjelenése, és előcsalogatja a felfedezőt nem csak a kicsikből, de a nagyokból is.

    astroneer3

    Az Astroneer egy nagyon nyugodt, szinte meditatív jellegű játék a mostani állapotában. Kifejezetten ajánlom a karácsonyi evés után, a kandalló mellett egy kakaóval kisérve, a chill és az egyedüllét egy távoli bolygón pont megadja a fellélegzést a családtagoktól nyüzsgő ünnep után.

  • Megvan a Föld távoli ikertestvére

    Az amerikai űrkutatási hivatal Kepler űrteleszkópja olyan exobolygót fedezett fel, ami  minden eddiginél jobban hasonlít Földünkhöz. A NASA egyenesen az első lakható planétának nevezi, amit a naprendszerünkön kívül találtak.

    A Kepler-452b mintegy 60 százalékkal nagyobb a bolygónknál, a felszíne sziklás, és egy a Naphoz nagyon hasonló, ám idősebb csillag körül kering, olyan pályán, mint a Föld. Ráadásul a planéta megfelelő távolságra van a napjától ahhoz, hogy folyékony víz legyen a felszínén, ami alapvető feltétele az élet jelenleg ismert formájának.  Az exobolygó 1,5 milliárd évvel idősebb a Földnél.

    Persze azért pár szépséghibája is van: a tömege anyabolygónknak ötszöröse, a gravitáció pedig valószínűleg a duplája a földinek. És nem éppen a szomszédben van: nagyjából 1400 fényévnyire található.

    A NASA több éve nyomoz lakható bolygók után a Kepler adatai alapján: eddig 500 exobolygóból 12 került fel a „valószínűleg lakható” listára. Az újonnan felfedezett planéta azonban minden eddiginél emlékeztet anyabolygónkra. A korábbi jelöltek ugyanis mind a mi Napunknál kisebb vagy hidegebb csillag körül keringtek. És egyikük sem volt olyan mértékben sziklás, mint a Kepler-452b.

     „Nagyszerű előrelépés olyan planétát találni egy Napszerű csillag körül, amely méretében és hőmérsékletében is hasonlít a Földhöz” – jegyezte meg Jeff Coughlin, a kaliforniai Mountain View-ban működő SETI Intézet Kepler űrteleszkóppal foglalkozó kutatója.

    A felfedezés részleteit a The Astronomical Journal című folyóirat következő számában ismertetik a szakemberek.

    (Forrás: MTI)

    Felfedező típus vagy? Nézd meg, milyen könyveket kínál a témában a Galaktikabolt!