Címke: fantasztikum

  • Carlos Gardini az új MetaGalaktikában

    Január 17-én került nyomdába, és várhatóan 24-én érkezik meg szerkesztőségünkbe a MetaGalaktika 12, ami Argentína science fiction irodalmát veszi górcső alá. Legújabb kiadványunkban olyan híres argentin szerzők műveit olvashatjátok, mint Jorge Luis Borges, Carlos Gardini, Eduardo Goligorsky, Angélica Gorodischer, Ana María Shua – csak hogy a legfontosabbakat említsük. Egy rövid cikksorozat keretén belül pedig most megismerkedhettek az itthon jól vagy még kevésbé ismert írókkal. Gorodischer után az argentin sci-fi egyik legaktívabb és legtermékenyebb íróját, Carlos Gardinit mutatnánk be.

    Foto-5-225x300

    Carlos Gardini 1982 óta ír, emellett pedig rengeteg angol klasszikust (pl. William Shakespeare, Henry James, Charles Dickens), továbbá az SFF irodalom nagyjait (pl. Dan Simmons, Ursula Le Guin, Isaac Asimov stb.) fordította le spanyolra. Első igazi sikerét a „Primera línea” (Frontvonal) című történetével érte el, amiért Premio Círculo de Lecteres-díjjal tüntette ki a két zsűritag, Jorge Luis Borges és José Donoso (Csapjunk egy nagy murit, Határtalan vidék). A Falkland-szigeteki háború után született novella egy igazi megrázó történet a fronton harcoló katonák életéről, amit a szürreális ábrázolás mód tesz még emlékezetesebbé. A „Primera línea” később legalább két science ficion antológiába is bekerült.

    tripticotrinidad_gr

    Egy ilyen debütálás után Gardini munkáit egyre nagyobb és nagyobb érdeklődéssel kezdték figyelni. Két könyvével, a Mi cerebro animal (Állati agy, 1983) és a Jugos malabares (Zsonglőrmutatvány, 1984) ismét kivívta a szakma figyelmét . Az első egy gyűjteményes kötet, a másik pedig egy vidámparkban játszódó regény, ahol Gardini több furcsa lény vagy tárgy (pl. tükör, szfinx, szellemvasú stb.) szemszögéből meséli el a különös park mindennapjait. Az elbeszélővé előlépő tárgyak gyakoriak az író életművében. A legjobb argentin sci-finek tartott regény, az El Libro de la Tierre Negra (A feketeföld könyve, 1993) narrátora például a címben szereplő fekete könyv. A nem mindennapi mesélő szavain keresztül megismerhetjük a nyelv erejét és a szavak építő és pusztító jellegét. Az El Libro sorozat második része, az El Libro de las Voces (A szavak könyve, 2001) szintén egy könyvet állít középpontban: egy szekta tagjaihoz olyan könyv kerül, ami képes mindent rögzíteni, ami elhangzik annak közelében. A regény nemzetközi siker lett és Gardini másodjára nyerte meg vele a Premio UPC sci-fi versenyt (először a Los ojos de un dios en celo írásával nyert). A sorozat zárókötete, az El Libro de la Tribu (A törzs könyve, 2001) kicsit szakít a könyves tematikával, hisz inkább tekinthető vámpír történetnek, mint sci-finek, de az előző két részre jellemző ötletekkel teszi hasonlóan érdekessé.

    A furcsa ötletek és komoly társadalmi témák jellemzik Carlos Gardini írásait, amelyek még friss műveiből, mint a vallást és nők elleni erőszakot tárgyali fantasy, a Vórtice (Örvény, 2002), vagy a weird fiction elemeivel operáló Triptico de Trinidad (2010) sem hiányoznak. Nem hiába tartják a legprominensebb sci-fi írónak Argentínában. Azt a különös élményt, amit írásai adnak a MetaGalaktika 12 -ben található „Eksztázis” című novellájában tapasztalhatjuk meg.


    Az első képen G-host Lee munkája látható

    Kapcsolódó cikkek:

    Borgesen túl – Argentin sci-fi

    Január 17-én érkezik a MetaGalaktika 12

    Jorge Luis Borges az új MetaGalaktikában

    Angélica Gorodischer az új MetaGalaktikában

  • Angélica Gorodischer az új MetaGalaktikában

    Január 17-én került nyomdába, és várhatóan 24-én érkezik meg szerkesztőségünkbe a MetaGalaktika 12, ami Argentína science fiction irodalmát veszi górcső alá. Legújabb kiadványunkban olyan híres argentin szerzők műveit olvashatjátok, mint Jorge Luis BorgesCarlos GardiniEduardo GoligorskyAngélica GorodischerAna María Shua – csak hogy a legfontosabbakat említsük. Egy rövid cikksorozat keretén belül pedig most megismerkedhettek az itthon jól vagy még kevésbé ismert írókkal. Borges után most Angélica Gorodischert mutatjuk be, aki sci-fi novelláival nagy népszerűségre tett szert az angol és amerikai szerzők körében is.

    Angélica Gorodischer (1928-) 8 éves kora óta Rosarióban él, ami többször is fontos szerepet játszott karrierjében. Számos művében visszaköszönnek otthonához kapcsolódó élményei, továbbá két alkalommal itt szervezte meg írónők számára tartott sikeres konferenciáit 1988 és 2000 között. Ha már szóba kerültek az írónők, Gorodischer írásaiban a fantasztikum elemei mellett gyakran találkozni feminista megközelítéssel, foglalkozik a férfiak és nők közötti erőviszonnyal, de gyakori témái közé tartozik a korrupció és az emberi kézben lévő hatalomgyakorlás problematikája is. Továbbá igyekszik felhívni a figyelmet Argentína elfeledett írónőire is.

    4e64c784a89d8_584_!

    Habár Gorodischer első sorban íróként tekint önmagára, számos sci-fi és fantasy novellát írt eddigi pályafutása során. A fantasztikum irodalmával először egy barátja lakásában találkozott: megpillantotta Ray Bradbury Marsbéli krónikák című művét, leült olvasni, és végül képtelen volt letenni a könyvet. Az erős élmény ellenére írói karrierjét nem sci-fivel, hanem krimivel kezdte: a 60-as években díjat nyert a Vea y Lea című lapnál, később pedig a Club del Ordennél is több korai detektívtörténetével. Argentína science fiction világába először Paco Porrúa, a Minotauro szerkesztője révén került kapcsolatba. Gorodischer észrevette, hogy a magazinban csak észak-amerikai szerzők művei szerepelnek. Az írónő egy levélben megkérdezte ennek miértjét és elküldte néhány akkoriban írt sci-fi novelláját is. Porrúának tetszettek Gorodischer írásai, megkérdezte, hogy ezek egy könyv részei-e? Az írónő azt hazudta igen, így a levelezés után nekiállt kötetbe rendezni írásait, hogy legyen mit odaadnia a szerkesztőnek: így született meg 1967-ben az Opus Dos (Opus 2). A kötetet nagy siker és különböző megkeresések követték. Ezután lépett kapcsolatba Gorodischerrel Daniel Divinisky, aki felajánlotta, hogy kiadná az írónő következő kötetét. Ez lett a Boyo las jubeas en flor (Jubeas virágzása alatt, 1973).

    37880

    A nemzetközi sikert azonban egy későbbi gyűjteménye, a Kalpa Imperial (1983) hozta el számára. Ez volt az első műve, amit 2003-ban fordított le angolra Ursula Le Guin. A 16 díjat is magáénak tudó könyv egy névtelen birodalom felemelkedését és tragikus bukását meséli el 11 fejezeten keresztül. Ahogy sok más Gorodischer történetben, itt is visszaköszönnek a mesei elemek, amit átsző a szóbeli elbeszélés hagyománya és a különböző politikai kommentárok. Az írónő által teremtett világban a koldusokból uralkodók lesznek, a demokráciák diktatúrává válnak, a történelem pedig az idő múlásával mesévé alakul. A Kalpa Imperiallal Gorodischer nemcsak egy allegorikus történetet írt, hanem egy igazi tisztelgést a történetírás ereje előtt.

    Angélica Gorodischer kissé meseszerű, de elgondolkodtató történeteiből kaphatunk ízelítőt a MetaGalaktika 12-ben olvasható „Csop-szui” novellában.


    Az első képen Juan Gimenez illusztrációja látható a Kalpa Imperialhoz.

    Kapcsolódó cikkek:

    Borgesen túl – Argentin sci-fi

    Január 17-én érkezik a MetaGalaktika 12

    Jorge Luis Borges az új MetaGalaktikában

     

  • Disztópia a 21. században

    Elsősorban arra hívnánk föl a figyelmet, hogy a cikk a teljesség igénye nélkül készült el. Az említett alkotások csupán elenyésző részét képezik a mérhetetlen mennyiségű műnek, amelyek helyet kaphattak volna a felsoroltak között.

    A tudományos fantasztikumnak rendkívüli múltja van. A különböző technikai jóslatok, vagy egyáltalán a jövő kérdése nagyon régóta foglalkoztatja a filozófusokat, tudósokat. A proto-science fictionnek nevezett korai SF-nek tekinthető művek már a korai japánban is megtalálhatóak idő- vagy űrutazás formájában, de ne rohanjunk ennyire vissza a múltba. A sci-fi kibontakozása nem is olyan régen kezdődött meg, amikor a modern ember úgy érezte, nem is lehetne aggasztóbb a helyzet.

    A huszadik század igencsak viharos időszak volt az emberiség számára. Az egész világ forrongott, háború követett háborút, legyen az nyílt fegyveres összetűzés, vagy nagyhatalmak politikai erődemonstrációja. A tudományos fantasztikum szárnyalása is szorosan kötődik ezekhez az időkhöz. Ennek oka egyfelől az elvágyódás volt, az utazás, kvázi modern orientalista attitűd. Csak most nem a mesés kelet vonzotta az írókat, hanem a messzi, végtelen űr, ami még felfedezésre várt. Másfelől remekül be lehetett mutatni földi népeket, népcsoportokat egy-egy idegen fajként jellemezve. Harmadrészről, megkerülve a cenzúrát, csak így írhattak olyan témákról, amiket azokban az időkben nagyon nem lett volna szabad. Ne feledjük, hogy neves magyar költők gyermekdalnak álcázott politikai verseket vetettek papírra, hogy elkerüljék a cenzúrát és egyéb koncepciós pereket. Tehát fontos volt megmutatni az akkori olvasóknak is, miféle világban élnek, teret adva a bújtatott, de igenis fontos gondolkodásnak.

    proto- sf

    Számtalan mű született, amiket mai napig aktuálisnak tartunk, illetve meghatározó volt az SF műfaj szempontjából. Egy nap se lenne elég felsorolni az összes olyan remeket, amik kihatással vannak a modern, huszonegyedik század embereire is. Mai napig folyamatosan igyekeznek az elhivatott tudósok megvalósítani azokat a találmányokat, amelyek alig hatvan éve kipattantak egyes írók fejéből. Ezekből nem keveset már sikerült megvalósítani (okosóra, mobiltelefon, önvezető autó, egész Földet behálózó internet, fejlett űrutazási technikák).

    A háborúk borzalmai elől rengetegen menekülni akartak. Nem akartak több olyan véres, és szörnyű eseményt, mint az első és második világháború. Ám nagyon úgy tűnt, a Föld már nem képes emberséget mutatni, így megpróbálták – ha csak képzeletben is – átlépni az űr végtelen távolságait, és megalakítani a modern falansztert valamely másik bolygón. A kommunista eszmékből átvett, ekkor még szinte szó szerint vett utópia igazi mentsvárnak bizonyult. Lem Visszatérésében Hal Bregg ugyan nem másik planétára utazik, hanem különös időutazással a Földön landol, ahol minden teljesen megváltozott. Meglátja a tökéletes társadalmat, ahol mindenki egyenlő, ahol minden túl szép, hogy igaz legyen. Az ehhez hasonló művekben szembeállítják ezen eszméket a valós emberi természettel, s azzal, miket kell feláldozni ahhoz, hogy társadalmunkat tökéletesnek titulálhassuk.

    utopia

    Clarke A gyermekkor végében idegen lényekről ír, kik anyabolygónkat tökéletessé formázzák, megszüntetve a háborúkat, éhínséget, de véget vetve az egyéniségnek, az emberségnek, kultúrának és a vallásoknak is.

    Elképesztően sok negatív kicsengésű mű született a korai huszadik században, ami gyakorlatilag az utópia teljes ellentéte. A regények általában az „ami elromolhat, az is el is romlik” elven működtek, illetve semmi pozitívumot nem tudtak felmutatni a későbbi földi, összetett világról. Ott volt például az első science-fiction mozifilm, az 1927-es Metropolis, melynek története sem éppen gyerekmese. És persze nem véletlenül nevezik Orwell 1948-ban íródott, 1984 című regényét sem talán a világ legmeghatározóbb disztópikus irodalmi művének.

    metropolis

    Mégis néhány szerzőnek sikerült optimistának és elhivatottnak maradnia a huszadik században. Rengeteg olyan mű született, amelyben remek, nem csupán élhető, hanem kimondottan pozitív jövőképet festettek le az olvasóknak. Repülő járművek, mosolygós emberek, színkavalkád, elképesztő mennyiségű és minőségű találmány, amelyeken olykor jókat mosolygunk, mikor elolvassuk, ám előfordul, hogy újra meg kell nézni a könyv kiadásának dátumát, vagy utána kell nézni, a szerző nem véletlenül időutazó, hiszen jóval megelőzte korát. A sokszor megjelenő társadalomkritika ezeknél a műveknél sem maradt el, de maga a vízió, miszerint az emberiség elkövetkezendő napjai hogyan alakulnak – mindig pozitív kicsengésű volt.

    Nagyjából ezt a vonalat vitte tovább a nyolcvanas, kilencvenes évek felfogása is. Vegyük csak alapvető példának a Vissza a jövőbe-trilógiát. Igen, megjelentek Mad Max-szerű víziók is (a Galaktika 302-ben olvasható erről egy cikk), de ezek mellett a 80-as évek színeit sikeresen ültették be a jövőbe is, rengeteg olyan eszközzel, amiket mai napig próbálnak megvalósítani elhivatott kutatók.

    Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy egészen a millenniumváltásig nem jelentek meg disztópiák, csupán a mérleg kiegyensúlyozott volt, s talán valamivel több pozitív jövőlátás mutatkozott meg. Véget értek a háborúk, az emberek megpróbáltak újra talpra állni. A szólásszabadság nagyban hozzájárult a zenei zsánerek kismillió ágazatának felemelkedéséhez, a szabad szellem és általános jólét pedig bizakodásra adott okot (legalábbis az USA-ban, Kelet-Európa még mindig vészes lemaradásban volt a Nyugattól), így már nem volt kérdéses, hogy az emberiség megérett a hőn áhított Paradicsomra. A 2010-es, 2020-as, stb időszakokra gyönyörű képeket festettek le, egy élhetőbb, szebb világ képét, amelyben az emberek toleránsan élnek egymás mellett, és sikerül meghódítani más csillagrendszereket is, amiket szépen benépesített a humán faj.

    dystopian-abandoned-cities-taipei-1024x545

    Ezzel szemben, ahogy beköszöntött az új évezred, mintha a jövőkép víziója gyökeresen kifacsarodott volna magából. A sci-fik egy a velejéig romlott, elpusztított, csúf világot ábrázoltak, amit egykor Földnek neveztek. A benépesített bolygók között ádáz küzdelem folyik, vagy éppen egy idegen létforma igyekszik lemészárolni mindenkit, aki él és mozog.

    Doctorow zseniális művei (Kis testvér, Homeland) a mindent megfigyelő rendőrállamról szóltak, de megjelentek a noir-hangulatú, igazán baljós víziójú művek is, mint a mostanában is népszerű fiatal felnőtteknek szóló regények. Például Az éhezők viadala, amelyben az emberek egy sanyarúsággal teli életben tengetik napjaikat, addig, míg évente nem mészárolják le egymást a különböző körzetek kiválasztottai.

    Igen nagy népszerűségnek örvendenek az atomkatasztrófát követő disztópiaregények is, mint a Metro-sorozat, amelyben a moszkvai metróhálózatba kényszerülnek a megmaradt túlélők. Szintén orosz illetőségű Sztrugackij-testvérek Piknik az árokparton című meghatározó regényét is alapul vevő S.T.A.L.K.E.R.-sorozat, amelyben a csernobili katasztrófa lesz hatással a környező területekre.

    planet of the apes

    A disztópikus hangulat nagyban kihatott a videojáték-iparra is, egymást követték az olyan – negatív jövőt lefestő –alkotások, mint a Metro 2033 (a regényből adaptálva, csakúgy mint a S.T.A.L.K.E.R.-játékok), Fallout, Bioshock, vagy a Remember Me. Ezek legtöbbje már a poszt-apokaliptikus jelzőt is magára vette, tehát a világ valamilyen módon (nukleáris háború, elszabadult vírus, mindent romba döntő kormányok, idegen lények) felemésztődött, és a megmaradt túlélők iszonyatos körülmények között kell, hogy éljenek. Természetesen a fent említett művek mellett még véges végtelen regény, film, sorozat, játék foglalkozik a cseppet sem kellemes jövővel. Ezek a történetek nem kalauzolnak minket távoli égitestekre, másik galaxisokba, hanem a Földön mutatják be a vészjósló időket. Legtöbbjük felhívja az olvasók figyelmét arra, ha így haladunk a környezetszennyezés, politikai acsarkodások és gazdasági kizsákmányolások terén, akkor bizony hamarosan bekövetkezhet egy olyan disztópia, ami valósággá is válhat. Az embereknek maguknak kell belátni, hogy nem a jelenben élnek, hanem előkészítik a jövőt az utódoknak, a következő generációnak, és ehhez tenni is kell.

    Az élhető, szebb jövő nem ábránd, nem fantasztikum, amire csodálkozva kell néznünk. A közös jövőnk mindig a küszöbön van, és ha nem szeretnénk sem anarchiát, sem idegen űrlények közbeavatkozását, vagy félig felrobbantott Földet, akkor üljünk le és gondolkodjunk el, hogyan tehetnénk csodálatossá az utánunk következő társadalmaknak örökségként a saját, közös jövőnket.

  • Jack London: Ezer halál – Az idei GBK ajándékkönyv!

    Érkezik a 2014-es Galaktika Baráti Kör ajándékkönyv: Az Ezer halál című antológia Jack London fantasztikus novelláiból! (tovább…)

  • „”: Edgar Allan Poe emlékest

    A Magyar Írószövetség SF szakosztálya az év első rendezvényén Edgar Allan Poe-ról emlékezett meg, akinek munkásságában megjelent a krimi, a horror és a fantasztikum is, de az alkalomra való tekintettel természetesen az este során az utolsóra került a hangsúly.

    (tovább…)