Címke: európai kortárs irodalom

  • Könyvajánló – Lukáš Palán: Útmutató apokalipszishez

    Májusban jelent meg a Metropolis Media kiadó Szépirodalmi Könyvek gondozásában Lukáš Palán Útmutató apokalipszishez című könyve. A kötet megjelenését az Európai Unió Kreatív Európa programja támogatta.

    Lukáš Palán második regényében a naturalizmus, a „faluregény” és az antiutópia elemei keverednek. Egy hagyományos cseh kisfalú életébe nyerünk bepillantást, míg a háttérben egy ismeretlen katasztrófa zajlik, ami idővel megmételyezi a falu közösségét is.

    A sokszor banális események sorozatából áll össze a falu világa. Egy olyan zárt közösségben járunk, ahonnan szinte senki nem menekülhet. Egy csapatnyi  rossz modorú fiatalt látunk, akik unalmukban légpuskával autókra lövöldöznek, kecskéket lopnak, és bicikliznek a falu főterén. A helyi iskola rég bezárt, az egész közösség működése az idősebb generáció gondolkodásmódjára, életvitelére épül. Csak két életpálya-modell áll a lakosság előtt: vagy a földeken, vagy a gumigyárban lehet dolgozni. Az egyetlen ember, aki elhagyta ezt a közösséget, és bizonyos értelemben továbblépett, Egon.

    Bár Egon csak rövid időre jelenik meg, kétségtelenül ő a könyv egyik legfontosabb szereplője. Az első fejezet az Egonra várva címet viseli, ami nem véletlenül hajaz Beckett drámájára. A csavargó és kozmopolita Egon évente egyszer visszatér a faluba, és orchideát, édességet, fűszereket hoz. Ahogy Beckett színdarabjában Vladimir és Estragon várja Godot-t abban a reményben, hogy egy szebb holnap vár rájuk, Egont egy csapat reményteli fiatal várja a faluban. Abban bíznak, hogy ha Egon mindent elmesél a kinti világról, akkor ők is eljuthatnak valahova távolabb, mint a legközelebbi város, ahol néhányan jártak már, de senkinek nem tetszett.

    borító: Varga Balázs

    Ősszel Egon végre megérkezik a faluba, hogy aztán a kocsma előtti táblára akassza fel magát. Az ő halálával kezdődik „valójában” az egész könyv cselekménye. A fiataloknak búcsúlevelet hagy, egy Útmutatót, ahogy később nevezik. A levélből megtudnak valamiféle közelgő katasztrófát, amely szembehelyezi őket az idősebb generációval – csak az egyik vagy a másik maradhat életben.

    Egon tanításait követve a fiatalok előnybe kerülnek, és lépéseket tesznek az ellenfél kiiktatására. Elhatározzák, hogy lerombolják a gátat, hogy elárasszák a falut, majd lelövik a túlélőket. Szörnyű mészárlás veszi kezdetét.

    Az Útmutató apokalipszishez a konfliktusokról szól: város és falu között, a világtapasztalat és a zárt közösség korlátai között, a fiatal és az idős generáció, a pragmatikus gondolkodás és az érzelmi élmény között, a boldog tudatlanságban és az árnyékban való élet között. Valamint arról is, hogy ennyi konfliktus és feszültség milyen mélyen érinti az embert.

     

  • Miről álmodoznak az értelmiségi nők? – Pavla Horáková: A valószerűtlenség elmélete könyvajánló

    Miről álmodoznak az értelmiségi nők?

    A napokban jelent meg Pavla Horáková Magnesia Litera díjas regénye, A valószerűtlenség elmélete. A kötet megjelenését az Európai Unió Kreatív Európa Programja támogatta.

    A neves cseh publicista, fordító és rádiós szerkesztő első, felnőtteknek szóló könyve (több ifjúsági regény után) több szempontból is figyelemre méltó munka: az írónő magával ragadó stílusa, humora, éles szemű megfigyelései, nyelvi kifinomultsága, irodalmi tehetsége jellemzi.

    Az elbeszélő Ada Sabová, harmincas éveiben járó értelmiségi nő, aki tudósként dolgozik az úgynevezett Interdiszciplináris Antropológiai Intézetben. Tudományos kutatásának témája: „a vizuális kompatibilitás szubjektív észlelése”. A regény egyik zsenialitása az a sok képtelen kutatási téma, elmélet, amiket mintegy mellékesen olvashatunk a történet folyamán. Például: „a szociálisan patologikus jelenségek hatása a tereptörésekre városi környezetben”, vagy „A gyakorlatban is működik-e Murphy törvénye, vagy ez csak szubjektív benyomás?”.

    A valószerűtlenség elmélete

    Pavla Horáková a tudományos munka milyenségére, a kutatóintézetben zajló életre vonatkozó precíz megfigyeléseit szarkasztikus humorba csomagolva tárja elénk. Másrészt egy viszonylag komoly kérdést tesz fel: hogyan lehet megragadni, értelmezni a körülöttünk lévő dolgokat, a kaotikus eseményeket, amelyek alapvetően befolyásolják a világgal kapcsolatos tapasztalatainkat és az életünk irányát? A főhősnő gondolkodásának fókuszában a vonzerő áll, amelyet szeretne meghatározni, miközben saját élete válik kísérleti anyaggá és a kísérlet kiindulópontjává is. Ada megpróbálja megérteni a körülötte lévő embereket: szüleit, családtörténetét, vagy azt, hogy miért vonzza őt egy szinte ismeretlen, eltűnt férfi, egy kolléganőjének a fia.

     

    A főhős története kiindulópontként és keretként szolgál a megfigyelések elemzéséhez és az érvelés kidolgozásához, s végül arra a felismerésre jutunk, hogy a vizsgáló egyén mindig valahogy személyesen, szubjektíven szerepel saját kutatásában. Horáková nagyon szórakoztató módon reflektál a látszólagos véletlenekre, amelyek mögött rendszerességet és közöttük kapcsolatot érzékel. Mindezen jelenségek magyarázatára a „valószerűtlenség elméletét” keresi, de kénytelen megállapítani, hogy pusztán ésszel nem képes megragadni a világ végtelen bonyolultságát. Miként a körülötte lévő társadalom egyre jobban ragaszkodik az üres szabályokhoz, Ada egyesével elhagyja ezeket a merev struktúrákat, és elindul a szabadság felé. Ezen a ponton a regény fantasztikus fordulatot vesz, s ez a csavar még inkább feledhetetlenné teszi ezt a sajátos irodalmi remekművet.