Emmi Itäranta második regénye, A tiltott álmok városa hamarosan magyar nyelven is elérhetővé válik. A feltörekvő finn írónő könyvét 2016-ban publikálták először, s a következő hónapban már mi is olvashatjuk.
Egy névtelen szigeten vagyunk hősünkkel, Elianaval, aki elzárva él, s csak nagyon ritkán találkozik bárkivel is. Csendes, mozgalmatlan életét jól felrázza egy néma lány, akinek történetesen Eliana neve van a kezére tetoválva. Eliana ráadásul képes álmodni, ami hatalmas szálka az elnyomó hatalom szemében, így titkolnia kell ezt a képességét. Ahhoz viszont, hogy szembeszállhasson ezzel a hatalommal, s védje magát, s a körülötte lévőket, fel kell vállalnia álmait. Eliana szemén keresztül követjük a cselekményt, miközben egy olyan társadalom rajzolódik ki előttünk, amelyben a félelem és elnyomás állandó szereplőként tűnnek fel.
Míg az első regény inkább a sci-fihez, ez inkább talán a fantasyhoz áll közelebb. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne köze a sci-fi műfajához, sőt! Viszont sokkal több a fantasztikus elem, mint korábban.
A tiltott álmok városa tipikusan az a könyv, amely már az első sorok után magával ragad, és megszünteti körülöttünk a valóságot. Az írónő stílusa lenyűgöző, kerüli a már rongyossá használt metaforákat, s szokatlan módon tárja elénk történetét, zseniálisan képes használni a szavakat és a nyelvet, mint eszközt.
Márciustól már kezünkbe tarthatjuk, addig is érdemes elolvasni az írónő korábbi könyvét, A teamesternő könyvét is.
Nem lenne jó érzés, ha a 2019-ben elsőként olvasott könyvünkben csalódnunk kellene. Éppen ezért, három olyan regényt ajánlunk most, amely biztosan sikert arat majd. Hogy mi erre a garancia? Önök, ti magatok. Hiszen a hármas listát az olvasók által legjobbra értékelt könyveinkből állítottuk össze. Nézzük, melyek ezek:
A könyvet Cory Doctorow írta, 2013 februárjában publikálták, majd a magyar fordítás 2016 tavaszán érkezett.
„A tizenéves Marcus Yallow-t egy San Franciscó-i terrorakciót követően néhány barátjával együtt nyakon csípték a nemzetbiztonsági hatóságok, és csak nehezen ismerték be tévedésüket. A meghurcolt fiú a lázadó tini hekkerek élére állt, és harcot indított a megfigyelés önkényuralma ellen.
Most, évekkel később Marcus egy változásokat ígérő politikus webmestereként dolgozik, biztos állásban Kalifornia gazdasági összeomlása után. Ám amikor felbukkan régi ismerőse, Masha, és kezébe nyom egy pendrive-ot, tele tűzforró információkkal, amelyek átrendezhetik az egész hatalmi struktúrát, Marcusnak döntenie kell: új életét és az anyagi biztonságot választja, vagy visszatér lázadó múltjához, és keresztes hadjáratba kezd az igazság oldalán?”
Az alábbi disztópia a 2012-ben elhunyt Harry Harrison talán leghíresebb műve, amely 1966-ban jelent meg.
„Egy párhuzamos univerzum 1999-ének New Yorkjában emberpróbáló az élet a környezetszennyezés és a túlnépesedés miatt. A vizet adagolni kell, és igazi húst csak a leggazdagabbak ehetnek, a többiek egyen ízű szójakészítményeken tengődnek.
Három ember sorsa fonódik össze ebben a barátságtalan világban: Andy Rusch rendőrnyomozó, Billy Chung, a tajvani utcakölyök és Shirl, egy milliomos bűnöző kitartott szeretője járják haláltáncuk egyre szűkülő köreit a fojtogató tömegben, és csak remélhetik, hogy megérik a közelgő ezredfordulót.”
A kötet 2015-ben került a Galaktika polcára, írója a fiatal finn hölgy, Emmi Itäranta.
„Noria Kaitio tizenéves lány, és a mai Finnország területén él… csak éppen néhány száz év múlva. Az éghajlatváltozás és a globalizáció következményeként új népvándorlás zajlott le, a természeti katasztrófák pedig végérvényesen átrajzolták a Föld térképét. A nyersanyagok elfogyta utáni új világban a fejlett technika eszközei jórészt már feledésbe merültek, és a legdrágább kincs az édesvíz. A rendkívül vegyes népességű Skandináv Uniót könyörtelen katonai diktatúra uralja, mely szigorúan védelmezi az ismert vízlelőhelyeket. Ugyanakkor a lakosság csupán sótlanított tengervízzel olthatja szomját.
Noriára édesapja két örökséget bíz: a kínai teamesterek – a víz őrzői – ősi tudományát, valamint egy senki más által nem ismert édesvízlelőhely titkát. E kettős felelősség nehéz döntések elé állítja a lányt: segítsen faluja szomjazó lakosságán, vagy őrizze tovább tiltott tudását? A helyzet megoldásában jó szolgálatot tehet egy, a múltból származó, rejtélyes tárgy… amennyiben sikerül a titkát megfejteni.”
A teamesternő könyve a maga nyugalmat árasztó címe mögött egy nem mindennapi történetet rejt. Emmi Itäranta 2012-ben írta regényét, melyben egy disztópiát épített fel. Központi témák a hagyomány, kultúra, történelem, tudás, valamint az emberek és környezetük közti kapcsolat.
Főszereplőnk a fiatal Noira, aki apjától eltanulja a tea művészetét. A víz azonban a jövőben hiánycikk, így vele együtt a tea is nagy luxus. Noira családja viszont egy titkos vízforrással rendelkezik, ami később persze bonyodalmat okoz majd.
A víz már-már főszereplővé válik a műben, olyan elem, amely túléli az embert és mindig jelen van az életében. Éppen ezért metaforaként is nagyon jól, hatékonyan működik. Csakúgy, mint a tea. Számos ázsiai kultúrában a teának igen fontos szerepe van, amihez külön szertartás is párosul. Mindehhez pedig a víz elengedhetetlen. A szerzőnek is egy ilyen teaszertartás adta a könyv ötletét, hogy egy vízhiányos jövőről írjon regényt.
Ha kezünkbe vesszük a könyvet és olvasni kezdjük, először csak azt gondoljuk majd: milyen szépen is van megírva. Aztán jön egy-egy erőteljes jelenet, ami ösztönöz, hogy tovább haladjunk a történettel. Ezek a jelenetek nagy hangsúlyt fektetnek a titkokra, emlékekre és a képzeletre. Ez a felépítés tudatos az írónő részéről. Ezek a részek összefüggenek egymással, s nem szabad semmi fölött elsiklanunk.
Emmi rengeteg olyan elemet használ könyvében, amelyek a vizualitás erősségét növelik, vagyis szinte tökéletesen látjuk magunk előtt az eseményeket. Minden szinte filmként vetül elénk, ami nem is meglepő, hiszen az írónő gyermekkori álma az volt, hogy filmekkel fog foglalkozni, ha felnő, továbbá némi színházi tapasztalattal is rendelkezik.
Az írónő zseniálisan ragadja meg az éghajlatváltozás problémáját, ugyanis egy felettébb érdekes történetbe csavarva tárja azt az olvasók elé, hogy elgondolkodjanak a meglévő és a ránk váró gondokon.
November 1-én jelent meg az Egyesült Államokban Emmi Itäranta, A teamesternő könyve szerzőjének második regénye The Weaver címen. Habár az USA-ban most jön ki először Itäranta regénye, mégsem beszélhetünk új megjelenésről. A regény először finnül jelent meg 2015. október 6.-án, ezt követően pedig október 15.-én Angliában, The City of Woven Streets címen.A mostani amerikai megjelenés apropóján nézzük meg, mit is várhatunk az írónő regényétől.
A finn borító
Ez nem A teamesternő könyvének folytatása, hanem egy teljesen új, különálló történetet mesél el. Ennek ellenére minden megtalálható az új regényben, ami Itäranta első művében is. Ismét egy disztópikus világot járhatunk be. A The City of Woven Streets főhőse, Eliana a szövők nagynevű házában éli mindennapjait és gyakorolja a szövők különleges mesterségét. Azonban szörnyű titkot hordoz magában: birtokolja az álmodás képességét, amit a világot jelentő Sziget vezetői károsnak tartanak. Eliana titkát őrizve éli mindennapjait addig, amíg nem találnak egy vérben fekvő eszméletlen lányt a háznál. Támadói megfosztották a lányt a beszéd képességétől, csak egy tetoválás, ami Eliana nevét visel, árul el valamit a különös lányról: valami köze van a szövőhöz. Vajon miért pont Eliana nevét viseli magán a titokzatos idegen? Mi köti őket össze?
Több kritika is Ursula K. Le Guin és Sheri S. Tepper (Land of the True Game-sorozat szerzője, többek között) stílusához hasonlította a The Weavert lírai elbeszélőmódját. Élénk képek és az álmokban elmerülő szépirodalmi igényességgel megírt leírások teszik színesebbé a könyv atmoszféráját. Emellett, ahogy már feljebb szó esett róla, A teamesternő könyvének minden pozitív vonását magán viseli. Ilyen például a világfelépítés: csak lassan bontakozik ki, de Itäranta minden apró részletre ügyel, minden lehetséges aspektust körbejár. Megmagyarázza, miért alakult úgy disztópikus világának sorsa, ahogy – ezzel rengeteg rejtélyről rántva le a leplet. Aztán ez a lassabb építkezés megtörik és egy igazi megdöbbentő kalandba fordul át.
A regényt többek közt dicsérik még a többdimenziós karakterekért, akik szinte életre kelnek a könyv lapjain. A fókusz főleg Elián és a sérült lányon van, az írónő leginkább az ő kapcsolatukban mélyed el, de mellettük még megismerjük a Sziget vezetőinek sötét titkait és motivációit.
Az amerikai (balra) és az angol (jobbra) borító
The City of Woven Streets méltó folytatása egy erős debütálással kezdő életműnek. Élénk képek, költői nyelvezet és mély emberi üzenet jellemzi Emmi Itäranta új regényét. Egy első ránézésre több műfajt ötvöző (konspirációs thriller, disztópia, fantasy) regénynek tűnik, de végül valami eddig nem látott, igazán egyedi dologgá növi ki magát.
A Moly könyves közösségi oldal alapján Hannu Rajaniemi Jean le Flambeur sorozatát és Emmi ItärantaA teamesternő könyve című regényét, a finn sci-fi két kiemelkedő művét nagyon szerette az ottani közönség. Ha nagyon egyszerűsíteni akarjuk ezt, akkor mondhatjuk azt is, hogy itthon szeretik a finn sci-fit. De vajon mit alkottak még az északon élő nép írói a zsánerben? Észtország után egy másik finnugor nép science fiction irodalmába, a finnekébe tekintünk be a Sci-fi a világ körül rovaton keresztül.
Az első sci-fi művek:
Az egyik első finn SF írók egyike: Arvid Lydecken
Csehországhoz hasonlóan Finnországban is messzire nyúlnak a sci-fi kezdetei: már 1883-ban volt finn nyelven íródott, SF-nek nevezhető mű (Evald Ferdinand Jahnsson írása az Aura magazinban). Az első, mai értelemben vett finn science fictionnek Arvid LydeckenMatha kuuhun (Csillagok között, 1912) kisregényét tekintetjük. A történet a még most is távoli jövőben, 2140-ben játszódik, ahol Helsinki marslakók támadásának esik áldozatául. Lydeckent követően más írók is írtak SF-eket, de érdekességként ezeknek volt egy közös eleme: a bolsevik mozgalomtól való félelem. Ilyen regény például Konrad Rehtimäki Ylós kelvetistä-ja (A pokolból felfelé, 1917), Kapteeni Teräs (azaz Jalmari Kara) Suur isänmaa-ja (A nagy szülőföld, 1918) és Aarno Karimo Kohtalon kolmas hetkije (A sors harmadik pillanata, 1926). Azonban a legjobbnak tartott mű ebből a témából H. R. Hali (Rudolf Rikhard Ruth) 1919-es regénye, a Neljännen ulottuvuuden mies (A negyedik dimenzió embere). A történet szerint egy új kémiai vegyületnek köszönhetően az emberek képesek lesznek átlátni, majd keresztülmenni a szilárd anyagokon. Egy másik, hasonló témájú Hali-történetben, a Viimeisellä hetkellä -ben (Az utolsó pillanatban, 1922) egy igen merész szemszögből mesél a Föld lehetséges jövőjéről. Ezt tartják az első modern finn sci-finek, amely jócskán megelőzte saját korát.
A 20. század közepe:
Az igazi sci-fi lázra az 50-es évek elejééig várni kellett, azonban a mai napig is emblatikusnak számító finn SF történet már a 40-es évekre megszületett. Ez az Outsider álnéven író Aarne Haapakarki sorozata, az Atorox. Az első kötet, az Atorox, ihmisten valtias (Atorox, az emberek ura) 1947-ben jelent meg, és további öt részt született a robot kalandjairól. A műnek akkora hatása volt Finnországban, hogy az 1983 óta kiosztásra kerülő finn sci-fi díj is róla kapta a nevét. Ez a Turun sf társaság legrégebbi és rangosabb díja.
Az első Atorox borítója
Atoroxszal nagyjából egy időben jelent meg egy másik érdekes sci-fi regény, Volter Kilpi Gulliverin matka Fantomimian mantereelle-je (Gulliver utazása Fantomimia kontinensére, 1944). A történetben Jonathan Swift jól ismert Gulliverje elhagyja a 18. századot és a jövőbe látogat.A 30-as, 40-es évek sci-fijei közül még érdemes megemlíteni az angol nyelven íródott Sigurd Wettenhovi-Aspa regényt, a The Diamondking of Sahara-t (A Sahara gyémántkirálya, 1935) és a svédül írt Undred från kraterönt (A Krater sziget csodája, 1939), Ole Eklundtól. Még velük egy időben alkotott Martti Löfberg ponyvaíró is, aki számos sci-fivel gazdagította a zsánert, mint például az Osiriksen Sormus (Ozirisz gyűrűje, 1934) című Egyiptomban játszódó időutazós történetével.
A finn sci-fiben 1953 mérföldkőnek számít, hisz ekkor jelentek meg az első lefordított amerikai SF-ek, továbbá ekkortájt épült be a köztudatba a science fiction, mint fogalom. Ezek új lendületet adtak a közösségnek is, egyik példa rá az Otava versenye: irodalmi pályázatot hirdettek olyan elbeszélések számára, melyek a technológia világában játszódó. A sok történet közül Armas J. Pulle Lentävä lautanen sieppasi pojat –ja (A repülőcsészealj elrabolta a fiúkat, 1954) nyert, amiben hangya-szerű marslakók indítanak inváziót a Föld ellen.
A 20. század második fele:
Erkki Ahonen egyik regénye, a Paikka nimeltä Plaston
A nagy lelkesedés a 60-as évekre visszább esett, említésre méltó íróként talán Erkki Ahonent érdemes kiemelni, aki ekkor, majd a hetvenes években alkotta legnagyobb műveit. Érdeklődése főleg a számítógépek világa felé irányult. Egyik regényében, a Paikka nimeltä Plastonban (1986) egy számítógép által irányított bolygóra látogathatunk el. A Tietokonelapsiben (1972) egy emberi embrió kivágott agyrészét egy számítógéppel kötnek össze. A Syvä matkaban (1976) már nem a számítástechnikáé a főszerep, de szintén egy érdekes ötlettel játszik el Ahonen: milyen is lenne egy tudatos faj fejlődése egy másik bolygón.
Ahonen kortársai közül még érdemes kiemelni Riso Kavanne Viimeinen uutinen-jét (A legfrissebb hírek, 1970), ahol a közeli jövő politikai változásait vázolja fel, de nem szabad megfeledkezni Bo Carpelan Rösterna i den sena timmen (Késő órai hangok, 1971) című regényéről sem, amiben az író a nukleáris háborút a lakosság személyes érintettségén keresztül mutatja be.
Hannu Salama
A 80-as években indultak azok az írók, akik a mai napig alkotnak a zsánerben. Közülük a legkorábban indultak Jukka Pakkanen, Hannu Salama, aki eredetileg inkább szépirodalomban alkot (pl. Szent Iván-éji tánc), Kari Nenonen és Pekka Virtanek. Számos, néha meghökkentő ötletekből írták meg sajátos SF-üket. Pakkanen legismertebb írása, a Auruksen tapaus (Aurus ügye, 1980) egy teljesen egyedi jövőképet mutat be, Salama Amos ja saarelaiset ja (Amos és a szigetemberek, 1987) egy tömör történeten keresztül mesél a III. világháborút követő eseményekről, Kari Nenonen Messias (Messiás, 1989) című művében pedig Jézus Krisztust klónozzák a torinói lepelből.
Napjaink írói
Szerencsére a finn írók a mai napig lelkesednek a sci-fiért és születnek a jobbnál jobb regények, melyek közül néhány már mi hozzánk is eljutott. Ilyen a bevezetőben említett Hannu Rajaniemi és Emmi Itäranta, de nemzetközileg szintén ismert Johanna Sinisalo, Avi Tervonen, Eeva-Lüsa Tehumen, Anne Leinonen és Risto Isomäki (Elsodort világok).
Johanna Sinisalo
A felsorolt írók többsége először antológiákban bukkantak fel. Egyik ilyen az Atoroxin perilliset (Atorox örökösei, 1988), de a Jäinen vaeltaja (Jégvándor, 1986) is számos tehetséget sorakoztatott fel. A későbbiekben leginkább Johanna Sinisalo tudott komoly szakmai sikereket is elérni: eddig összesen 7 alkalommal nyert Atorox-díjat, első regénye, a 2000-ben megjelent Ennen päivänlaskua ei voi (angolul Herber Lomas fordításában, Not before sundown címen érhető el) a Finlandia-díjat, Finnország legrangosabb irodalmi díját is megkapta. Azonban tehetségét nem csak otthonában, de külföldön is elismerték: 2004-ben a Not before sundownért James Tipree Jr.-díjat kapott, Baby Doll című novellájáért pedig jelölték Nebulára és Theodore Sturgeon-emlékdíjra is. Sinisalót itthon Galaktika 102-ben olvasható Éjvíz (Yövesi, 1988) és Hanna (1988) írásai végett ismerhetjük.
Egy másik nemzetközileg is ismert finn írót, Hannu Rajaniemit talán nem kell bemutatnunk, hisz a Kvantumtolvaj (2010) és annak folytatásait olvastuk, de minimum hallottunk róluk. Elismertjégéhez talán az is nagyban hozzájárul, hogy angol nyelven alkot, de ez az áttörő sikerhez nem elegendő. Először a Deus Ex Humine című írása miatt figyeltek fel rá, amit a Nova Scotia: New Scottish Spaculative Fictionben (2005) publikáltatott. A kötetben olyan fantasztikus történetek szerepelnek, amelyekben a modern férfi és nő az északi mitológia helyeivel és figuráival néznek szembe pszichikai szinten.
Hannu Rajaniemi és a Jean le Flambeur sorozat
Rajaniemi 2010-re már saját regénnyel, a Kvantumtolvajjal jelentkezett. A könyv egy olyan világba kalauzolja az olvasót, ahol a Naprendszert mesterséges intelligenciák és az ő avatárjaik uralják. Itt él Jean le Flambeur (neve Jean-Pierre Melville rendező film noirjára, a Bob le Flambeurra utal) tolvaj is, aki gondolatokat, ékszereket és titkokat lop. Munkája nem veszélytelen, egy félresikerült akciót követően virtuális börtönbe is kerül. Egy fiatal lány képében érkező véletlen incidensnek köszönhetően kiszabadul, de igazi kalandjai csak ekkor kezdődnek el. Ebben az első ránézésre is kalandos regényben Rajaniemi egy összetett történetet ad nekünk, melyben rengeteg SF olvasóknak való csemege van. Például a Kvantumtolvaj, és a további folytatások (Fraktálherceg, A kauzalitás angyala) több alműfajt, mint az űroperát, a cyberpunkot és a hard sci-fit is feleleveníti, de az író foglalkozik a poszthumán evolúcióval is. Egy ilyen különleges mű nem kerülhette el a kritikusok figyelmét sem. Az első rész nagy sikereket ért el: 2012-ben elnyerte a Tähtivaeltaja-díjat, 2011-ben Locus-díjra és John W. Campbell-díjra is jelölték. A második részt, a Fraktálherceget szintén jelölték Campbellre.
Emmi Itäranta
Emmi Itäranta kortársaihoz hasonló nagy sikereket ért el első regényével, A teamesternő könyvével (Teemestarin kirja, 2012). A művet Kent egyetemén kezdte írni egy kreatív írás szeminárium keretén belül. Párhuzamosan dolgozott a finn és az angol kéziraton, 2011-ben végül beküldte a finn változatot a Teos kiadó Fantasy és Sci-fi irodalompályázatára. Itt az ő írását választották a legjobbnak, 2012-ben ki is adták. Finnországban hamar sikert aratott a regény, megnyerte a Kaleni Jäntti és a Nuori Aleksis-díjat. Az angol nyelvű megjelenés sem váratott magára sokat: 2014-ben jelent meg a HarperCollinsnál. A teamesternő könyve az angol nyelvterületeken is hamar a kritikusok figyelmének középpontjába került: jelölték Philip K. Dick-díjra, Golden Tentacle-re és Arthur C. Clarke-díjra is. További más országban is megjelent a regény: jelenleg 14 nyelven olvasható.
A teamesternő könyve finn kiadása
Maga a történet egy olyan jövőben játszódik, ahol a víz jelenti a legnagyobb kincset. A főszereplő, Noria kivételezett helyzetben van: apjának, a teamesternek köszönhetően nem kell vízhiánnyal küzdenie a lánynak és családjának a titkos forrásuknak köszönhetően. Azonban a történet előrehaladtával Noria kegyetlen választás elé kerül: jövőbeli teamesternőként védelmezze ősei titkát vagy segítse az egyre sanyarúbban élő falusiakat? A regényben szereplő szigorú és kegyetlen diktatórikus világot átitatja a teakészítés mágikus hagyománya. Szinte érezni, ahogy a teagőz, a tealevelek és az édes sütemények illata beburkolja Noria családjának világát, így védelmet adva nekik a politikai erőkkel szemben – ez is bizonyítja, hogy Itäranta milyen mesterien képes hangulatot teremteni. Emellett a történet ellen sem lehet kifogásunk, hisz olyan, mint a teamester mozdulatai a teakészítés szertartása alatt: kimért és sallangoktól mentes. Az írónő fokozatosan vezet be minket az általa elképzelt jövőjébe, csak akkor fedi fel a főhőst gyötrő titkokat, amikor elérkezett az ideje. Azonban a várható második kötetre is hagy elég izgulni valót Itäranta, így várhatóan az első részhez hasonlóan izgalmas lesz.
Kívülállóként, azaz nem finnként úgy látom, hogy a finn science fiction számtalan érdekes, olykor olyan ötletekkel van tele, amelyekre irigykedhetünk, hogy miért nem nekünk jutottak eszünkbe (persze ha írói ambíciókat dédelgetünk). Habár a klasszikus műveket nem olvashattuk magyarul, reméljük, a mai írók már eljutnak hozzánk is. Eddig jól haladunk, hisz legalább négy finn írótól érhető el itthon sci-fi. Reméljük, ez a szám csak növekedni fog a jövőben.
Ahogy a regény szlogenje is tartja: vannak titkok, amelyeket egyszerűen muszáj elárulni… Megérkezett Emmi Itäranta finn írónő Philip K. Dick- és Arthur C. Clarke-díjra jelölt disztópiája, A teamesternő könyve a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban, a Metropolis Media gondozásában.
A pár száz év múlva a világban az erőviszonyok és erőforrások átrendeződését követően a tudás az egyetlen fegyver, ami egy kis reményt adhat a hatalommal szemben.
Noria Kaitio tizenéves lány, és a mai Finnország területén él… csak éppen néhány száz év múlva. Az éghajlatváltozás és a globalizáció következményeként új népvándorlás zajlott le, a természeti katasztrófák pedig végérvényesen átrajzolták a Föld térképét. A nyersanyagok elfogyta utáni új világban a fejlett technika eszközei jórészt már feledésbe merültek, és a legdrágább kincs az édesvíz. A rendkívül vegyes népességű Skandináv Uniót könyörtelen katonai diktatúra uralja, mely szigorúan védelmezi az ismert vízlelőhelyeket. Ugyanakkor a lakosság csupán sótlanított tengervízzel olthatja szomját.
Noriára édesapja két örökséget bíz: a kínai teamesterek – a víz őrzői – ősi tudományát, valamint egy senki más által nem ismert édesvízlelőhely titkát. E kettős felelősség nehéz döntések elé állítja a lányt: segítsen faluja szomjazó lakosságán, vagy őrizze tovább tiltott tudását? A helyzet megoldásában jó szolgálatot tehet egy, a múltból származó, rejtélyes tárgy… amennyiben sikerül a titkát megfejteni.
A finn írónő hazájában pályázatnyertes első kötete rövid idő alatt példátlan népszerűségre tett szert, angol fordításban is megjelent, sőt rögtön jelölték a rangos Philip K. Dick- és Arthur C. Clarke-díjakra. Stílusát kritikusai Margaret Atwoodéhoz és Ursula K. Le Guinéhez hasonlítják.
először, s a következő hónapban már mi is olvashatjuk.
