A cseh sci-fivel megkezdett cikksorozatunk, a Sci-fi a világ körül most Argentínába látogat, hogy megtudjuk, Jorge Luis Borgesen kívül kit is érdemes ismerni ebből az országból. A jövőben további segítséget nyújt ebben a MetaGalaktika 12.
Kezdetek
Az argentin sci-fi szinte a független Argentínával egyidős. 1816-ban, néhány héttel az ország függetlenedése után a La Prensa Argentina folyóiratban megjelent a Delirio (Delírium) című novella. Habár szerzője ismeretlen, a mű mégis a zsáner alapja lett. Hatására több, mint 50 sci-fi jellegű írás született a 19. században. Közülük az egyik legkiemelkedőbb Edward L. Holmberg regénye, a Viaje maravilloso del señor Nic-Nac (Nic-Nac úr fantasztikus utazása, 1875). A történetben egy Nic-Nac nevű doktor és annak német médium barátja, Friedrich Seele együtt utaznak a Marsra. Nic-Nacnak teljesen más problémái vannak az új bolygón, mint amilyeneket más marsi történetekben olvashattunk. Nem törődik a kolonizálással vagy az őslakók felfedezésével. Számára sokkal fontosabb megismerni és elnevezni a földrajzi jelenségeket és azon aggódni, hogy az esetleges itt élők kannibálokká válhatnak. Holmberg írása persze nem csak a doktor különös aggodalmaiból áll: ahogy a cím is utal rá, fantasztikusabbnál fantasztikusabb kalandokat él át a Marson.
Holmberg további, említésre méltó írása a Horacio Kalibang o Los autómatas (Horacio Kalibang vagy Az automaták, 1879), novelláit pedig a Cuentos Fantásticos (Fantasztikus mesék, 1957) gyűjteményben olvashatjuk.
Nic-Nac úr képregényként
A 20. század első fele
A századfordulóval sem csökkent a lelkesedés a science fiction iránt. Számos tehetség került ki a 20. század első feléből: Macedonio Fernández, Horacio Quiroga, Roberto Arlt, Leopeldo Lugones és az itthon jól ismert Jorge Luis Borges (1899-1986) is. Ezek a szerzők nem kifejezetten SF írók, de mindannyian írtak a zsánerben és hatással voltak a későbbi alkotókra. Itthon leginkább Borges sci-fi jellegű munkáit ismerhetjük. A Galaktika olvasói talán ismerhetik a Tlön, Uqbar, Orbis Tertius című novellát (Galaktika 17), de Ficsor Zoltán szerkesztésében készült X Magazinban is jelentek meg Borges írások (Ét tigrisek és 1983. Auguszus 25.). Műveiben visszatérő jelképek a tükör, a labirintus, az idő és a térkép. Ezeknek a használata, továbbá sajátos metafizikája később olyan írókra voltak hatással, mint Philip K. Dick, Kurt Vonnegut vagy Gene Wolfe.
Jorge Luis Borger
Ebben a részben érdemes még megemlíteni Adolfo Bioy Casarest (1914-1999) is, akinek, többek között, köszönhetjük a Morel találmányát (La invención de Morel, 1940). A történet egy olyan gépről szól, ami képes az ember életének egy darabját előhívni, ezzel lehetővé téve a halhatatlanságot. Ahhoz, hogy ezt a mesterséges életet valaki elérhesse, le kell mondania valódi életéről. Casares műve szerepel az 1001 könyvlistán és a jól ismert Lost sorozatot íróit is inspirálta.
A második fél
Argentínában a 60-as éveket az Antológiák idejének is nevezik. Az első gyűjteménynek nevezhető kiadványok már az 50-es években megjelentek. Egyik ilyen a Más Allá (Túl), ami először jelentette meg argentin szerzők SF novelláit. A magazin 48 számot ért meg, és ennek révén indult el Argentínában az úgy nevezett sci-fis fandom. Ezt követően jöttek a már említett antológiák, mint az Eduardo Goligorsky által szerkesztett Los argentinos en la Luna (Argentinok a Holdon, 1969). Az antológiák mellett új írók is utat törtek maguknak. Két kiemelkedő név Angélica Gorodischer és a már említett Eduardo Goligorsky.
Goligorsky első sci-fis írása a Memorias del Futuro (A jövő emlékei) 1966-ban, de sikert A la sombra de los barbadossal (A barbárok árnyéka alatt, 1977) ért el. Ebben a művében sajátos módon tárja fel az emberi társadalom elsorvadását, megmutatja, miként is süllyedhetünk vissza a barbárságba. Továbbá ő azon kevés argentin szerzők egyike, akire nemzetközileg is felfigyeltek: a When the Birds Die (Mikor a madarak meghalnak, 1967) az amerikai Magazine of Fantasy and Science Fiction-ben is megjelent. A készülődő új MetaGalaktikában is olvashattok tőle történeteket.
Ennek az időszaknak a másik jelentős SF írója Angélica Goredischer. Habár első sorban nem sci-fi író, neve mégis ezzel a zsánerrel fonódott össze. Műveit sokszor Jorge Luis Borges és Italo Calvino írásaihoz hasonlítják, de együtt emlegetik a mágikus realizmus nagy mesterével, Gabriel García Marquezzel és Mario Vargas Llosával is. Goredischer első regénye az Opus dos (Opus 2, 1967), később nagyobb figyelmet 1977-ben kapott a Casta Luna Electronica gyűjteményéért, aztán pedig a Trafalgar (1979) regény hozott számára sikert. A nemzetközi elismerést a Kalpa Imperial-sorozat (1983) jelentette (16 díjat tudhat magáénak), amit pedig nem akárki fordított angol nyelvre, mint Ursula K. Le Guin. A több szálon futó cselekmény egy névtelen uralkodó örökös felemelkedését és bukását meséli el. A koldusból király, a demokratából diktátor lesz, a történelem pedig legendává válik ebben a tündérmeseszerű, de igen komor világban.
A Kalpa egyik argentin borítója
Az új generáció
Az argentin sci-fi úgy nevezett új generációja a 70-es évek végén jelent meg az El Péndula (Pendulum) gyűjteményben (Marcial Sonto szerkesztette). Itt tűnt fel Elvio E. Gandolfo, Eduardo Abel Giménez és Carlos Gardini. Az új generáció legjelentősebb írójának Carlos Gardinit tartják. Első gyűjteményes kötete a Mi cerebro animal (Állati agy, 1983) volt, amit elég hamar a Primera línia (Első vonal, 1983) követett. A két kötetben szereplő történetek sokkal közelebb állnak a hagyományos sci-fihez, mint a 60/70-es évek nagy íróié. Első irodalmi sikerét azonban nem ezeknek a köteteknek köszönhetni, hanem a Primera línia novellának, amivel megnyerte a Círculo de Lectores versenyét 1982-ben. A zsűri tagja volt Borges és José Donoso is. Gardini még a mai napig is alkot, 2010-ben is jelent meg egy weird fiction regénye, a Tríptico de Trivídad (Trividad oltára).
Carlos Gardini
Habár Argentinában mindig nagy népszerűségnek örvendett a science fiction, a 90-es évekre a kiadások száma mégis csökkent. A kevés megjelent mű közül említésre méltó Carlos Chernov Anatomía humanája (Emberi anatómia, 1993) és Eduardo Blaustein Cruz diabloja (1997). Azonban ez a rövid visszaesés nem tartott sokáig: a 2001/2002-es gazdasági válság után újra erőre kapott a sci-fi. Megjelent a színen Pedro Mairal, Rodolfo Fogwill és Alejandro Alonso. Habár Fogwill már nem folytatja extrém vízióinak kifejtését (2010-ben hunyt el), a jövőben érdemes lesz figyelni Mairal és Alsonso műveire.
Ha esetleg kedvet kaptál az argentin sci-fihez, segítheted a Galaktikát az új MetaGalaktika kiadásában, de ha erre nincs lehetőség, akkor várd velünk együtt az új MetaGalaktikát.
