2015-ben az USA híressé vált a politikai korrektség mozgalmáról, ami miatt gyakorlatilag senki nem mondhatott semmit anélkül, hogy valaki ne sértődött volna meg. A South Park című felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat legújabb évada tökéletesen nekimegy ennek a kampánynak. A sorozat többek között kiparodizálja a védett térnek (safe space) nevezett képzeletbeli határvonalat, amit, ha átlép valaki – persze csak szavakkal – sérelem lesz a vége. Ezek mellé társult még a test-szégyen (body shame) és a közösségi média negatív szerepe is, ami mellett a híresen szarkasztikus sorozat képtelen volt elmenni. És, hogy ennek mégis mi köze van a vörös ruhába bújt anti-hősnek? Csupán annyi, hogy őt mindez nem érdekli, és mindenkinek beszól, akinek csak lehet.
Deadpool karakterét legelőször 1991-ben vetették képregényre, azóta átment néhány változáson, és sikert sikerre halmoz a rajongók körében. Ezzel ellentétben mégis azt kell mondani, hogy egy vékonyabb réteget képviselt a szókimondó figura, hiszen számos olyan dolgot tett, mondott, ami miatt durván korhatáros volt a képregény. Az imidzsét, amit nagy nehezen felépített, sikerült totálisan lerombolni: mikor megjelent az X-Men kezdetek: Rozsomák (nem, képtelen vagyok Farkasnak nevezni) című moziban egy bevarrt szájú pacák, aki még hírből sem hasonlított a nagyszájú bunkóhoz, akit ismerünk. Egyébként azt a Deadpool-t is Ryan Reynolds alakította.
„Ilyen szuperhős még nem volt” – hirdeti egy plakát a filmet. Nos, tényleg nem! A kezdeti infók miatt volt okunk félni egy picit, hiszen a jogok ugyanannak a stúdiónak a kezében vannak (20th Century Fox), mint az X-Mennek, és a Fantasztikus Négyesnek. Az utóbbiról sajnos tudjuk, hogy sült el… De aztán elkezdetek terjedni a jobbnál jobb hírmorzsák a készülő Deadpool mozi kapcsán. Ryan Reynolds maradhatott Wade Wilson szerepében, láttunk egy koncept-videót Deadpool-ról, amint éppen „igazságot oszt”, és ami talán a legfontosabb: korhatárosra tervezték a filmet. Ez volt talán a mondat végére a pont, hiszen Deadpool káromkodás, vagy kaszabolás nélkül olyan, mint mondjuk a The Walking Dead zombik nélkül.
Sikerült annyira karakterhűen ábrázolni az ex-zsoldost, amilyet még MARVEL filmnél nem láttam. Annyira pörgősen osztotta a lövéseket és ezzel párhuzamosan a beszólásokat, hogy két nevetés között alig jutott szünet pihenésre. Minden egyes jelenet tökéletesen épült a másikra, a visszaemlékezések után szó szerint rögtön visszarakta a nézőket a film az akció közepébe. Nem volt fölösleges jelenet, mindennek megvolt a helye. A párbeszédek dinamikusak, nem csak odamondják a karakterek a szövegeiket, és arra kapnak egy reakciót, hanem tényleg élnek a dumák, ami nagyon fontos egy ilyen filmnél.
Minden benne volt, amit elvárhattunk. Idétlen humor, rengeteg politikailag nagyon is inkorrekt beszólás, repülő végtagok, és a kismillió pop-kulturális utalás és easter egg, amik észrevételénél most nem egy elismerő széles mosoly ült ki a nézők arcára, hanem könnyezős röhögés.
A filmet úgy rendezhette meg Tim Miller, kinek tulajdonképpen ez az első mozija, hogy Deadpool az X-Men univerzumban marad. Ez a továbbiakra nézve is izgalmasnak hangzik, hiszen nem egyszer találkozik Wade a képregényekben a többi mutánssal. Persze ebben a moziban is segítségére lesz két X-katona. Egyikőjük Kolosszus, akit jól ismerhetnek a rajongók (bár e filmben kicsit túltolták a szerepét, önmagából jócskán kifordítva), illetve Negaszonikus Tinitorpedó, akinek már csak a neve megér egy misét.
A Deadpool film, és a karakter egy pillanatra sem veszi komolyan magát. Tudja, hol a helye, mit csinál, és nem próbál fölösleges morális feljebbjutást produkálni, hanem úszik tovább az árral. Deadpool maga a megtestesült antihős. Gyilkol, noha imádja ezt tenni, mégis csak a rosszfiúkat kapja el. Profi harcos, regenerálódik, testrészeket növeszt újra, és nem hallgat senkire. Nem akar beállni semmilyen táborba, hogy hősködjön. Őt saját érdekei vezérlik, nem fejlődik sehova, nem válik a szadista bunkóból jófiú. És ez így van rendjén – legalábbis Deadpool részéről.
Aki nincs otthon a képregények világában, sem úgy egyáltalán MARVEL filmek terén, annak is tökéletesen élvezhető a mozi. Deadpool háttértörténete is kiderül, levezetik, miért öltözik vörös ruhába, de fölösleges flashbackek nélkül élvezhetjük átalakulását. Természetesen, ahogy fentebb írtam, vannak visszaemlékezések, de csak annyi, amennyi elég ahhoz, hogy térben, s időben el tudjuk helyezni a Wade Wilsonból vált Deadpoolt.
Talán, ami a legfontosabb Deadpool világáról, hogy olyannyira nem beszámítható a fickó, hogy még képes a negyedik fal ledöntésére is; azaz kitekint a nézőre a vászonról (ahogy a képregényben és a videojátékban is). Teljes mértékben tisztában van azzal, hogy képregény karakter, és egy csomó jelenetnél magához a nézőhöz szól, ezzel felállítva egy roppant paradoxont, de annál több röhögésre adva okot.
Ez nem csupán egy odavágós egyszerű vígjáték. Ez a film paródiája a képregényeknek, és magának Hollywoodnak is. Ryan Reynolds saját magát is cikizi, nem is egyszer. Előző félresikerült szerepeit sikerült kinőnie, és egy rossz viccként emlékezhet rá… vagyis a Deadpool filmben igenis jó viccként jött le.
A néző semmiképp ne várjon egy megszokott giga-mozit. Itt nem az epikus harcokon, karakterfejlődésen és nagy horderejű mondanivalókon van a hangsúly. Ennek ellenére látványos, szinte autentikus a környezet, és néha már alig lehet megmondani egy-egy jelenetről, hogy CGI, vagy tényleg megcsinálták, annyira belesimul a hangulatba. A zenék lehettek volna kreatívabbak, de azt hiszem egy tökéletes 90-es évek atmoszférát kölcsönzött ezzel a filmnek, ami még tovább görgette a poénáradatot.
A 16-os korhatár viszont szerintem kevés. Emlékszem, pár éve rengeteg sorozat, film került a 18 pluszos rétegbe, amiket azóta a tévék néha 12-es korhatárral adnak. Hogy ennek mi állhat a hátterében, hosszasan lehetne fejtegetni, de mégis úgy éreztem a Deadpool során, a 16-os besorolás kevéske. Nem a káromkodások miatt, mert azok nem hiányoznak már semmiből, hanem a vizuális elemek miatt lennének fenntartásaim. Ha például beül egy konzervatívabb szülő a gyerekével, aki még nincs tizennyolc éves, abból bizony komoly viták lehetnek. A végtagok úgy repkednek, mint morzsaszóráskor a galambok. Az agyak loccsannak, kardok suhognak, pisztolyok dörrennek, és mi ezt tökéletes közelségből, esetenként lassítva láthatjuk.
Összegezve tehát a Deadpool talán az évtized vígjátéka lehet. Komédia szempontjából nem durvább, mint társai, sőt! A mostanában megjelenő vígjáték filmek inkább túlzottan alpári minőségben forognak, mintsem kacagtató szórakozásként, amitől inkább érzi kínosan feszengve magát a néző. Deadpool tényleg egy bunkó szocio- és pszichopata őrült, de valamiért szerethető, és van benne valami plusz, ami miatt nem is akarjuk, hogy más legyen.
A szinkron jó volt, bár a szóviccek miatt érdemesebb eredeti hanggal nézni. A színészi munka kiváló, érezhető a több éves gyakorlás, a vágy, hogy megfeleljenek a rajongóknak és a közönségnek. Azoknak tudnám ajánlani, akik nem riadnak vissza a fent említett nagyon is vizuális jelenetektől, és készen állnak egy agyament, eszelős vígjátékra.
Aki még jobban elmerülne Deadpool kalandjaiban, nyugodt szívvel tudnám ajánlani a 2013-ban elkészült videojátékot, ami legalább annyira őrült, mint a film… csak hosszabb.
