Batman és Superman. Minden ínyenc igényét kielégítő filmalapanyag, ezt kapta meg Zack Snyder – akit nyugodtan nevezhetünk szuperhős- és képregényspecialistának, elnézve eddigi filmes munkásságát és jövőbeni terveit. A két meghatározó szuperhős mellé a Warner Brothers 200 millió dollárt is hozzávágott Snyderhez, aki összeugrasztotta a DC képregénykiadó két zászlóshajóját a mozivásznon egy kukiméregetés erejéig. Ez az alaptörténet elsőre nem hangzik túl erősnek, azt mondanánk, hogy annyi esélye van Batmannek Superman ellen, mint Buster Douglasnek Mike Tyson ellen. Ezek alapján, minden lehetőség adott, hogy Snyder, J.J. Abrams módra kihasználja a két legendát és iszonyúan elszúrja filmet. Ez végül csak félig sikerült neki: és erős a gyanú, hogy a félsiker még csak nem is az ő hibája.
A szereplőválogatásokon remek munkát végzett a stáb: Ben Afflecknek jól áll Batman (úgy látszik, a hanyatló színészkarriereknek jót tesz a szuperhőspáncél), persze ezekben a denevérjelmezekben a 60-as évek totyakos Batmanje (Adam West) is istenien nézne ki. Henry Cavill acélarcán és tökéletes frizuráján felül semmit nem kíván Superman karaktere – ezeket végig következetesen képes hozni. Jesse Eisenberg, Hollywood legidegesítőbb fejű – és a mozi alapján a legnagyobb lábú – színésze a Zombileand után ismét testhezálló szerepet kapott, hibátlan választás lehetett volna, ha nem játssza túl a Lex Luthorba oltott Jokert. Az igazi parádét a mellékszereplők hozzák: Amy Adams (Lois), Laurence Fishburne (Perry) és Jeremy Irons (Alfred), sőt még a munkás énjét levetkőzni nem tudó Clarke papa szerepében, Kevin Costnernek is van valami bája.
Jellemfejlődés, motivációk tekintetében próbál újat hoznia a rendező: a nyitójelenetben Bruce Wayne tehetetlenül figyeli, ahogy Superman a feje felett küzd Zod tábornokkal (Acélember finálé), szembesülve azzal, hogy milyen kis pont ő a gigászok csatájában. Bár nem várunk a Trónok Harcához mérhető jellemfejlődést (-változást), de a végül a ziccerek kimaradnak.
És éppen ezzel, a kimaradt ziccerekkel lehet a legjobban jellemezni a mozit. A párbeszédeket agyonvágó apró poénok ugyan elmaradnak, de a Marvellel való kukiméregetés nem. A DC jelentős lemaradásban van a konkurenssel szemben, rohamléptékkel kell építeniük az univerzumot a filmvásznon, addig, amíg a téma iránt van érdeklődés a nézők részéről. Ennek az erőlködésnek a terméke a filmben megjelenő Wonder Woman. A személyében egyszerre jelenik meg az a bicskanyitogató, filmes prostitúció, amit manapság művel Hollywood a női mozilátogató kedvéért, és a folytatás előkészítésének jelensége. Ha Wonder Women jeleneteit Snyder a karakterekre és a történetre fordíthatta volna…
Ezzel együtt – a Warner póráza végén – a rendező mindent megtett, hogy szórakoztató történetet készítsen. Na, ez nem az a film, ami után még percekig lenyűgözve ülünk a moziban és a stáblistán szereplő magyar neveket nézzük, de mindenképpen tisztes iparos munka – még egy kicsit több bátorság kellett volna. Még inkább hosszabb póráz.
Szilvási György
