A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. A következő szeptemberi könyvünket, a Rómeó és Júlia 2300-at Barna Otília fordította, aki Ondřej Neff kapcsán került közel a science fiction fordításhoz. Vele beszélgettünk.
Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
Mindig is jó volt a viszonyom az idegen nyelvekkel és az irodalommal, úgyhogy ez valahogy magától alakult így. Többek között például az első munkámnak köszönhetően, amikor egy cseh zenész barátom kiadott egy rövid elbeszélést, és megkérdezte, hogy nem akarom-e lefordítani. Mivel szívügy volt, akartam, és kerestem is kiadót, aki megjelentette. Egy kis, sárga könyvről van szó, Filip Topol: Ékszerész Károly útja Korzikára.
Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
Nem vagyok megszállott sci-fi rajongó, úgyhogy nem emlékszem pontosan a kezdetekre. Valahol a Vissza a jövőbe és a 8. utas a halál magasságában történhetett gyerekkoromban. Meg nagypapám könyvtárában is találtam érdekes dolgokat.
Kedvenc könyv és film a zsánerben?
A „kedvenc”-cel kezdődő kérdések mindig zavarba hoznak, mert elég nagy a skála, de például a könyvek közül eléggé megfogtak Andreas Wilhelm regényei, amik, ha jól tudom, magyarul nem jelentek meg. Misztikusabb vonal, hozzám ez áll közelebb. Ami a filmeket illeti, ilyen például a 12 majom vagy a frissebbek közül az Érkezés, ami fordítóként különösen érdekelt.
Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
A Metropolis kiadó keresett meg két éve, hogy fordítsam le Ondřej Neff: Sötétség című könyvét.
Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
Jellegzetességekről mindenképpen. Az egyik ilyen, hogy Google-barátom nélkül nem állnék neki sci-fit fordítani, annyi műszaki és tudományos dolognak kell utánanézni. Aztán, mikor az ember végre megfelelő szintre tornázta ismereteit az adott területen, jöhet a következő forduló: megtalálni a kifejezés magyar megfelelőjét, vagy ha szükség van rá, kreálni egyet.
Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Rómeo és Júlia 2300) fordításánál?
Páral, a szerző Vegyipari Főiskolát végzett, úgyhogy fuldokoltam a különböző létező és nem létező vegyületekben, kémiai folyamatokban, eljárásokban, de szerencsére az ilyen jellegű kihívásokat mindig is szerettem. Nehezebb volt az író kacifántos nyelvezetével azonosulnom. Többnyire fiatal kortárs szerzőktől fordítok, akik fölösleges csipkék és pátosz nélküli minimalista nyelvezetre törekednek, ezáltal természetesként hatnak, ezzel szemben Páral esetében helyenként az volt az érzésem, hogy a szerző hiúsági kérdést csinál a stílusból.
Olvasóként hogy tetszett a könyv?
Olvasóként nem olvastam. Ha tudom, hogy fordítani fogom, egyszerűen nem megy.
A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
Ez olyan, mintha egy kiadós ebéd után arról kellene beszélnem, hogy mit kérek vacsorára. Nem tudom, tele vagyok, lehet, hogy nem is vacsorázok… 🙂
