November 19-én kerül a magyar mozikba Az Éhezők Viadala sorozat negyedik filmje, A kiválasztott – befejező rész címmel. Megnéztük, és megpróbáljuk összefoglalni (spoilerek nélkül), hogy a film mitől számít szenzációsnak, illetve kik fognak csalódni benne.
Mint sok esetben, most is csalódni fog az, aki mindent látni akar a könyvből. Nem mintha jelentős tartalmi eltérés lenne, hanem mert egyszerűen például egy karakter jellemének az érzékeltetésére kevesebb idő áll rendelkezésre a filmben. Ezzel együtt gondolatilag a könyvhöz hasonlóan mély, helyenként hangulatilag éppoly emelkedett, egész végig jól felépített és követhető.
Ugyanakkor a gondolati mélység miatt pedig azok csalódhatnak, akik egyszerű, pörgős és akciódús filmre számítanak. Persze ebből a szempontból sem nevezném unalmasnak a cselekményt, de sokkal fontosabb, hogy ideológia és filozófia szempontjából annyira többrétegű és mély, hogy tanítani lehetne. Akinek nincs kedve gondolkodni film közben és után, vagy a valódi konfliktust a harcjelenetekben keresi, az sokat nem vesz észre a Kiválasztott valódi értékéből.
Figyelem, cselekménydarabkák következnek!
Az alaphelyzet ugye az, hogy a Kapitólium és a Második Körzet (ami a békeőröket, és a fegyvereket biztosítja a Kapitólium számára) hadban áll a többi körzettel. Anélkül hogy belemennék a tényleges részletekbe, a felvetődő kérdés az, hogy meddig lehet elmenni egy háborúban, hogy a cél szentesíti-e az eszközt? Katniss szerint a válasz nem, és e szerint is cselekszik, és demonstrálja, hogy a helyes ideológia, a helyzet teljes és megfelelő átlátása sokkal fontosabb, mint mondjuk a harcászati képességei.
Miután rávilágít, hogy nem lehet elvakultan lázadni, érdemes azt is megvizsgálnunk, hogy mi az a szerep, amit szánnak neki (a forradalom csinos pofija) és hogy ő ezt mennyire fogadja el. Elindul egy egység részeként jóval a frontvonal mögött, és bár a csapat korábbi győztesekből, a 13. képzett katonáiból, és a mentálisan kissé instabil, de azért jólelkű, és könnyedén motiválható Peeta-ból áll, a feladatuk gyakorlatilag az, hogy kisfilmeket készítsenek a lázadók lelkesítésének céljából. Persze nem teljesen veszélytelen vállalkozás, mivel a kapitólium játékmesterei aktívak, így gyakorlatilag olyan mintha még mindig viadal lenne, és az aréna Katnissel mozogna, de ez már neki hazai pálya, a nézők meg legalább nem unatkoznak.
Minket talán kevésbé ér váratlanul, mint Alma Coin elnöknőt, de a poszátának saját terve van, és filmforgatás helyett Snow megölésén jár az agya. Egy valódi szabad akarattal rendelkező, kompetens női karakter pedig önmagában példaértékű, és ezért elgondolkodtató. Az önállósága és az ideológiai tisztánlátása együtt az, ami megvédi őt attól, hogy a bosszú elvakítsa, egész Panemet pedig attól, hogy valódi változás helyett a régi rendszer maradjon meg néhány dolog átcímkézése, és a régi hatalmi pozíciók betöltése után. Amiért a leginkább szerethető a karakter az az, ahogyan megszegi a játékszabályokat. De ezek a kihágások minden esetben jól megfontoltak és szükségesek. Katniss pedig azért csinálja őket, mert tisztában van vele: „Vannak sokkal rosszabb játékok.”
