A tavalyi év nagyon izgalmas volt a mozis videojáték adaptációk tekintetében. Maga a mozis adaptálás folyamata rendkívül gyakori, sőt manapság már azt is el lehet mondani, hogy több sikerkönyvet visznek vászonra, mint eredeti filmnek szánt forgatókönyvet, de ez nem is csoda. Egy-egy könyvkiadás után már keletkezhet egy nagyobb befogadó közönség, akiknek ha nem is tetszett a könyv, akkor is elmennek, mert hátha a film jobb lesz. Másik eset, hogy az olvasók beszéltek róla másoknak, így nagyon jól előkészíti a publikumot egy hasonló témájú, vagy akár teljesen megegyező történetű filmre. Ennek talán a legjobb példája a Marvel és a DC képregényfilmek, amik mellett ugyan mindig is voltak kisebb nagyobb filmfeldolgozások, mára egy egész képregényfilm-ipart hoztak létre, ahol évről évre nyomják ki az újabb és újabb kasszasikereket.
Ezzel szemben, amikor videojáték adaptáció kerül moziba, az emberek jó része negatív előítéletekkel megy be a vetítőtermekbe, hiszen rendkívül sok gamer-film bukott már meg a múltban. Ennek az oka egyszerű, egy irodalmi alkotásnak az a dolga hogy meséljen, és ebből a szempontból a mozi is ugyanezt teszi, csak még ráadásnak láttat is. Egy játékban a játékos viszont átéli az eseményeket, nem pusztán lát valakit vagy elképzel valakit, hogy cselekszik, hanem szó szerint felfedez, bűnözik, vagy akár hősködik.
Az írott és a programozott valóságok voltaképpen belevezetnek minket egy másik ember életébe viszont merőben más eszközökkel. Egy játék sokkal jobban bevonja az embert a cselekménybe, hiszen a cselekvő az nem más, mint önmaga. Itt nem kell arra szorítkoznia az embernek, amit leír a narratíva, és nem is kell elképzelni vagy megkedvelni a szereplőket, hanem a játékos sokkal inkább foglalkozhat olyan dolgokkal, amik hatással vannak a játék menetére, a történésekre, és a továbbiakban elmélkedhet a saját döntésein, reflektálhat a szimulált valóságban véghezvitt tetteire.
Összességében azt is ki lehet jelenteni, hogy egy épkézláb filmes produktumot egy könyvből sokkal könnyebb készíteni, mint egy játékból. A film és a könyv műfaja nagyon hasonlít egymásra, és a fő szempont, ami miatt hasonlóak, az nem más, mint a néző/olvasó passzív szerepe. A játékos egy aktív résztvevő a programon belül, így amikor beül, a moziba, már nem azt fogja érezni, mint amikor otthon ült a képernyő előtt. A néző rögtön tapasztalja a mozi linearitását, egysíkúságát és a vászon kereteinek a beszorító erejét. Otthon, ha valami érdekelte megállíthatta a történet menetét, hogy rácsodálkozzon és tényleg belecsöppenjen például a World of Warcraft világába. A játékos a saját tekintetét forgathatta Azeroth határtalannak tűnő mezsgyéin. Mégis érezhetően beszűkítette a néző látókörét a film a játékhoz képest. Vagy legyen szó az Assasin’s Creedről, itt is mindent beleadtak a készítők a filmbe, de mégis le kellett csavarnia az elvárásait az embernek, mielőtt beült, mert a játék érzését soha nem fogja egy film átadni, és erről nem a készítők tehetnek, hanem maga a film, mint médium. A kamera, ami nem az egerünktől forog, a főszereplő, aki nem oda megy, ahova mi irányítjuk, vagy egyszerűen a személy, akibe szerelmes lesz a karakterünk, de nekünk nem tetszik, mind lassan és tudattalanul is negatív hatással lesz a nézőre.
A mozi és a videojáték kiegyeztethetetlensége talán évszázadunk egyik legizgalmasabb filmelméleti témája, hiszen a tanúi lehetünk a gamer-filmek fejlődésének. Ugyan még mindig nem kelhet versenyre egy játékadaptáció egy könyvadaptációval, egyre jobb a helyzet. Az előző években szó mi szó, pocsék volt minden játékfeldolgozás, de manapság már egyre inkább hozzáidomul a mozi a játékokhoz. A legfontosabb feladata a filmeseknek, hogy használják a képzelőerejüket, és ne azt a nyomvonalat kövessék, mint a könyvfeldolgozásoknál, mondván hogy szó szerint leforgat mindent, ami írva vagyon apróbb változtatásokkal, hanem inkább írjon egy külön történetet, ami beleillik a programozott világba. Erre talán a legjobb példa az Angry Birds filmfeldolgozása volt, ami teljesen kibővítette és történetet adott az egyszerű mobilos játéknak, és valóban volt olyan minőségű, mint akármelyik gyerekeknek szánt mese.
Összességében én várom, hogy milyen irányba megy Hollywood a játékfeldolgozásokkal, mert mindenképpen van rá market, és nézőközönség is. Csak még a készítői hozzáálláson kell változtatni, mivel úgy tűnik, hogy pusztán azért nagyolják el ezeket az adaptációkat, mert azt hiszik videójátékfeldolgozni könnyű és gyerekes, pedig sokkal de sokkal komolyabb feladat, mint az elsőre látszik, és nem csupán a mozi határai miatt, hanem mert szembe kell menni a negatív társadalmi előítéletekkel is.
