Az amerikai űrhajósok hosszú hónapokig gyakorolták, hogyan fognak a Holdon leszállni. A feladat azért volt külön kihívás, mert egy hatod gravitációt és vákuumot kellett szimulálni a számítógépes szimulátorok előtti világban. A kiképzésének több fázisa is volt.
A feladat először beltéri kiképzéssel kezdődött, ahol elsajátították a műszerek és eszközök kezelését. Ezután következett a külső kiképzés. A NASA telepén egy hatalmas állványrendszert építettek, alatta elkészítették a hold felszínét. Itt a holdraszálló egység másolatával gyakorolták a leszállást. Azonban ez nem pótolta a valódi repülés érzését.
Ezért megépítettek egy különleges repülő járművet, aminek a beceneve repülő ágykeret volt. Ez egy nagy váz volt, amely alá sugárhajtóművet és irányítására egy sor fúvókát szereltek. Ezen kívül csak egy katapultülés építettek bele. A leendő űrhajósok ezzel gyakorolták az önálló repülést. Nem volt egy túl biztonságos és bizalomkeltő szerkezet.
Bár a leszállást a parancsnok vezette, a Hold felszínére leszálló mindkét űrhajósnak tökéletesen el kellett sajátítani a landolást. A gyakorlás jól ment, Neil Armstrong már 20 repülésen volt túl, amikor eljött 1968. május hatodika.
A kiképzés szokásos módon kezdődött, Armstrong, bekötötte magát az ülésbe, beindította a hajtóművet és felszállt. Néhány másodperccel később végzetes meghibásodás történt, a landing trainer veszélyesen az oldalára dőlt és sodródni kezdett. Armstrongnak még sikerült egyenesbe hoznia, de az eszköz átbillent, és menthetetlenül az oldalára fordult. A pilóta döntött és katapultált. A landing trainer pár másodperccel később a földbe csapódott és felrobbant. Armstrong ernyője kinyílt és néhány másodperccel később simán földet ért.
A végzetes baleset csak egy hajszálon múlott. A vizsgálat később megállapította, ha Armstrong csak egy tizedmásodperccel később katapultál, nem éli túl a balesetet.
A Smithsonian múzeum videót osztott meg az esetről.
