A hét grafikusában egy itthon is jól ismert illusztrátort mutatunk be: Stephen Martiniere. Többszörösen díjazott SFF illusztrátor, 2012-ben az Imagine FX Magazine az 50 leginspirálóbb alkotó közé választotta. Munkái többek között Greg Egan, Ian McDonald, Jack Campbell, vagy Brandon Sanderson regényekről lehetnek ismerősek, azonban Martiniere munkássága nem csak a sci-fi és fantasy könyvborítókra terjed ki.
A francia illusztrátor, rajzoló és art director 1962-ben született Párizsban. Tanulmányait Párizs leghíresebb művészeti iskolájában, a Cambre De Commerce Les Gobelinsben végezte. Ennek befejezése után animációt kezdett tanulni, de a képzés felénél a DIC Entertainment munkát ajánlott neki. Martiniere így Japánba költözött, hogy részt vegyen a stúdió animációs filmjeiben. Itthon is jól ismert rajzfilmeken dolgozott: Bigyó felügyelő, Dennis, a kamisz, de más gyermekeknek szóló történetek életre keltésében is segédkezett, például a Where’s Waldo?-ban. Későbbi karrierjében mindenképpen kitűnő ugródeszkát jelentett a DIC Entertainment: rajtuk keresztül került kapcsolatba hollywoodi produkciókkal. Olyan filmek munkálataiban vehetett részt, mint a Virus, Red Planet, vagy az Én, a robot, de a most menőnek számító filmekhez (pl. A galaxis őrzői, Bosszúállók: Ultron kora, 300) is asszisztált concept illusztrátorként. Emellett art directorként több számítógépes játékon (pl. URU: Ages, Beyond Myst) is dolgozott és több mint 150 könyvborítót, számos képregényborítót, vagy szerkesztői illusztrációkat tervezett olyan ügyfeleknek, mint a National Geographic, a Popular Science, a Tor Books, Penguin, vagy a Dark Horse. Munkásságát többször díjakkal is elismerték: Exposé Grand Master-díj, 13 Exposé Excellence-díj, 5 Exposé Master-díj, és Hugo-díjat is kapott a legjobb alkotó kategóriában – csakhogy a fontosabb elismeréseket említsük.
A rövid bemutató után álljon itt egy kisebb válogatás Martiniere munkáiból. Továbbiakat a szerzői oldalán találtok.
A Dél-Koreában született Jim Lee már gyerekkorában, St. Louisban nevelkedve komoly érdeklődést mutatott az illusztráció és a rajzolás iránt, hiszen iskolai színdaraboknak készített posztereket. Mivel az angolt az USA-ban tanulta meg, így kissé mindig kívülálló volt az 52 éves alkotó, szerény anyagi körülményeik miatt pedig ritkaságszámba ment, hogy a szüleitől képregényeket kapjon. Ám, amikor mégis megajándékozták eggyel-kettővel, akkor mindig az X-Men füzeteiben veszett el leginkább a fiatal tehetség. Pókember és Superman komoly inspirációi voltak a fiatal Lee-nek és az iskolában már az osztálytársai megjósolták, hogy egyszer biztos lesz egy képregényes cége, azonban a gimnáziumot befejezve inkább apját követve, orvosi pályára lépett a későbbi legenda.
Később Jim Lee-re nagy hatást gyakorolt Frank Miller The Dark Knight Returns című képregénye és a Watchmen is, melynek hatására újra felfedezte magának az alkotó a képregényeket és később a Marvelnél talált munkát magának. Dolgozott például az Uncanny X-Men sorozat több részén, illetve részt vett a mára nagyon ismert Gambit megalkotásában is.
1991-ben Lee saját X-Men képregénysorozatot indított, Volume 2 alcímmel amelyet nem csak illusztrált, de írt is. Ennek az első száma a mai napig a legjobban eladott füzet a képregények történetében, 8.1 millió példány kelt el belőle világszerte, a 2010-es Comic-Conon pedig közel 7 millió, a Guinness Rekordok Könyve szerint.
1992-ben aztán kilépett a Marveltől és csatlakozott az Image Comics gárdájához, majd a Wildstorm köteléke után ismét visszatért a Marvelhez. A Wildstormot később eladta a DC Comicsnak, így történhetett meg, hogy az illusztrátor a két komoly riválisnak, a Marvelnek és a DC-nek is dolgozott az évek során. Jim Lee a Batman: Hush és a Superman: For Tomorrow képregénysorozatok illusztrátoraként is dolgozott, így elmondható róla, hogy kevés olyan mainstream hős van, aki ne került volna a kezei közé. Ráadásul a jelenlegi olvasóközönség is minden idők egyik legegyedibb stílusú grafikusaként emlegeti a művészt, főleg a Hush-t és az All-Star Batman and Robint tartják letehetetlen daraboknak.
Munkásságáért Harvey Awardot, Inkpot Awardot, és három Wizard Fan Awardot is kapott.
Alább mutatunk egy csomó Jim Lee illusztrációt, de aki még többre vágyik, az ide kattintson, érdemes!
Újraéledő rovatunkban, a Hét grafikusában most a Fagyott égbolt borítójának illusztrátorát, Jasper Schreuert, vagy más néven Jasper Hollandot ismerhetitek meg.
Schreuers Afrikában nőtt fel, de 14 évesen visszatért Hollandiába. Az iskolában nem igen érezte jól magát, azonban a rajzolásban megtalálta a maga számítását, így művészeti szakon folytatta tanulmányait. Első komoly szakmai kihívását mesterszakosként kapta: egy állítólagos holland báró megkérte, menjen körbe Hollandia múzeumaiban, hogy reprodukciókat készítsen felmenőiről. A későbbiekben szabadúszó grafikusként olyan cégeknek kezdett dolgozni, mint az Addidas, az Unilever, a Philips vagy a Shell. Londoni munkája után úgy döntött, Fidzsire költözik. 13 évig élt a szigeten, ott házasodott meg, később pedig két lánya született; és természetesen továbbra is alkotott. Főleg magazinok és könyvkiadók számára készített különböző illusztrációkat, de fidzsi-i évei alatt Fidzsi-szigetek államának felkérésére még bankjegyet is tervezett.
A Deviantart szerint Schreuers egy nagyon sokoldalú alkotó, aki otthonosan mozog a különböző stílusok között, a holland képzőművészet hagyományaitól egészen a hiperrealizmusig.
Az ismertető végén egy kis összeállítást mutatnánk Schreuers illusztrációiból; további képeket Schreurs Deviantart oldalán találhattok.
Hüvelyek a kanyonbanŰrkatasztrófaBorító Hugh Howey Bern SagájáhozA Fagyott égbolt – 2. rész borítójaKarakterrajzIllusztráció a Bern Sagához
Ezen a héten egy nem mindennapi festőt választottunk meg a Hét grafikusának: a lengyel származású Zdzisław Beksińskit (1929-2005). A disztópikus szürrealizmusnak nevezett festményei egyszerre zavaró és ámulatba ejtő munkák.
Beksinski 1929-ben született Lengyelország déli részén található Sonokban. Fiatalkoráig itt élt, azonban egyetemi tanulmányai Krakkóba szólították: ott építészetet tanult. Az egyetem után 1955-ben hazatért, ahol építkezési felügyelőként dolgozott, de bevallása szerint nem igazán élvezte. Ekkor fordult az érdeklődése a művészet, főleg a fényképészet és a szobrászat felé. Ezekben a korai művekben már szerepeltek későbbi, védjegyévé vált témái, mint például a kihalt tájak. Sosem folytatott művészeti tanulmányokat, saját intuíciói és elképzelései szerint alkotott. Főleg farostlemezre készített olajképeket, de az akrillal is kísérletezett. Munkáira valószínűleg nagy hatással volt a klasszikus és a rock zene is, amit festés során hallgatott, ugyanis Beksiński gyűlölte a csendet, valaminek szólnia kellett a háttérben.
Zdzisław Beksiński
Nagyon is sajátos festményei először 1964-ben arattak sikert a Varsóban rendezett kiállításán: az összes kiállított képét megvették. Nemzetközi ismeretséget a 80-as évek során szerzett, először Franciaországban Piotr Dmochowski közreműködésével, majd Nyugat-Európában is egyre több tisztelője lett.
A művész munkáit két periódusra szokták osztani, a 60-as évekre, azaz a „fantasztikus korszakra”. Leginkább ezen alkotásait ismerik és szeretik. A már-már felkavaró vagy komor szürrealista képein megjelenített csontvázak, eldeformált figurák, elhagyatott tájak és a halál témája egy igazi gótikus fantáziavilágba vagy épp egy sötét disztópiába visz minket.
A 80-as évekkel kezdődik az átmeneti korszaka, amikor inkább a monumentális, szoborszerű alakok kerültek képei középpontjába, amik mellett gyakran keresztek szerepeltek. Beksiński saját elmondása szerint inkább ezeken az alkotásokon inkább a figurákra, a hátteret pedig egyszerűsítette. Az időszak alatt kevesebb festmény született, de erejükből semmit sem vesztettek.
A 90-es években a számítógépek elterjedésének révén Beksinski megismerkedett a digitális fényképészettel és a fotómanipulációval, élete végéig ezekkel kísérletezett. Azonban ezt az időszakot inkább a magánéleti problémák terhelték. 1998-ban meghalt felesége, Zofia, 1999-ben, karácsonykor pedig Tomasz nevű fia öngyilkos lett (Az esethez kapcsolódóan Jan P. Matuszyński rendező filmet készít Bekinski és fia kapcsolatáról. Idén tervezik bemutatni.) Végül a művész élete is hasonló tragédiával ért véget: 2005-ben holtan találtak rá saját lakásában, testén 17 késszúrással. A rendőrség gyilkosságra gyanakodott és gyanújuk beigazolódott: az eset után nem sokkal őrizetbe vették Robert Kupiect, a gondnok tinédzser korú fiát. Egy évvel később bűnösnek bizonyult, 25 év börtönre ítélték. A vallomás szerint Kupiec azért ölte meg Beksinskit, mert nem adott neki kölcsön.
A szomorú vég azonban nem árnyékolja be a művész örökségét, csak a tudat lehet fájó, hogy egy ilyen zseniális festővel vagyunk kevesebbek. A cikk végén álljon itt egy kisebb válogatás a leghatásosabb alkotásból. Aki szeretne még többet látni Beksińskiből, az ezen a linken nézelődhet még.
Ezen a héten a kelet felé tekintünk ki és megnézzük, hogyan is állnak Japánban a sci-fivel és a fantasyvel. Mindezt A hét grafikusának, Kato Naoyukinak segítségével tesszük.
Kato Naoyuki
Kato Naoyuki (vagy Katoh: mindkét átírás helyes) 1952-ben született Shizuokában. Illusztrálóként neve számos sci-fi és fantasy történethez kötődik, személye és alkotásai pedig nagy hatással voltak a zsáner későbbi fejlődésére Japánban. Mind a próza, mind a manga/anime sokat köszönhet Katónak.
Egyetemi évei alatt már aktív tagja volt a sci-fi közösségnek, alapító tagja lett a Studio Nue-nek, ami több sci-fi animét is készített, köztük a Space Ship Yamatót (1947) vagy a több szériát is megélt Macrosst. Az animációs filmeken kívül, ahogy az már említve volt, Kato főleg illusztrátorként lett ismert. Legjelentősebb alkotásai közé tartozik Kaoru Kurimoto írónő fantasy light noveljéhez, a Guin Sagához (1979) készített borítók. A 130 kötetet számláló történet egy titokzatos, leopárd maszkos harcosról, Guinról szól, aki nem emlékszik rá, hogy ki ő és honnan jött.
A Guin Saga első kötete, a The Leopard Mask
Fontos még megemlíteni egy másik japán író, Yoshiki Tanaka sci-fi regénysorozatát, a Legend of the Galactic Heroest (1982), amihez Kato szintén készített illusztrációkat. Maga a történet a jövőbe visz minket, olyan időbe, amikor az emberek képesek a csillagközi utazásra. Azonban a konfliktusok és a háborúk ebben az időben sem múlnak el: két űrhatalom, a Galaktikus Birodalom és a Szabad Bolygók Szövetsége vívja már 150 éves háborúját a Tejútrendszerben.
Regényeken és animéken túl Kato közreműködött különböző játékok (pl. The Guardian Legend, Super Aleste), magazinok (SF Magazine, SF Adventure) és a nyugati sci-fik japán kiadásainak illusztrációihoz. Többek között ő készített képeket a Dűnéhez és a Csillagközi invázióhoz, amiket főleg a részletesen kidolgozott páncélruhákért kedvelnek. Ezzel Kato nagyban hozzájárult a japán mechák ábrázolás módjához.
Egy Dűne borító
Naoyuki Kato jelenleg is alkot, kiadott már három illusztrációs gyűjteményt, munkáit pedig több díjjal is jutalmazták. Rajzai 2008-ban, majd 2009-ben Seiun-díjat nyertek (egy japán díj a hazai sci-fi v. fantasy műveknek, amit talán a Nebulához lehet leginkább hasonlítani, de hasonlóságot mutat a Hugóval is a szavazásos rendszer miatt), 2014-ben szintén díjjal jutalmazták.
A rövid ismertető végén pedig álljon itt egy válogatás Kato Naoyuki munkáiból. További alkotások itt láthatóak.
A Csillagközi invázióhoz készült rajzA MetaGalaktika 3 borítóján is Kato illusztrációja látható
Már javában forog az Alien: Covenant, 2017 októberében pedig már láthatjuk is az új filmet. Hogy csillapítsuk kicsit a várakozást, A hét grafikusa rovatban most H. R. Gigerrel foglalkozunk, ugyanis az ő nevéhez fűződik az Alien filmek látványterve.
Hans Rudolf Giger (1940-2014) svájci szürrealista művész (festményeket és szobrokat is készített), aki nem csak Ridley Scott kultikus filmjeire volt hatással, hanem számos más médiumra is. Sötét, rémálomszerű, elegánsan erotikus vagy a szó szerint félelmetesen gyönyörű alkotásai az utóbbi évek egyik legegyedibb művészévé teszik őt. Technikai téren is kiemelkedőnek tekinthető Giger: airbrush technikával készítette el lenyűgöző képeit a biometrikus kapcsolatról (emberekre és gépekre egyaránt emlékeztető alakok). Később pasztellel és tintával hívta életre fantáziájának gigantikus szörnyeit.
Munkái biztos nem lennének ilyen erőteljesek a gyermekkorában ért hatások nélkül. A fiatal Giger hamar érdeklődni kezdett a sötét, rejtélyes dolgok iránt, amit mindenképpen csak táplált a nem hétköznapi otthonuk. Egyik ilyen dolog az emberi koponyák jelenléte (apja gyógyszerész volt). Ezeknek az inspirációknak köszönhetően Giger már korán „életre hívta” szörnyeit, szellemvasutakat és csontvázakat a szomszédok és barátainak szórakoztatására. Édesanyja támogatta a fiú művészeti törekvéseit, az édesapa azonban valami komolyabb szakmát képzelt el neki. A fiatal művész végül építészeti és ipari design tanulmányokat kezdett, amivel talán mindkettő szülő kibékülhetett.
Az egyetem után nem kellett sokat várnia a sikerre: 1969-ben H. H. Kunz (az első svájci posztereket kiadó társaság társtulajdonosa) révén megjelentek Giger első poszterei Svájcban. Karrierje kezdetén találkozott egyik nagy inspirálójával, Salvador Dalíval is, akinek közvetve köszönheti, hogy sikerült belépnie a filmes körökbe is. Giger először Alejandro Jodorowskyval dolgozott együtt az akkor nagyszabásúnak számító Dűne adaptáción. Az ambiciózus tervek (pl. Pink Floyd szerezte volna a zenét) sajnos hamar kiapasztották a filmre szánt büdzsét, így a végső, David Lynch-féle alkotásban alig-alig köszönt vissza valami az eredeti elképzelések közül. Nem volt ez másként Giger alkotásaival sem, jó, ha talán egy-két műve bekerült a Dűnébe.
Necronom IV
Habár a Jodorowskyval folytatott munka nem jelentett különösebb áttörést, mégis ez volt az első lépés a világhírnév felé: Ridley Scott ekkor figyelt fel Gigerre. A híres Necronomican (1977) képes albumban, ami összefoglalja a festő munkásságát, Scott meglátta a Necronom IV és Necronom V festményekben azt, amit épp akkor készülő filmjéhez keresett. Amint tudta, megkérte Gigert, hogy csatlakozzon az Alien művészeti csapatához.
A rendező a következőket mondta Giger alkotásairól, ami talán megmagyarázza döntését:
Giger a műveivel a pszichénkig hatol és megérinti legmélyebb ösztöneinket és félelmeinket. A munkái mindig nyugtalanító hatással voltak rám, ahogy sokan másokra is. Mindenképpen egy páratlan vitatémának tartom azt, hogy milyen kategóriába is esik a művészete. Ő egyszerűen egyedi abban a világban, amiben létezik és a művészete egyedülálló a maga műfajában. Ezt bizonyítja munkáinak és képzeletének intenzitása, amit provokáló és zavartkeltő erejében csakis Hieronymus Boschhoz és Francis Baconhöz tudok hasonlítani.
Az Alien bemutatóját követően H. R. Giger nagy elismerésre – 1980-ben Oscart kapott – és népszerűségre tett szert. A premiert követően rengeteg megrendelést kapott, főleg zenei albumok tervezéséhez kérték fel. Az ő munkája köszön vissza például az ELP Brain Salad Surgery lemezéről vagy Deborah Harry KooKoo-járól is. Utóbbit a Rolling Stones magazin beválasztotta a 100 legjobb borító közé.
KooKoo album
Stílusa számos további médiumra hatással volt, még a bútoriparra és a tetováló művészekre is. 2014-es tragikus halálát követően múzeumot nyitottak tiszteletére (amit még ő kezdett el kialakítani a Château St. Germainban), halálának évfordulóján pedig bemutatták életrajzi filmjét. Airbrush technikával készült képei, szobrai vagy épp olajfestményei ma is ámulattal töltik el emberek millióit.
A rövid ismertető után álljon itt néhány fantasztikus alkotás.
Astro eunukok, 1967Terv a DűnéhezLi L, 1974TükörképSzülőgép, 1999Giger által ihletett tetoválás
Akarva-akaratlanul biztosan találkozhattunk már Greg és Tim Hildebrandt, röviden a Hildebrandt-testvérek lenyűgöző illusztrációival akár a Star Wars vagy a Gyűrűk Ura kapcsán, azonban ennél sokkal többet is tettek a zsánerműfajokért. Teljesítményük lenyűgöző, ezért is választottuk őket a Hét grafikusainak.
Greg és Tim 1939. január 23-án született Detroitban, az USA-ban. Tanulmányaikat a Detroit Meinzinger Művészeti iskolájában tanulták ki, majd 1959-ben el is kezdték rajzolói karrierjüket. Eleinte gyerekkönyvekhez készítettek illusztrációkat, de mikor 1975-ben a Ballantine Books megkereste őket azzal a kéréssel, hogy terveznének-e számukra egy Gyűrűk Ura tematikájú naptárt, megváltozott minden. A projektnek akkora sikere lett (milliós számú eladás), hogy az 1976-os naptárt további kettő követte még. A Hildebrandt-testvérek ezzel nem csak hazájukban, hanem nemzetközi szinten is nagy hírnévre és elismertségre tettek szert.
A következő nagy siker a karrierjükben az 1977-ben bemutatott Star Wars: Egy új reményhez készült poszter volt. Ez a klasszikus plakát jelentette az akkor még új „mitológia” nyitányát, az akkori moziba járóknak a behívót Lucas világába. Greg visszaemlékezése szerint a képet 36 óra alatt készítették el testvérével. Ez alatt az idő alatt nem pihentek, szinte éjjel-nappal dolgoztak. Érdekességként: a poszter első változatán a droidok nem szerepeltek a háttérben, csak a Skywalker-család. Amikor George Lucas megkapta ezt a rajzot, megkérte a két illusztrátort, hogy tegyék be a két droidot a képre és neveket nagyobb méretben helyezzék el. A változások megtörténtek és bekerülhetett az első SW film végső posztere a mozikba.
A klasszikus poszter
Későbbi karrierjük során sem dolgoztak a Star Warsnál vagy a Gyűrűk Uráknál kisebb nevekkel. Szinte az összes kiadónak készítettek illusztrációkat, a legismertebb név a két híres képregénykiadó, a Marvel és a DC Comics. Továbbá a Hildebrandt-testvérek olyan világokat hívtak életre, mint Terry Brooks Shannarája vagy J. K. Rowling Harry Potterje (ezt 1992-ben egy reklámkampány során), de számos kártyajátékhoz, mint a Magic: Gathering vagy a Wizard of the Coast is készítettek illusztrációkat. Ezen kívül számos zenekarral is dolgoztak együtt. Például a Black Sabbath Mob című albumának borítóképét Greg tervezte. Tehetségüket a szakma sem hagyta figyelmen kívül, 1992-ben Tim megnyert a World Fantasy-díjat a Legjobb grafikus kategóriában, Greg pedig 2010-ben vehette át az életműért járó Chesley-díjat.
Kisebb-nagyobb megszakításokkal Greg és Tim mindig is együtt dolgozott, azonban 2006-ban végleg megszűnt a közös alkotói munka: Tim június 11-én elhunyt. Greg a mai napig hiányolja ikertestvérét, de ennek ellenére is töretlenül alkot. Jelenleg egy amerikai progresszív rock bandával, a Trans-Siberian Orchestrával dolgozik együtt. Ezt a testvérpár hivatalos honlapján megnézhetitek, de a többi munkájuk is megtekinthető, sőt rendelhető is.
Végezetül pedig álljon itt egy kisebb válogatás műveikből:
Galadriel ajándékaAranymagEgy C. L. Moore könyvhöz készült illusztrációPókemberVadócFrankenstein
A francia illusztrátor, rajzoló és art director 1962-ben született Párizsban. Tanulmányait Párizs leghíresebb művészeti iskolájában, a Cambre De Commerce Les Gobelinsben végezte. Ennek befejezése után animációt kezdett tanulni, de a képzés felénél a DIC Entertainment munkát ajánlott neki. Martiniere így Japánba költözött, hogy részt vegyen a stúdió animációs filmjeiben. Itthon is jól ismert rajzfilmeken dolgozott: Bigyó felügyelő, Dennis, a kamisz, de más gyermekeknek szóló történetek életre keltésében is segédkezett, például a Where’s Waldo?-ban. Későbbi karrierjében mindenképpen kitűnő ugródeszkát jelentett a DIC Entertainment: rajtuk keresztül került kapcsolatba hollywoodi produkciókkal. Olyan filmek munkálataiban vehetett részt, mint a Virus, Red Planet, vagy az Én, a robot, de a most menőnek számító filmekhez (pl. A galaxis őrzői, Bosszúállók: Ultron kora, 300) is asszisztált concept illusztrátorként. Emellett art directorként több számítógépes játékon (pl. URU: Ages, Beyond Myst) is dolgozott és több mint 150 könyvborítót, számos képregényborítót, vagy szerkesztői illusztrációkat tervezett olyan ügyfeleknek, mint a National Geographic, a Popular Science, a Tor Books, Penguin, vagy a Dark Horse. Munkásságát többször díjakkal is elismerték: Exposé Grand Master-díj, 13 Exposé Excellence-díj, 5 Exposé Master-díj, és Hugo-díjat is kapott a legjobb alkotó kategóriában – csakhogy a fontosabb elismeréseket említsük.
