Címke: 308

  • Akik kilépnek a fantasy kereteiből

    A Henry Lion Oldie egy írói álnév, amivel a Galaktika olvasói nagy valószínűséggel találkozhattak, hisz a 193-as (Lázár, kelj fel!) és a 269-es (A Senki háza) számban már olvashattak Oldie novellákat. Most a Galaktika 308-ban egy újabb írás, Enyém a bosszú, én majd megfizetek első része található meg.

    Különös, változatos stílusú, az átlagostól teljesen eltérő jelzőkkel szokták jellemezni az Oldie írásokat. A nem hétköznapi stílusért két író ukrán író felelős: Oleg Ladizsenszkij és Dmitrij Gromov. A Henry Lion Oldie nevet (röviden: H. L. Oldie) saját neveikből (Oleg és Dmitrij) alkották meg. Az orosz nyelven író szerzőpáros nagy népszerűségnek örvend saját hazájukban, de Európa több országában is. 1991 és 2012 között több, mint 200 könyvet jelentettek meg (ebbe a száma beletartoznak az újranyomások és a fordítások is), ebből 40 darab saját. Írói zsenialitásuk nem maradt elismerés nélkül, eddig több, mint 30 ukrán és más nemzetközi díjat és elismerést kaptak. Ezek közül a legrangosabb az Európai Science Fiction Társaság díja, amit 2006-ban nyert el Ladizsenszkij és Gromov a Kijevben tartott Euroconon.

    A két író saját munkáikat filozófikus fantasynek szokták nevezni, az irodalomkritika viszont a posztmodern időszak mitologikus realizmusának nevezi őket. Akárhová is soroljuk ezeket a műveket, az biztos, hogy teljesen kilépnek a megszokott fantasy kereteiből. Nincs ez másként a Hening ciklusból származó Enyém a bosszú, én majd megfizetekkel sem. Ha elkezdjük olvasni, rögtön érezhetjük, hogy nem szokványos írással van dolgunk. Mintha a történelmi Európa bármelyik országába beillő vidéki városról olvasnánk, de valami mágikus mégis mintha lappangna itt. Főhősünknek, Peter Szljadeknek, és a történet későbbi részében belépő párnak (Vacek és Mina) is feltűnik. A környéken különös bánásmódban részesülő alakok, Bátyók és Boszik élnek. Kik ők és miért lesi mindenki az ő kegyeiket? Varázslók vagy csak egyszerűen szerencsések? Ahogy Peter és az újonnan érkezett házaspár egyre inkább elvegyül Jablonyecben, úgy derül ki egyre több és több minden a Bátyókról és a Boszikról.

    unnamed

    A kisregény eredetileg a Peter Szljadek dalai gyűjteményes kötetben jelent meg. A könyvben 12 történeten keresztül ismerkedhetünk meg Peter kalandjaival szerte Európában. Bár pontosabb talán, ha úgy fogalmazunk, hogy azokról olvasunk, akikkel Peter találkozik, ugyanis főhősünk nem tartozik a tipikusan hősies fantasy szereplők közé. Nincsen emberfeletti ereje, nem rendelkezik mágikus tulajdonságokkal, csupán nagyon jó abban, hogy meghallgassa az embereket. És az életben is mi mást is csinálna az ember, mint azt, amiben a legjobb. Ennek a „különleges adománynak” köszönhetően Peter nem mindennapi figurákkal fut össze kalandjai során. Európát átívelő útja során meghallgatja egy bandita vallomását, egy mágustanonc sorsát, és egy naiv lányka bűnét is. Az utazás során Peter azonban olyan történelmi alakokkal is összeismerkedik, mint például a Borgiák, Vlad Tepes vagy Michelangelo, de még magához a Halálhoz is volt szerencséje. A Galaktika 308-ban található kisregényben most (vagyis az első részig még) nem találkozhattunk ismert alakkal, viszont remek szlávos hangulatot kaphatunk.

    Misztikus, kissé őrült, de humoros és szórakoztató történetek születnek a H. L. Oldie név alatt. Ha valami fantasztikus posztmodernségre vágysz, nyugodtan lapozd fel a Enyém a bosszú, én majd megfizetekért a Galaktika 308-ban! A folytatás pedig a decemberi Galaktikába fog bekerülni.

  • Mint egy dobozából kiborított kirakós játék

    Egy olvasott SF rajongó számára talán nem csenghet idegenül Gene Wolfe neve, aki összetett és nagy odafigyelést igénylő írásairól vált ismertté. Azonban akik még csak ismerkednének a neves szerzővel, azoknak a Galaktika 308 XL változatában megjelent két történet (Cerberus ötödik feje és John V. Marsch elbeszélése) tökéletes kezdés lehet.

    Wolfe (1931-) műveire általában azt mondják, hogy sűrűn írt, utalásokkal megtűzdelt írások, melyekben a katolicizmus erős hatása is felismerhető. Első írása, The Case of the Vanishing Ghost 1951-ben jelent meg a The Commentator magazinban, azonban ez még nem aratott különösebb sikert. 1965-ben jött a Sir!-ben publikált The Dead Man (ez később újra megjelent a Young Wolfe: A Collection of Early Stories 2002-es kötetben), későbbi korai írásait pedig Damon Knight Orbit antológiájában lehetett olvasni. Első regényét 1970-ben publikálta Operation ARES címmel. Wolfe-ra azonban két évvel később, a Cerberus ötödik feje kötete után figyeltek fel igazán.

    Számos csodálója közül Michael Swanwick sci-fi író a következő szavakkal jellemezte Wolfe-t:

    Gene Wolfe a legnagyobb ma élő, angol nyelven alkotó író. Hadd ismételjem meg: Gene Wolfe a legnagyobb ma élő, angol nyelven alkotó író. Komolyan gondolom. Shakespeare jobb stiliszta volt, Melville fontosabb az amerikai irodalom számára, és Charles Dickens ügyesebb volt a karakterek megalkotásában. De a ma élő írók között nincs senki se, aki meg tudná közelíteni Gene Wolfe prózájának kiválóságát, gondolatainak tisztaságát és mondanivalójának mélységét.

    Swanwick véleményét sokan osztják. Wolfe későbbi, különleges, összetett elbeszéléseiről ismert alkotásai nem maradtak elismerés nélkül: 1974-ben Nebula és Locus-díjat kapott a Doktor Halál szigete-ért (Galaktika 65-ben található magyarul), 1981-ben BSFA A kínvallató árnyáért (az Új nap könyve tetralógia első kötete), Nebula és Locus A Békéltető ereklyéért, 1983-ban Locus és August Derleth-díj A Lictor kardjáért, s az Új nap könyve sorozat további kötetei is díjözönt hoztak Wolfe számára. Még érdemes megemlíteni, hogy a Storeys from the Old Hotel gyűjteményes kötet először hozta el számára a World Fantasy-díjat, 2012-ben pedig World Fantasy életműdíjat nyert.

    Ahogyan már feljebb is olvasható volt, Wolfe írásai összetett alkotások, amelyek az olvasót arra kényszerítik, hogy gondolkodó félként vegyen részt a műben. Összetett narrációja megosztja az olvasókat: vagy imádják vagy idegenkednek tőle. Alkotásainak ez, a védjegyévé vált vonása kicsit elbizonytalaníthatja az olyanokat, akik szórakozást vagy menedéket keresnek az olvasásban. Azonban arany középutat jelenthet a Cerberus ötödik feje című kötet: a három történetben már jelen vannak a wolfe-i jegyek, amelyet a gondolkodni vágyók nagyon is élvezhetnek, de a bizonytalanabbak kisebb dózisban ismerhetik meg az írót, ami alapján eldönthetik, hogy lesz-e kedvük Wolfe nagyobb hangvételű írásaihoz.

     maxresdefault

    A Cerberus ötödik feje három elbeszélést kínál annak, aki kezébe veszi a kötetet: Cerberus ötödik feje, John V. Marsch elbeszélése és V.R.T. A címadó történet egy bordélyban nevelkedett testvérpár furcsa, apjukhoz fűződő kapcsolatáról mesél. A fiúk fényt derítenek egy végzetes titokra, aminek hatására egyikük drasztikus lépésekre szánja el magát. A történéseket az egyik testvér, #5 szívszaggató elbeszéléséből ismerhetjük meg. A második írás neolitikus vagy új kőkori mese, ami egy ikerpár (Sandwalker és Eastwind) életéről szól. Miután születésükkor elválasztották őket, későbbi életük során a lehető legmitikusabb körülmények között keresztezik egymás útját. Az elbeszélés egy álomszerű világba kalauzolja olvasóját, ahol az emberi természet sötétebb énjét fedezhetjük fel. Az utolsó mű John Marsch antropológusról szól, aki egy bordélyban tett látogatás után összetűzésbe kerül a törvény embereivel. Naplóbejegyzéseiből egy furcsa és bizarr történet bontakozik ki.

     845501

    Látszólag a három történet teljesen független egymástól, azonban Wolfe több közös ponton keresztül egymáshoz köti őket. Ilyen pont például a környezet: a három írás a Saint Anne és a Saint Croix ikerbolygókon játszódik, amik örökös táncban keringenek együtt. Ez a világ messze, Földünktől távol található, környezete ember számára teljesen a szó legszorosabb értelmében földönkívüli. Egy nap azonban a földlakók meghódítják az új bolygókat, és az alakváltó bennszülötteket teljesen kolonalizálják. A hosszú évek során az akció olyan sikeresnek bizonyul, hogy az őslakókból alig maradnak, az ide érkezett emberek már meg is kérdőjelezik, hogy egyáltalán léteztek-e valaha.

    A történetek főszereplői között is számos közös pontot találhatunk: mindhárman menekülnek valami elől és bizonytalanok saját magukat illetően. Mindegyiket életüknek olyan szakaszában láthatjuk, amikor át kell esniük saját beavatásukon, ami során gyerekből érett felnőtté kell válniuk. A főhősök felnövését egy szövevényesre szőtt cselekményen keresztül kísérhetjük figyelemmel – ez szintén közös pont a három történetben. Mindhárom írásban már a kezdet előtt megismerhetjük a végkifejletet, a kezdet és vég közötti eseményeket pedig egy látszólagos összevisszaságban látjuk. Olyan az egész, mint egy dobozából kiborított kirakós játék, aminek egyes részeit még el is dugták előlünk. De megéri elfogadni Wolf kihívását és a szétszórt történetmorzsákból összerakni a cselekményt, hisz egy nem mindennapi írás tárul fel előttünk.

    fifth-head

    Habár Gene Wolfe-ot nem szokták a legnépszerűbb sci-fi vagy fantasy írók közé sorolni, de munkássága szinte megkerülhetetlen. Egyszer legalább minden fantasztikum kedvelőnek el kell merülnie egy írásában. Ha eddig valamilyen okból idegenkedtél bármelyik Wolfe könyvtől, most itt az alkalom, hogy kilépj kicsit a komfort zónádból az ehavi Galaktika XL oldalain keresztül.

  • Érkezik a novemberi Galaktika

    Szerkesztőségünkben és az interneten már kapható, az újságosokhoz pedig november 3-án kerül a Galaktika 308.

    A magazin novemberi számát Henry Lion Oldie nyitja: művének első részében egy lantos útját követhetjük végig egy rendkívül furcsa lényekkel benépesített világban. Don DeLillo a harmadik világháború közepette emberi momentumokat villant fel az űr kozmikus magányában. Jan Oleskovszkij fiktív jövőjében egy szerencsétlen ember sorsa gyökeres fordulatot vesz a Zónában. Malcolm Edwards írásában egy pillanatkép elevenedik meg, közvetlenül a világvége előtt.

    308 borító

    A magyar szerzők közül Buglyó Gergely a borzongató lápvidékről visszatért embert mutatja be, Weiner Sennyey Tibor pedig egy megváltozott világról beszél, amit a teleport működése irányít.
    A havi retro Göncz Árpád fordítói munkásságának állít emléket Robert Sheckley „A Tranai” című novellájával.

    Két interjút is olvashatnak ebben a számban: Ondřej Neff-fel Sötétség című regénye kapcsán beszélgettünk, dr. Korondi Péterrel pedig az etorobotika útjairól.

    A HungaroCon országos sci-fi találkozó programtervei „fantasztikus” rendezvényt előlegeznek meg.

    Kiss Ferenc és Vincze Nóra Ambrose Bierce „Ebolaj” című elbeszélését adaptálta képregénnyé különös módon, manga stílusban.

    A Kapcsolatfelvétel az Írószövetség aktuális estjéről, egy SF-találkozóról és a Trafó előadásáról számol be. A tudományos főanyag az embervadászat témakörét járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások víztisztító bikiniről, ultrakönnyű fémről, valamint arról, jár-e jogdíj egy majomnak.

    Az XL-kiadás Gene Wolfe két kisregényét (Cerberus ötödik feje, John V. Marsch elbeszélése) tartalmazza.

    A Galaktika 308. számát keresse az újságárusoknál, az XL-változatra pedig továbbra is előfizetőként tehet szert!