A Fekete Párducnak nehéz dolga volt a Marvel szuperhősei között, hiszen az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tűnt fel először a karakter a mozivásznon, pont abban a filmben, amelyben csak úgy hemzsegtek a maskarás világmegmentők. A wakandai herceget, T’Challát tűrhetően hozta Chadwick Boseman, de afféle iparosmunka volt ez részéről, pláne, hogy a figura elsőre leginkább a DC-s Batman és Macskanő lebutított mixének tűnik. A Fekete Párducnak tehát érdekes előzménytörténetet kellett a karakter köré kerekítenie, úgy, hogy az embereket a Bosszúállók: Végtelen háború előtt is behúzza a mozikba a film. Sikerült, mert a Fekete Párduc a pénztáraknál jól teljesít, a kritikusok szeretik, a szuperhőst viszont csak úgy-ahogy sikerült közelebb hozni hozzánk.
Elsőként azt kell leszögezni a filmmel kapcsolatban, hogy Wakanda egyszerűen csodálatos volt a nagy vásznon. A világ elől rejtőzködő, hiperfejlett ország olyan volt, mintha összeszedtük volna Vasember minden találmányát és a Thor-féle Asgarddal vegyítettük volna. Olyan Marvel filmekre van mostanában szükség, amelyek újat tudnak mutatni. A Doctor Strange a varázslást hozta be az MCU-ba, a Fekete Párduc pedig egy, a Föld teljesen elszigetelt részére kalauzolt minket. A film fényképezése ennek megfelelően nagyon színes volt, az afrikai ország szinte pezsgett az élettől, és jó volt, hogy a Fekete Párducot nem tömték tele felesleges szuperhősös cameókkal. Ennek köszönhetően egy olyan filmet kaptunk, amely a Marvel univerzumban játszódott, de habár a Polgárháború eseményeit vitte tovább, mégis elszigetelt sztorit mutatott be.
A történet szerint apja halála után T’Challa hazatér Wakandába, hiszen az új királyt meg kell koronázni. Vele együtt mi is megismerkedhetünk az országgal, a törzsek általi feszültségbe belekóstolva. A film legnagyobb erőssége, hogy a brutálisan érdekes helyszín mellett végre kapunk egy olyan főgonoszt, aki a Marvel átlagához képest kiemelkedő. Igaz, hogy Michael B. Jordan jobbára jófiúkat szokott játszani, főszerepet kapott például a Rocky spinoffjában, a Creedben is, így nem meglepő, hogy a fiatal színész elbírta a vállán ezt a karaktert is. A verekedős jelenetek karcoltak, főleg amikor Bosemannel akasztották össze a bajszukat. Wakanda technológiai újításai egyébként a főhősre is hatással voltak, az új Fekete Párduc jelmez rengeteg izgalmas lehetőséget rejtett magában, ezeket pedig a készítők ki is használták.
Szót kell ejteni a női karakterekről is, a Fekete Párduc testőrsége, a Dora Milaje nagyon működött, és a Fekete Párducban a gyengébbik nem egyáltalán nem volt gyengébb. Gondoljunk csak T’Challa tech-őrült lánytesójára, vagy épp Lupita Nyong’o-ra, aki végre olyan filmben szerepelt, ahol nem volt elmaszkírozva (lásd Star Wars), így meg is tudta mutatni, mennyire megy neki sci-fi filmekben is a szerepjátszás. Le a kalappal! A szereplők közül egyedül Andy Serkis karaktere volt kissé beleerőltetve a sztoriba, még Martin Freeman is hasznos tudott lenni a Fekete Párducban, ami azért nagy szó, mert a színész kvalitásaihoz képest sokadrangú karaktert kapott a Marveltől. Vicces, mert a Sherlock-beli kollégája, Benedict Cumberbatch vele szemben bezsákolta magának Doctor Strange-et.
A Fekete Párduc többféleképpen is körülírható, mert nagyon sokoldalú film. Lehet rá mondani, hogy olyan, mint a modern Oroszlánkirály, esetleg Trónok harca szuperhősökkel, vagy Shakespeare-féle királydráma, egy nem létező, afrikai országban. Sokan ráfogták a Fekete Párducra, hogy főleg a fekete embereknek lesz fontos és az ő kultúrájukkal kapcsolatban mond majd jelentős dolgokat a film. Ez nem igaz, gondoljunk csak az egyik, végefőcím utáni snittre, ahol T’Challa mindenkit figyelmeztet, hidakat kell építenünk, nem falakat, ha előre akarunk jutni. Az ilyen komolyabb és modern gondolatok miatt nagyon fontos film a Fekete Párduc a Marvel-féle filmes univerzumban.
Hosszú film? Igen. De megéri végigülni. Annak ellenére is, hogy T’Challa kissé steril marad, Wakandába megéri váltani egy virtuális repjegyet, mert óriási élmény lesz a látogatás.
Értékelés: 8/10
