Szerző: galaktikaggadmin

  • A Fekete Párduc az űrbe megy

    A Marvel meglovagolja a Fekete Párduc film sikerét és egy újraindított képregénysorozattal kedveskedik az olvasóknak, melynek első száma május 23-án jelenik meg. A füzetek írója Ta-Nehisi Coates, a rajzoló pedig Daniel Acuna. A sztori nagyon érdekes felütéssel kezd, ugyanis nem másra vállalkozik, mint hogy kitágítsa Wakanda határait. T’Challa megküzdött már az afrikai országra támadó külső erőkkel, istenekkel, a multiverzumban viszont arra eszmél, hogy a nevében alapítottak egy Wakandai Intergalaktikus Birodalmat.

    Az olvasók erről a távoli, wakandai felségterületről már kaphattak némi ízelítőt a Marvel Legacy #1-ben, most pedig jobban elmerülhetnek a történetben.

    Alább mutatunk a Fekete Párduc (2018) első számából pár oldalt, akik rajongtak a filmverzióért, biztos a frissen beindított új képregényben is megtalálják a számításukat!

  • Solo: Egy /Majdnem/ Star Wars történet – kritika

    Ember legyen a talpán, aki Star Wars filmet akar csinálni. Vannak bizonyos rajongótáborok, akiknek majdnem lehetetlen jót csinálni. Ilyen a Star Wars fanok nagy része is. Egyik része a nosztalgiára vágyik. Átélni ugyanazt a csodát mint az első filmeknél, míg a csapat többi tagja újdonságra vágyik, hogy új történetekkel bővítsék a szeretett SW univerzumát. Ez, egy majdnem lehetetlen vállalkozás.

    Nem vagyok Star Wars rajongó, ami azért fontos mert én egészen más szempontok alapján néztem a Solo-t mint mondjuk a vérbeli rajongók. Nem voltak elvárásaim, sőt kifejezetten negatívan álltam a filmhez, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy egy kicsit is jó legyen. A végére pedig – talán az alacsonyra tett mérce miatt – egy kellemes moziélménnyel a hátam mögött jöttem ki a vetítőteremből.

    Olvastam pár külföldi és magyar kritikát is, és egyértelműen meglátszik, ki az aki fanboy és ki az aki egyszerű néző. Megértem a sorozat rajongóit, miért dühösek vagy csalódottak, de ne felejtsük el, vannak más nézők is, akiknek ez a film egy jó szórakozás mindenféle hibája ellenére.

    Kellemes western Star Wars köntösben

    Igen, az első probléma, hogy a Solo történet hiába egy Star Wars sztori, ezt igazán nem fogjuk fel jó hosszú ideig, csak az utolsó húsz-harminc percben, ami egy rajongónak zavaró, nekem meg ugyan feltűnt így utólag, de nem voltam érte dühös, talán kicsit csalódott.
    A történet egy klasszikus „megmenteni a lányt – vonatrablás – pisztoly párbajozni” felépítés, amolyan spagetti western. Ezzel nem is volna baj, hiszen ennek a zsánernek jól hozza az elemeit, csavarva annyit a dolgon, hogy Qi’ra, sokkal kompetensebb az esetek nagy részében mint Han. De ez kevés, egy SW mozihoz.
    Ami a filmben működött, az a poénok – egy része – a látvány, és az akció, legyen szárazföldi vagy űrcsata, mind jól koreografált és látványos, nem lehet okunk panaszra. A zene kevés új dallammal cirógatja a fülünket, például többet hallgattam volna az elektromos gitárral fűszerezett rockosabb dallamokból, ami kifejezetten jól állt a filmnek és Solo bandájának.
    A karaktereknél nincs minden rendben és egyik színésznek sem ez lesz élete alakítása, de erről nagyrészt a forgatókönyv és a szövegkönyv tehet, nem a színészek. Azt hittem Benedict Cumberbatch nevét nehéz leírni meg kiejteni, erre itt van az ifjú Han Solo szerepében Alden Ehrenreich, aki mindent megtesz amit meg lehet, de egyértelműen kevés. Olyan mint egy kis költségvetésű Chris Pine – aki jobb Kirk mint Kirk, és jobb Han Solo mint Alden – . Lehetett volna más színészt választani, aki jobban hasonlít Fordra? Lehet, de Alden inkább csak nem elég karizmatikus a szerephez, nem tudom. Igaz, Han Solo karakterének annyi mélysége volt ebben a moziban, mint egy lábvizes medencének. Az pedig kevéske. Hiába próbáltak neki motivációt, meg érzelmi töltetet adni Qi’ra karakterével, sajnos súlytalan volt az egész. A már említett Qi’ra szerepében Emilia Clarke próbál valami emlékezeteset letenni az asztalra, és megtölteni az egyébként totálisan kidolgozatlan, félkész karakterét. Aki sokkal jobb, érdekesebb és mélyebb lehetett volna, ha rendesen megírták volna. Sok a volna mi? Ugyanez érvényes Woody Harrelson karakterére, Beckett-re is, akivel meg mintha nem tudtak volna mit kezdeni az írók. Kár. Olyan potenciál volt ebben a két karakterben – akármennyire tetszett a velük tett csavar – , ami magát Han Solo-t is felsegíthette volna a papírmasé karakterisztikából, de sajnos nem jött össze.
    Donald Glover viszont tökéletes Lando Calrissian, majdnem jobb mint, Billy Dee Williams.          Azonban Paul Bettany szerepét, most inkább nem is próbálnám meg értékelni, pedig remek színésznek tartom, de a karakterének semmilyensége, megint az írók hibája. Ha nem kap semmi használhatót, amivel dolgozzon, nos lepke leheletből sem lehet vihart csiszolni na.   

    A Solo, nem Soloról szól…

    Szóval – jajj – a Solo film legnagyobb hibája, hogy nem Han Solo a főszereplő. Legnagyobb csalódásom ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy Solo karaktere olyan jellegtelenre és súlytalanra sikerült, hogy arra már szavak  sincsenek. Mondom ezt úgy, hogy jól szórakoztam a filmen, kifejezetten pozitív gondolatokkal távoztam, de így másnapra megfeküdte a gyomromat az a sok erőltetett poén aminek csak a fele működött vele kapcsolatban. Nem tudtunk meg SEMMIVEL sem többet róla, mint amennyit az eredeti trilógiában már megismertünk. Olyan mint egy tökkelütött, akit a szerencse visz csak előre. Szeretni-való, de olyan mint egy két poénos mellékszereplő. Ez pedig elég nagy veszteség, tekintve, hogy ez a film arról szólt volna, hogyan lesz az akit mi megismertünk az eredeti trilógiában. Hiányoltam a drámát karakteréből, és igen látom, hogy a következő rész/részekre, fog majd kinőni a karakterek közötti dráma faktor, de ez akkor is így olcsó megoldás volt.
    Mindenki, szó szerint mindenki érdekesebb karakternek tűnt mint Han, Qi’ra és Beckett főleg, de még Lexi – LilyNewmark – karaktere is érdekesebb volt azzal a pár percével a vásznon. Az ő történetét akartam tudni, hogyan lett egy martalóc csapat feje ennyire fiatalon? Lando pánszexualizmusa, pedig nem értem miért háborít fel mindenkit? Egy olyan univerzumban vagyunk, ahol egy hatalmas Jabba nevezetű hutt, különböző fajú szexrabszolgákat tart. Pont eltudom képzelni Lando karakteréről, hogy olyan mint Deadpool. Aki iránt vonzalmat érez, ahhoz dörgölődzik, nem fog finnyáskodni, hogy milyen csápjai vannak, esetleg android.
    Persze vannak még pozitívumok, hiszen sok dologra kapunk választ a filmben, valamivel bővül a Star Wars univerzuma, de reméljük, ez csak egy alapozás volt a következő részeknek, ahol már komolyabb dolgokat láthatunk.
    Mivel ez az első film kritikám, előre elnézést a szétszórt gondolatokért. De annyi mindenről lehetne még beszélni a Star Wars szindrómával kapcsolatban ami az új filmeket és nézőit érinti, hogy nincs elég tárhely rá, hogy minden gondolatomat leírjam. 🙂

    Összegzés: Nekem egy jó szórakozás volt, mindenféle inkonzisztenciája ellenére. Aki nagy SW rajongó utálni fogja, aki kedveli az újítást, annak meg kevés lesz.

  • Megvan, hogy kiről szólhat A Gyűrűk Ura tévésorozat

    Peter Jackson A Gyűrűk Ura filmtrilógiájában Viggo Mortensen alakította Aragornt, aki rejtélyes vándorból Gondor királyává vált a történet végére. Az Amazon nagyon drága tévésorozata a karaktert olyan szempontból mutathatja be, melyből eddig még nem láttuk. Külföldi sajtóértesülések szerint ugyanis A Gyűrűk Ura széria első évada a fiatal Aragorn kalandjait fogja bemutatni a nézőknek.

    A Nerdist szerint ha mindez igaz, akkor azt láthatjuk majd, ahogy Aragorn Völgyzugolyban, Elrond gyámságában éldegél, hogy aztán szembesüljön királyi eredetével, szerelembe essen Arwennel és veszélyes kalandokra induljon. További találgatások szerint mivel A Gyűrűk Ura sorozat esetében már most 5 évadról van szó, a produkció antológia lehet, így minden szezonban más és más karaktert ismerhetünk majd meg közelebbről.

    Ha mindez igaz, akkor J. R. R. Tolkien rajongóinak igazi aranybánya lesz a sorozat, melyet az Amazon a Trónok harca és a The Witcher méltó kihívójának szán.

  • Zombimaratonnal tölti a nyarat az egyik magyar tévécsatorna

    A magyar FOX csatorna megszűnése után az egyik leghíresebb képregénysorozat, a The Walking Dead otthont vált, hiszen a 9. évadtól már az RTL Spike-on lesz látható a produkció folytatása. A tévéadó közönségét azonban a Spike igyekszik majd felzárkóztatni, így május 21-től zombimaratonba kezdenek. Jövő hétfőtől, 22:00-tól, egészen a pilot epizódtól kezdve nézhetjük majd újra, ahogy Rickék megbirkóznak az apokalipszissel. A The Walking Dead első hét évada, egészen Negan megérkezéséig kiváló néznivaló, onnantól kezdve viszont erős lejtmenetbe kezd a sztori, ugyanis a készítők a túl sok akciójelenettel szézúzzák az addig szépen felépített drámát.

    Nagy iramban láthatjuk majd egyébként az évadokat, ugyanis minden hétköznap esténként a The Walking Dead fog uralkodni az RTL Spike-on. A tévészéria egyébként akkora siker lett, hogy elkezdtek köré egy franchise-t felépíteni. Aki esetleg friss nézőként kezdi el az anyasorozatot, annak később a Fear The Walking Dead című spinoffba is érdemes belekóstolni, mely Los Angelesben kezd, a világégés első napjaiban.

  • Ezen a hétvégén ingyenesen játszható a Middle-Earth: Shadow of War

    A Shadow of War minden idők egyik legsikeresebb Gyűrűk Ura játéka, melyben Középföldén kalandozhatunk a szívós vándorral, Talionnal, valamikor a Hobbit és A Gyűrűk Ura trilógia történései között.

    Az akciójáték közvetlen folytatása a a Shadow of Mordornak, de az ott látott ötleteket részletesen átdolgozták, és most már egy teljesen átgondolt játékot vehetünk a kezünkbe. A Shadow of War lenyűgöző élményt nyújt azoknak, akik a hétvégét a játéknak szentelik, hiszen ebben a kiadásában például már követőket is fogadhatunk, hogy szövevényes stratégiákat bevetve foglalhassuk el az orkok erődítményeit.

    A Shadow of Wart most, hogy ingyenes mindenkinek érdemes kipróbálni, még akkor is, ha nem nagyon érdeklődik A Gyűrűk Ura világa iránt, hiszen most vasárnap estig a Steamen ingyen felfedezheti Tolkien világát, már ha a elég erős a számítógépe.

    Lentebb pedig kedvcsinálónak megtekintheted a játék trailerét:

  • Kedves Olvasóink, Tisztelt Kollégák!

    Kedves Olvasó!

    Nincs mit szépíteni a dolgon, ezt nagyon benéztük.  A könyvfesztivál előtt számos könyvünk jelent meg, újabb könyv sorozatokat is indítottunk a GFK mellett. Itt sikerült elkövetnünk egy hibát, az egyik könyvsorozatunk első kötete a szépen csengő Tűzmadár helyett Főnix név alatt jelent meg. A hiba bosszantóan egyszerű, a tervezés során egy ideiglenes munkacímet használtunk, és a közben tördelésre kerül kötetben, a munkacím maradt benne véletlenül. Persze okolhatnánk a rengeteg munkát, a szorongató határidőket, de ez nem változtat azon, hogy ilyen hibát nem szabad elkövetni. Figyelmetlenségünkben ez átcsúszott az ellenőrzésünkön. A tévedés azért is kellemetlen, mert hasonló nevű kiadó és sorozat is van a piacon, akivel azóta már egyeztettünk és külön elnézést kértünk.

    A baki és a későbbi keveredések miatt PopCorn néven fut tovább a Metropolis Media ifjúsági és gyermek könyvek sorozata.

    Olvasóinktól és minden érintettől ismételten szíves elnézést kérünk!

    A Metropolis Media Group Kft. Szerkesztősége

  • Lando Calrissian főszereplésével jön Star Wars film… majd egyszer

    A Cannes-i Filmfesztiválon egy francia újság lehozta, hogy a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy azt nyilatkozta, hogy a Solo után rögtön bele is vetik magukat egy Lando Calrissianos Star Wars filmbe. Sokan tényként kezelték a hírt és átvették, hogy Donald Glover főszereplésével jön is a spinoff, a Disney azonban hamar lehűtötte a kedélyeket.

    Jó móka lenne egyszer Lando főszereplésével készíteni egy filmet, jelenleg azonban nem ez a prioritás. Hannal és Csubakkával kapcsolatban is van néhány sztori, amit szívesen elmesélnénk még.

    Az állítás, miszerint a Disney következő Star Wars spinoffja a Lando film lesz, már csak azért se lehetett igaz, hiszen 2019-től forog az Obi-Wan előzmény. Kissé ezeket a nyilatkozatokat látva az ember úgy gondolhatja, hogy nagy a fejetlenség a stúdiónál és nem igazán tudják, hogy mit kezdjenek a George Lucas által megálmodott univerzummal. Talán nem is akkora tévedés így vélekedni.

  • Az első trailer alapján a RAGE 2 durvább lesz, mint hittük

    A RAGE 2 egy hihetetlenül pörgős akció FPS játék lesz, amelyben a Mad Max filmekből kölcsönzött nyílt világban puffanthatunk le bárkit, akit csak kedvünk tartja. Ráadásul még félelmetes autószörnyeket is vezethetünk a kies sivatagban.

    A hamarosan érkező játék első játékmenet előzetese alapján rengeteg vér, robbanás, és autós versengés vár azokra, akik be merik szerezni a programot, és betöltötték a 18-at.

    A RAGE 2 a távoli jövőbe, 2185-be repít minket, ahol nem túl rózsás a helyzet. Banditák és vérszomjas hadurak fenyegetik a jövőt, a diplomácia harangjait pedig már régen elnyomta az autók dübörgő motorhangja, és a fegyverek pattogása.

    A játékban egy Walker nevű rangert alakítunk, aki a zsarnokság ellen egy pártütést szervez. A fő cél tehát a szabadság, de ennek eléréséhez jó nagy fegyverzetet, és barátokat kell a macsónk köré gyűjteni. Az előzetest elnézve a vágóhídnak mi leszünk a fő mészárosai, és a gonosz elnyomóknak alig lesz esélye a bőrcsizmánk ellen.

    Az ígéretes harcrendszer és a látványos kivégzések mellett még egy óriási sivatagot is felfedezhetünk, ahol megannyi rámpáról rugaszkodhatunk el az autóinkkal, hogy fellélegezhessünk a hosszú gyilkoló szériákból. Az autókázás és a lövöldözés mellett a karakterünk is fejleszthető lesz a játékban, ugyanis azt suttogják, hogy a felszereléseink, és a fegyvereink is tápolhatóak lesznek a történet során.

    A RAGE 2 2019-ben fog megérkezni, de az E3 alatt még több infót megtudhatunk majd erről az őrült játékról.

  • Olvassátok, nézzétek meg Könyveskuckó lakónk kritikáját a Monokrómról

    Jasper Fforde Monokróm című regénye egy igazán érdekes világot tár elénk, ahol a színek határozzák meg, hol is állunk a társadalom ranglétráján. Az enyhén steampunk-os hangulat vegyítve egy utópisztikus világgal kifejezetten ötletes, és rengeteg potenciál rejlik benne.

     

    Alább pedig megnézhetitek Könyveskuckó Cintia videós véleményét a könyvről! Aki ennyivel nem elégszik meg, nyugodtan el is olvashatja.

     

  • Előrendelhető az Eshtar harmadik kötete webshopunkon

    A nagy sikerű trilógia befejező kötetében végre minden a helyére kerül. A több évszázadot felölelő történetben megismerhetjük Vittorya sorsát a kezdetektől egészen a döbbenetes végkifejletig, ám Mikael és Arkady sem pihenhet tétlenül, hiszen világuk a végső pusztulás küszöbén áll. Aurora félelmetes űrpilótaként tér vissza, alig néhány másodperc leforgása alatt több mint egy évtizedet öregedve. Valamennyi idősíkon háború dúl, és nemcsak az emberek meg a sötét istenségekként pózoló Férgek között, de belső, hatalmi harcok is gyengítik az emberek oldalát. Lehet, hogy hiába minden hősiesség és önfeláldozás? Lehet, hogy az események kimenetele így is, úgy is a rejtélyes időkovácsok kezében van?

    Kalandok, szerelmek és összeesküvések az SF és a fantasy eme utánozhatatlanul egyedi ötvözetében, mely karddá kovácsolva egyetlen csapással vágja szét a történelem megmásíthatatlannak hitt szövedékét.

    A könyv előrendelhető a Galaktika webshopján.