Szerző: galaktikaggadmin

  • Hamarosan nyit az űrszálloda?

    Mindenki az űrugrással, az űrturisták röptetésével foglalkozik, eközben egy kis, nemrég indult cég sokkal nagyobb álmot dédelget. 2021-ben tervezik megnyitni első űrszállodájukat.

    Az Orion Span 200 mérföldes, vagyis 331 kilométeres magasságban fog a föld körül keringeni. Egyszerre hat vendég elszállásolására van lehetőség, akikről kétfős személyzet gondoskodik. Nagysebességű vezeték nélküli internet áll majd a rendelkezésükre, hogy lenn mindenkinek eldicsekedhessenek, hol is vannak éppen. A szállodában növénytermesztési kísérlet is fog folyni, a látogatók ajándékba kapnak egy-egy palántát. Emellett lesz egy virtuális valóság szoba s, ahol maradéktalanul ki akarják használni a súlytalanság előnyeit.

    Bár a szállás spártainak mondható, az ár a legmenőbb hétcsillagos szállodákét is messze felülmúlja Egy éjszaka egy személynek 792 000 dollárba kerül. De mivel egy turnus 12 napos, a teljes ár 9,5 millió dollár.

    Ami a lényeg, a szállás négycsillagos, de a gravitáció nullás. A szálloda 90 percenként megkerüli a Földet, a turistáknak naponta 16 napkeltében és napnyugtában lehet részük. És természetesen a semmivel sem összehasonlítható, földi és égi panorámában.

     

     

    (via, via, via)

  • Foci a Nemzetközi Űrállomáson

    Az űrben kezdődött meg a 2018-as futball világbajnokság hajrája. Anton Skaplerov és Oleg Artemjev orosz űrhajósok, a vébé hivatalos labdájával mutattak be néhány látványos rúgást és védést.

    A látványos mozdulatokat megkönnyítette, hogy súlytalanságban végezték, nem korlátozta őket a z átlagos focistákat földbe döngölő gravitáció.

    A labdát még márciusban vitték fel az űrállomásra, és ma tér vissza a földre. Ezzel még nem ér véget a labda karrierje. Június 14-én Moszkvában a hivatalos megnyitó után a Luzsnyiki Stadionban ez a labda szerepel majd a 17.00-kor kezdődő Oroszország–Szaúd-Arábia nyitómérkőzésen.

    Nem ez volt az első fociesemény az űrállomáson. Négy évvel ezelőtt nyáron, a Brazil vébé alkalmából két amerikai és egy német űrhajós avatott be minket a Zéro-G foci rejtelmeibe. Érdekes módon mindenki a skorpió-rúgással próbálkozott.

    (via, via)

  • Szétesik a The Walking Dead?

    Az AMC-n futó The Walking Dead jó ideje árnyéka önmagának, ugyanis a készítők a sorozatot inkább a lövöldözős akciófilmek irányába vitték el, ahelyett, hogy a lélektani drámát erőltetnék. Ezt meg is érezte a leghíresebb zombis produkció, ugyanis a nézettsége a 8. évadban olyan mélyre került, mint ahol a 2. szezon idején volt. A még megmaradt rajongóknak rossz hír, hogy mindezek tetejében Andrew Lincoln is távozik a 9. szezonban, mely idén ősszel debütál. A Rick Grimes nevű sheriffet alakító színész már a pilot óta benne van a The Walking Deadben, Lincoln azonban úgy nyilatkozott, hogy ideje új kihívások után néznie.

    Rick már csak 6 részben lesz benne, aztán jó eséllyel őt is kinyírják, ahogy azt nemrég Carllal, a férfi fiával is megtették, akit Chandler Riggs játszott. A The Walking Dead stábja kénytelen új főszereplő után nézni, a hírek szerint pedig a képregényekben eredetileg nem szereplő, redneck Daryl Dixon (Norman Reedus) lehet a befutó.

    A The Walking Dead háza táján további bonyodalmak is vannak, hiszen egy másik fontos színész, Lauren Cohan is végleg távozhat, őt Maggie szerepében ismerhettük meg a 2. szezonban. Egyre gyülekeznek tehát a sötét felhők a The Walking Dead stábjának feje fölött, nagy kérdés, hogy a 10. évadot megéri-e a sorozat.

  • A pálcikarobot szaltója

    Tudtad, hogy a Disneynek saját robotkutatási projektje van? Sőt, egy egész kutatóintézete, ez a Disney Research. Most mutatták be légtornász robotjukat, amely az egyszerű Sitkman nevet kapta. Egy stilizált ember, amely csupán törzsből, combból, és lábszárból áll.

    Viszont képes arra, hogy szimpla és dupla hátraszaltót ugorjon. A 2,1 méter magas robot ezt teljesen önállóan végzi. Lendületet vesz a kötélen, kiszámítja a szükséges szöget és távolságot, majd a megfelelő pillanatban elengedi a kötelet. Légtornászhoz méltóan összehúzza a „testét” majd a leérkezéshez kinyújtja.

    A számunkra se egyszerű mozdulat a robot számára is bonyolult. Lézeres távolságmérőket inerciális mozgásérzékelőt, és számítógépes látást alkalmaz. Az így gyűjtött információk alapján számolja ki a szükséges mozdulatokat.

    A videón látszik, hogy összességében szépen kivitelezett gyakorlat, csak sajnos a leérkezés nem sikeres. Ez a látszatra a fura fejlesztés az eljövendő robotok mozgásának fejlesztésére szolgál. Bár ki tudja, lehet hogy a Disneyland robotcirkuszaiban fog ugrálni.

    (via, via, via)

  • Eldőlt az eddigi legjobb X-Men sorozat, a Légió sorsa

    A Légió azért annyira élvezhető sorozat, mert szinte teljesen átértelmezi az X-Men világát, így azoknak is bőven fogyasztható, akik nem járatosak a képregényes berkekben. A széria pszichedelikus hangvételét annak a Noah Hawley-nak köszönhetjük, aki a Fargo – ugyancsak lenyűgöző – tévés adaptációját is összehozta. A helyenként a Twin Peaks szürrealitásába is hajló Légió a következő szezonban folytatódik a 3. évadával az FX csatorna döntése alapján. A jelenlegi etap a 9. részénél tart, még 2 epizód van ezen kívül az évadból.

    Egyelőre semmi biztosat nem tudunk arról, hogy a Légió következő évada mikor tér vissza a képernyőkre, ugyanis Hawley a Pale Blue Dot című sci-fi film forgatásával lesz elfoglalva a közeljövőben, melyen Natalie Portman és Jon Hamm is szerepel.

    A Légiónak köszönhetően olyan zseniális színészeket követhetünk hétről-hétre, mint az abszurd stílusú Aubrey Plaza, a visszafogott Dan Stevens, vagy éppen Rachel Keller, akit már a Fargóban is láthattunk.

  • Sosemvolt Star Wars képek

    Vesa Lehtimäki finn fotós és phtoshop varázsló lefényképezte gyerekkori Star Wars játékait, és Photosoppal a most készített tájképeken és egyéb fotókon  helyezte el. A képek elképesztően jól sikerültek.

     

    (via)

  • Hétvégi programajánló: itt a nyári PlayIT Show

    Június 2-án ismét elérkezik az idő, hogy a Hungexpón összefussanak a videojátékok szerelmesei. A mostani PlayIT-en ezúttal is találkozhatunk a legismertebb magyarországi videósokkal, és a legfrissebb VR és AR játékokkal, ráadásképp számítógépes versenyeket nézhetünk, vagy éppen részt is vehetünk rajtuk.

    A rendezvényre ugyan most nem jönnek külföldi sztárvendégek, viszont rekord mennyiségű konzol, és számítógép várja a látogatókat, és mint már korábban is írtuk, a Star Wars fogja uralni a kiállító pavilonok nagy részét.

    A PlayIT reggel 10 órakor kezdődik  a normál jegyeseknek, de a VIP-ek már jóval a legnagyobb tömeg előtt kipróbálhatják a kiállított játékokat, várakozási idő nélkül.  Jegyet a Hungexpóban személyesen is tudtok majd venni 3500 forintért, de ha MasterCarddal fizettek, akkor egy kis engedményt kaptok az árból.

    A kiállítók mellett rengeteg akció várja a kilátogatókat, hiszen akciós játékokat, geek ajándék tárgyakat is vehetünk a standoknál, emellett még streetfooddal is tömhetjük magunkat, ha arra szottyan kedvünk.

    Ha már eleget nézelődtél, és valami újat is ki szeretnél próbálni, ne habozz felkeresni a Mozdulj Gamer pályáját, ahol izgalmas programok várnak, például lehet majd Lazer Tagezni, vagy akár a falmászást is kipróbálhatod.

  • Kiderült, hogy folytatódhat-e 2018 egyik legjobb sci-fi filmje

    Az Annihilation egyike volt az év legkülönlegesebb sci-fi filmjeinek, habár az alkotás elég erősen megosztotta a nézőközönséget. Az IndieWire megkérdezte Alex Garlandot, a korábban az Ex Machináért is felelős rendezőt, hogy benne lenne-e egy esetleges folytatásban. Tekintve, hogy a Déli Végek regénysorozat is több felvonásból állt, habár a film erősen eltért az írott alapanyag első részétől.

    Nincs ellenvetésem az ellen, ha egy másik alkotó belevág és tető alá hozzá az Annihilation folytatását. Engem azonban abszolút hidegen hagy egy esetleges második rész, mert ezzel a filmmel elmondtam, amit akartam. Miután elkészítek egy filmet, rögtön el is engedem a művet, így az Annihilation esetében se gondoltam arra, hogy ez esetleg egy trilógia első felvonása lehetne. Ahogy mások a steaket nem szeretik, úgy én a folytatásokat – árulta el Garland, aki hozzátette, még a rendkívül jó újságírói vélemények sincsenek rá hatással.

    Alex Garland szerint korábbi filmje, az Ex Machina is azért működött olyan jól, mert kevés szereplővel, egy nyomasztó hangulatú helyszínen tudott maradandó hatású sci-fit alkotni. Az Annihilation se mozgatott túl sok karaktert, úgy tűnik, hogy a rendező szeret kamaradarabokkal dolgozni. Nagy kérdés, hogy más képes lesz-e úgy hozzányúlni az Annihilation folytatásához, mint ahogy Garland az első könyvvel megtette.

  • Sikeres Virgin Galactic tesztrepülés

    Négy évvel a tragikus baleset után újra a levegőbe emelkedett a Virgin Galactic űrrepülőgépe és sikeres repülési tesztet hajtottak végre.

    Csaknem négy év telt el azóta, hogy 2014. október 31-én a SpaceShipTwo a tesztelés közben baleset szenvedett. A WhiteKnightTwo hordozóról történt leválása után begyújtotta hajtóműveit, majd felrobbant. A balesetben az egyik  tesztpilóta életét vesztette.

    A baleset okainak felderítése és a hiba kijavítása után megépítették a SpaceShipTwo utódját, a Unityt. 2016. februárjában mutatták be a sajtónak, majd a sikló tesztek következtek. 2018. április 5-én hajtották végre az első hajtóműves tesztet a Mojave sivatagi bázisuk felett. Fél percre bekapcsolták a Unity hajtóművét, és kétszeres hangsebességre gyorsultak vele, miközben 26 kilométeres magasságba emelkedtek..

    Kedden végrehajtották a második tesztet. A Unity a tervek szerint 14 kilométeres magasságba emelkedett a WhiteKnightTwo hordozóhoz kapcsolva. A sikeres leválás után beindította hajtóműveit, és 31 másodperces gyorsítás során 34,9 kilométeres magasságba emelkedtek. Ezután a két tesztpilóta, Dave Mackay és Mark Stucky sikeresen landolt a Mojave Air and Spaceport űrrepülőtéren. A cég vezetője, Richard Benson a kifutón várta a pilótákat.

    A repülés érdekessége, hogy beszerelték a leendő utasok üléseit is, hogy teszteljék a gép megváltozott repülési paramétereit. További 2-3 tesztrepülés alatt el akarják élni a tervezett nyolcvan kilométeres csúcsmagasságot.

     

     

    https://www.youtube.com/watch?v=fsPHywoQZWA

    (via)

  • Most már biztosan jön az új Fallout, radikális változásokra készülhetünk

    A hét elején nagyon titokzatos események történtek a Bethesdánál, viszont most már bizonyos, hogy egy új játékkal folytatódik a Fallout széria, és nem kis meglepetéseket tartogatnak nekünk az új rész kapcsán a fejlesztők.

    A háború nem változik, viszont a Fallout igen, hiszen a megszokott nyílt világú, történetvezérelt játékmód helyett az új kiadásban egy egészen új koncepcióra, a túlélésre alapoznák az apokaliptikus játékot.

    A túlélő játékmód még forradalmibb lesz, mint vártuk, mert a DayZ és a Rust játékmenetéhez hasonlóan online multiplayer módban fogunk megküzdeni az elemekkel.

    A Fallout 76 eredetileg a Fallout 4 többjátékos módja volt, viszont idő hiányában ezt a projektet szüneteltették, hogy kizárólag az egyjátékos módra figyelhessen a fejlesztő csapat. Most viszont előveszik a fiókból ezt a kezdetleges programot, és egy teljesen új játéknak fog az alapjául szolgálni.

    Az új Fallout nem pusztán üres túlélőjáték lesz, mert küldetések és bázisépítés is jelen lesz az új részben, így azoknak is lesz benne újdonság, akik már 2015-ben megunták a stílust. Az egész játékot átívelő fő történetszálra is számíthatunk a játékban, így lesz mivel elfoglalnunk magunkat benne.

    A sztori szerint az új játékban nagyon hamar, körülbelül 20 évvel az atomháború után nyitották ki a 76-os bunkert a külvilág felé, ezért egy egészen más környezet vár majd minket, mint az előző részekben, hiszen az előző játékokban 200 évvel az atomháború után szabadultunk ki a föld alól.

    Rendkívül érdekes vállalkozásnak ígérkezik a Fallout 76, és lentebb már egy hangulatos előzetest is tudunk mutatni a játékhoz.

    https://www.youtube.com/watch?v=-ye84Zrqndo