Mint minden művészet, az irodalom is örökké változik: mindig az alkotó saját korszakára, világára reflektál. Emiatt műfajok, témák, stílusok tűnnek el, újabbak jelennek meg, ahogy megváltozik a világ érték-fogalma. A mai értelemben vett science fiction az egyik legfiatalabb ilyen új téma-halmaz, amelynek még mindig küzdenie kell az elismertségért. De mi ennek az oka?
Különös dolog a sci-fi helyzete – főleg, tekintve, hogy „kistestvére”, a fantasy egyazon elemekből épül föl, mint a népmesék, mítoszok, középkori románc alkotások… Amit – nagyon leegyszerűsítve – a science fiction tett, az az volt, hogy kicserélte az emberi képzeletből vagy a mítoszokból kölcsönzött elemeket létező tudományokból vett témákra, objektumokra.
A János vitézt vagy a magyar népmeséket sem nézi le senki azért, mert fantasztikus elemekben bővelkednek. Akkor mi ez a negatív megítélés a sci-fire nézve?
Pusztán gondolatébresztőnek álljon itt pár érv, amit fel szoktak hozni általában a tudományos-fantasztikus tematika ellen, és pár válasz, amit jó lenne immár a magyar irodalom-fogyasztók elméjébe vésni!
1. „A sci-fi irodalmiatlan, bugyuta, egyszerű és művészietlen (nyelvezetű)”.
Most jön a hideg zuhany: ez sajnos – bizonyos értelemben – gyakran igaz. Különösen a ’90-es évek első felében nagyon sok SF kötet került kiadásra abszolút kritikátlanul, gyakran pongyola fordításban, szerkesztés nélkül, igénytelenül. Sok ember – még olyanok is, akik a régi Galaktika előfizetői voltak, így ismerték a sci-fit – ezeket a silány kiadványokat látva elfordult a spekulatív irodalomtól. A „magas irodalmi” körök (akik addig se nézték feltétlenül jó szemmel az SF-et) negatív véleményét se nagyon mozdította el pozitív irányba…
Mit lehet tenni, mit lehet erre mondani? Nos – be kell vallani az igazságot, valóban jelentek meg nagyon is irodalmiatlan SF művek a közelmúltban – ahogy nagyon irodalmiatlan nem-SF írások is! Emellett olyan műveket kell bemutatni, amelyek tagadhatatlan SF-ségük ellenére szépirodalmi értékekkel is igen csak büszkélkednek, mint pl. Neil Gaiman, Ray Bradbury vagy a Galaktika magazinban is rendszeresen megjelenő Varga Bea. Aki pedig SF írására adja a fejét Magyarországon (és ez már a Galaktika Aréna szerzőinek is szól), tudja meg, hogy duplán nagy az elvárás: ha ő irodalmiatlan, rajta keresztül a közönség igazoltnak fogja látni lekicsinylő véleményét a tematikáról. Tehát csak jót, jól írni – egy kiváló ötlet még önmagában semmit sem ér!
2. „Tündérek, törpök, idegenek, űrhajók – a spekulatív fikció gyerekeknek szól.”
Ismét vallomással kell kezdenünk: igen, van gyerekeknek szóló SF! Nem torkollhatjuk le egyből azt, aki ezen a véleményen van, lehet, hogy egy gyerekeknek szóló kötettel találkozott legutóbb és az alapján állít véleményt. De önmagában egy téma, egy tematika nem tesz gyerekkönyvvé egy kötetet – a megírás módja igen.
Azt hiszem, senkinek sem kell magyarázni, hogy ez az állítás mennyire nem igaz. Mégis, nehéz mit kezdeni ezzel az érvvel. Mit mondjunk hát, ha valakitől ezt halljuk? Érveljünk Andersennel, a népmesék „felnőtt” elemeivel, amelyek által a gyerekek a sötétebb világba is betekintést nyertek annak idején?
Szerintem ne – adjunk egy olyan SF-et az illető kezébe, amelyben nincs olyan elem, ami számára taszító volna (pl. űrutazás vagy robotok), mint amilyen például Robert J. Sawyer Flashforwardja vagy WWW-szériája. Ez elegendő bizonyíték arra, hogy igenis létezik „felnőtt SF”.
3. „A sci-fi száraz, tele van tudománnyal, ez pedig olvashatatlanná teszi.”
Valóban vannak olyan igazán hard-sf munkák, amelyek jócskán tartalmaznak technológiai leírásokat, részletezéseket. Ezeket valaki vagy szereti és elvárja a regényektől, vagy irtózik tőlük, a két véglet között nem igazán van több árnyalat. Ha valaki szereti, amikor tudományosan alaposan megalapozott történetet olvashat, és az író minimum annyi időt töltött kutatással, mint írással, akkor élvezi ezeket a részeket is, de személyes ízléstől függően untathat is egyeseket a sok tudomány. A hard-sf rajongók például bátran kezdjenek bele egy Vernor Vinge-téglába is akár, de aki az ilyen jellegű leírásokat nem szívleli, azt kínáljuk inkább a főként cselekményre összpontosító művekkel, mint Wilson Pörgés-trilógiája vagy Jack McDevitt Alex Benedict-ciklusa.
4. „Az irodalom tanít – a sci-fi csak szórakoztat.”
A „szórakoztató irodalom” fogalom azért is hibás, mert a vele szemben álló irodalomra nem ad megfelelő magyarázatot sem önmagában, sem ellentétet képezve. Milyen is az? Komoly? Untató?… Általában a kortárs szépirodalomnak keresztelt kategória hívei használják nagyon is lenézően ezt a kifejezést azokra az ágazatokra, amiket valamilyen alapon nem tartanak értékesnek. Ebbe tartozik az esetek döntő többségében a romantikus irodalom, a sci-fi, a fantasy, a krimi, a thriller, a képregény, a horror, a misztikus regények, a… minden, ami nem a saját maguk által körülhatárolt „szépirodalom” kategóriájába esik.
Vita velük lehetetlen – azért, mert ők valahol az irodalom XIX. században alkotott önképénél megálltak: szerintük az irodalom egy elefántcsonttorony, amelynek egyetlen feladata a bölcs, magasztos útmutatás a világ sötétjében. (Másrészt, általában saját íróik is próbálnak ebből a képből kitörni, de még erre sem reagálnak, akkor egy mezei SF-olvasó véleménye mit számítana?) Ez az elefántcsonttorony és a félreértelmezett küldetéstudat elzárja őket az érvektől – még akkor is, amikor az általuk bálványozott alkotó áll elő egy-egy spekulatív mellékízű történettel, mint amilyen Parti Nagy Lajos Hősöm tere című munkája, vagy Borges… voltaképpen akármelyik műve.
És ami azt illeti, a sötét világban a tömegeknek irányt mutató irodalom elképzelése sajnos már a múlté. A messzemenőkig népszerűbb film vette át a helyét a művészetek közül, és bár a „mocsok” efféle áradása elől jó érzés lehet bezárkózni a tiszta művészet kristálytornyába, és önnön műveltségünk és kultúrbarátságunk fényében tetszelegni önmagunk előtt, a nyitottság elvesztése lehet, hogy nem éri meg. Amellett, hogy a „szórakoztató” irodalom valóban szórakoztat, egy jó sci-fiben pont az a legnagyszerűbb, amikor a világunkról, tulajdon emberségünkről tanít valamit – azaz, ellátja az irodalom romantikus tanító feladatkörét is, méghozzá úgy, ahogy a modern embernek arra szüksége van.
Bűn az, hogy emellett szórakoztat is? (Amit ráadásul az említett szépirodalmi szerzők is gyakran megtesznek…)
5. „Az SF irreális, távoli világról szól, amely idegen tőlünk, emiatt érdektelen.”
Ez az egyik legnagyobb tévedés a tematikával kapcsolatban. Való igaz, az SF gyakran távoli világokra, idegen társadalmakba, messzi korokba kalauzolja az olvasót – de pontosan azért, hogy az el tudjon vonatkoztatni minden tanult-felszedett előítéletétől, előzetes tudásától! Az idegen helyszín olyan, mint egy ugródeszka, vagy mint egy tükör: ahhoz, hogy mélyebb dolgokról elmélkedjünk, el kell vetnünk az általunk ismert világ alapvető berendezkedését, helyzetét, igazságait – így, látva, mit dobunk el belőle, még többet tudunk meg róla, és a benne betöltött helyünkről, sőt, akár arról is, hogy egészen pontosan mennyire is akarjuk betölteni mi azt a helyet benne…
Azaz, válaszunk: az SF a mi világunkról szól – de más világok bemutatásán keresztül. Még a Star Wars idegenekkel zsúfolt bárjai is rámutatnak: mennyire vonz, egyszerre mennyire taszít a tőlünk való különbözőség. Az Örök háború távoli jövőben létező abszurd társadalma, Itó Projekt Harmóniájának őrült fegyelmű, totális, emberbarátságában végletesen embertelen állama, vagy a Warhammer 40000 univerzum csak a háborút ismerő primitívsége mind-mind a mi világunkra mutat rá: vagy valami olyat emel ki, amit szeretünk, vagy olyanra, amit legszívesebben elvetnénk – mégis, beteges módon megtartjuk a mi valódi világunkban.
Persze, sok mindent lehetne írni még pro és kontra – tekinthető-e a sci-fi szépirodalomnak, negatív jelző-e egyáltalán a ponyva, és így tovább. Ezt a vitát nem egy cikk fogja eldönteni – hanem rengeteg beszélgetés tea- és sörhektoliterek fölött, ezernyi előadás – és rengeteg olvasás, mindkét oldalról.
Nektek volt már élményetek a témában? Kinéztek már sci-fi olvasás miatt? Mi lett belőle? Mia véleményetek a „szórakoztató” irodalom és a szépirodalom harcáról? Meséljétek el kommentben!
Vélemény, hozzászólás?